M3 „Stuart”
Az amerikaikai hadvezetés kénytelen volt tudomásul venni, hogy a hadsereg első számú könnyű harckocsija, az M2 teljesen elavult, és egy sokkal erősebb páncélzattal rendelkező könnyű harckocsira van szükség. Ezen tanulságok Összegzése eredményeként került sor az M3 kialakítására, amelynek sorozatgyártása 1941-ben kezdődött el, és amelyből közel 6000 darabot állítottak elő. Tömegével szállították az M3-at a Vörös Hadseregnek, illetve a brit csapatoknak, utóbbiak a Stuart nevet adták a típusnak. Az M3-at, amelynek lenyűgöző volt a megbízhatósága és a mozgékonysága, a kezelőszemélyzet is szerette, és a II. világháború összes hadszínterén bevetették. A típus 1944-re harckocsiként már elavult, ezért számos példányát alakították át parancsnoki, illetve felderítő járművé. Ezeknek eltávolították a tornyát, amelynek Helyére egy további géppuskát helyeztek el. Az M3 alvázán aknamentesítő, lángszórós és légvédelmi változatokat is kialakítottak.
M3 „Grant/Lee”
A számtalan típusváltozatban készült M3-as közepes harckocsi prototípusa 1939-ben készült el. Nagyerejű fegyverzete félelmetes ellenféllé tette. A Lee néven ismert harckocsikat „élesben” először a britek vetették be Grant néven az afrikai hadszíntéren, Gazzalánál estek át a tűzkeresztségen, 1942 májusában. Bár tűzerőben teljesen egyenrangúak voltak a német páncélosokkal, de taktikailag messze elmaradtak a német típusoktól, így a PzKw 3-as és a PzKw IV-es modellek jelentős veszteségeket okoztak. Problémák voltak az M3-as ágyú rossz minőségű lövedékeivel is, de ennek ellenére ezek a tankok fontos szerepet játszottak az angolok harckocsihaderejénél. Az M3-as pusztán „ezt-használjuk-jobb-hiján” kitöltőszerepe jól látszik abból is, hogy amint elkezdtek megfelelő mennyiségben megjelenni az M4-es Shermanok, az M3-as szinte azonnal eltűnt az afrikai- és az európai harcterekről (Burmában a háború végéig harcoltak a japánok ellen). Alvázát tovább gyártották – két lényegesebb konstrukciónál használták fel: az egyik a M7 Priest önjáró löveg volt, a másik az M31-es vontató. Mindent összevetve, az M3-as nem volt túl jó harckocsitípus. De 1940/41-ben az amerikai ipartól mindössze ennyire tellett, és az M3-as gyártási periódusa alatt és után az USA figyelemreméltó gyorsasággal és rugalmassággal hozta be lemaradását a harckocsigyártásban.
M4 ”Sherman”
Amerikai közepes páncélos, sorozatgyártása az első háborús évek tapasztalatai alapján 1942 júliusban kezdődött, és rövid időn belül már valamennyi szövetséges páncélosegységnél alkalmazták. Majdnem 50 ezer darab készült belőle, (ez több, mint a brit és német harckocsik száma összesen!) a háború alatt gyártott amerikai tankok több mint fele Sherman volt. 75 mm-es lövege és korszerűen döntött homlokpáncélja ellenére, mind tűzerő, mind védettség tekintetében elmaradt a német harckocsiktól. Első bevetésére az el-alameini csata alatt került sor, de mindegyik hadszíntéren alkalmazták. Később ezzel a típussal váltották fel a már elavult Crusader-eket, Cromwell-eket. A Szovjetunióba is sok példányt szállítottak belőle. A háború végére már nem számított igazán korszerűnek, de a normandiai partraszállás után nagy tömegben alkalmazva a Tigrisekkel is elbánt. Az amerikaiak 1955 után kivonták a használatból, de több hadsereg még 10 évvel később is hadrendben tartott Shermanokat. Nagy előnye volt a gyors gyárthatóság, a jó karbantarthatóság. Alvázát felhasználták az M10 páncélvadászhoz is.
M24 ”Chaffee”
Az M3-as és M5-ös könnyűharckocsik megbízható, flexibilis és jó taktikai tulajdonságokkal rendelkező tankok voltak. De a könnyű harckocsikategória a II. világháború vége felé már nem játszott meghatározó szerepet a páncélos egységek összecsapásaiban. A technika fejlődése lassan összemosta a három (könnyű, közepes, nehéz) kategóriát, és egy univerzális csataharckocsi (MBT- Main Battle Tank) kialakulásához vezetett. A világ első MBT-i a szovjet T-34/85-ös, és a német Panzerkampwagen V Panther voltak. Szovjet szakértők ismerték fel elsőnek azt, hogy a gyors, erősen páncélozott univerzális harckocsi lassan kiszorítja a könnyű és nehézharckocsikat a csatamezőről, ezért leginkább ezt a harckocsiosztályt fejlesztették. Az amerikaiak ezzel szemben még a háború vége felé is a harmincas években elterjedt felosztásnak a a hívei voltak, és még az M5-ös után is további könnyűharckocsi fejlesztésébe fogtak – így keletkezett az M24 Chaffee könnyűharckocsi, amelyet amerikai források a II. világháború legjobb könnyűharckocsijának tartanak. Az M24 fejlesztése 1943 áprilisában indult. Tervezett súlya 16 000 kg körül mozgott, ez végül a kész járműnél 18 371 kg-ra növekedett. A motor és a sebességváltó teljes egészében az M5-tól, a futómű az M18 Hellcat harckocsivadásztól lett átvéve – 5 db nagy jarókerékből állt, amelyek torziós rudakkal voltak felfüggesztve. A harckocsi terveit a General Motors szakértői csoportja készítette el, majd rövidesen elkészültek a prototípusok is, amelyek a tesztek folyamán annyira elnyerték a hadsereg tetszését, hogy még a széles körű tesztek (full service trials) megkezdése előtt 1 000 db – ot rendeltek belőle. Az M24-est 1944 júliusában rendszeresítették, a hadsereg összesen 5 000 darabot rendelt belőle, ebből 4070-et a hadiipar 1945 júniusáig le is szállított. Angol és amerikai források szerint a tank „taktikailag nagyon sikeres volt” – ez bizonyos mértékig igaz, hiszen a M24 Chaffee tényleg jó és megbízható harci gép volt. De ne felejtsük el, hogy 1945-ben egy hasonló osztályú harckocsinak, minden technikai nagyszerűsége ellenére már nem volt mit keresnie a harcmezőn; csak a közepes és nehéz harckocsikat támogató, vagy tisztogató hadműveleteket végző egységeknél érvényesülhetett.
Forrás: www.masodikvh.hu
Cím: Nem köthető városhoz –
Tel:
E-mail:
Web: www.masodikvh.hu
