Home Sport 2024. évi nyári olimpiai játékok Hámori Luca vereséget szenvedett Imane Heliftől – a meccs után sportszerűen nyilatkozott..

Hámori Luca vereséget szenvedett Imane Heliftől – a meccs után sportszerűen nyilatkozott..

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Hámori Luca: azt szerettem volna megmutatni, hogy én tisztelettel vagyok felé

Régen látott érdeklődés mellett, felfokozott hangulatban rendezték meg a női ökölvívók 66 kg-os súlycsoportjának negyeddöntőjét Hámori Luca és Imane Helif között. A magyar versenyző a vereség után sportszerűen nyilatkozott, míg Fürjes Balázs NOB-tag azt mondta, hogy a tanulságokat a játékok után elemezni kell és le kell vonni.

„Ő nem egy szupernő, már korábban is kapott ki többször, Algériában is. Csak erős a testalkata, mint például Serena Williamsnek” – mondta alkalmi algériai útitársam, akivel a RER megállójától a Paris Nord Arenáig sétálok. A fiatal újságíró meglátta rajtam a Hungary feliratú pólót, ekkor szólított meg, én pedig rögtön megkérdeztem, hogy mit gondol Imane Helif ügyéről, akiről túl magas tesztoszteronszintje és XY kromoszómája miatt legalább annyit írt a nemzetközi sajtó az utóbbi napokban, mint Leon Marchandról vagy Simone Biles-ról. Az algériai férfi szerint csak a nyugati világ fújta fel az esetet, Helif rengeteg támadást kapott a közösségi médiában is, amit nem hagy szó nélkül országa szövetsége. Hozzátette azt is, hogy az olasz Angela Carini – aki sírva feladta a nyolcaddöntőt egy nagyobb ütés után, ami után az egész ügy kirobbant – egy nappal később már azt mondta, hogy sajnálja Helifet a támadások miatt, és a NOB is egyértelműen kiállt amellett, hogy a bokszoló a nők mezőnyében indulhatott.

Helif a 66 kg-os súlycsoport pénteki negyeddöntőjében Hámori Lucával, az első magyar női olimpiai résztvevő bokszolóval csapott össze. A mérkőzés az ismert előzmények után hatalmas érdeklődést vonzott, megtelt a nagyjából hatezres tribün, valamint természetesen a médialelátó is, az újságírók közül is sokaknak csak a lépcsőn jutott hely. A nézőtéren több száz algériai drukker tűnt fel, amikor bevonultak a versenyzők, jutott éljenzés és füttyszó mindkettejüknek.

A küzdelemben az algériai bizonyult jobbnak, mind a három menetet megnyerte valamennyi pontozónál, így ő folytathatja az elődöntőben. Hámori Luca kevésszer tudta eltalálni, és meggyűlt a baja Helif hosszú kezeivel.

Videó

A negyeddöntő után a sajtó megrohanta a versenyzőket – ekkora médiaérdeklődést korábban Michael Phelps vagy Usain Bolt számai után lehetett látni. Helifet néhány gyors válasz után edzői kísérték ki az újságírói kérdések elől, és talán néhány megjegyzés miatt – vagy csak elérzékenyülve – sírva ment az öltözőbe, ahol viszont a kiszűrődő zajok alapján már ünneplés kezdődött. Egy algériai újságíró szerint azt mondta a kérdésekre, hogy ő igenis nő, emellett köszönetet mondott az egész arab világnak, és büszke arra, hogy az első női ökölvívóként szerez érmet olimpián.

„Lehetett volna esélyem”

Hámori Luca azt mondta, úgy érzi, mindent megtett. „Hálás vagyok, hogy idáig eljuthattam. Minden félelmemet és kétségemet elhagytam, mielőtt beléptem a ringbe, tudtam saját magamat hozni, amit megbeszéltünk az edzőkkel, tudtam élvezni a háromszor három percet. Egy pillanatig sem vagyok csalódott, minden tőlem telhetőt megtettem. Lehetett volna esélyem. Én mindent megtettem, most így alakult, de ki tudja, mit hoz a jövő.”

A magyar bokszoló szerint sportszerű küzdelemben dőlt el a továbbjutás – a legtöbben erről kérdezték. „Én próbáltam sportszerűen viselkedni, ahogy az ellenfelem is, rá sem lehet mondani egy rossz szót sem. Ez a pár nap mindenkinek nehéz volt, neki és nekem is. Azt szerettem volna megmutatni, hogy én tisztelettel vagyok felé, és rossz gondolatom sincs felé, erről nem tehet. Kiálltunk küzdeni, most ő nyert, de lehet, hogy majd a jövőben ez máshogy lesz.”

Fürjes Balázs: nem félünk a versenytől

Fürjes Balázs, a NOB magyar tagja a mérkőzés után Gyulay Zsolt MOB-elnökkel közös nyilatkozatot tett, kiemelve, hogy a bokszverseny tanulságait majd elemezni kell.

16276789323830308311
16276789323830308311

„Mi, magyarok mindig is a tisztességes verseny, a fair play pártján állunk, és mindig is azt szeretnénk, hogy minden mérkőzés a küzdőtéren dőljön el, nem máshol, ezért nem is volt opció sem Luca, sem a MOB számára sem, hogy Luca ne álljon ki a ringbe és ne harcoljon teljes erőből. Mi, magyarok nem félünk a versenytől, tudjuk, hogy milyen akár túlerővel szemben, vagy hátrányból is küzdeni,

mi bátran, hősiesen küzdünk, és csak ez volt az opció, hogy Luca is bátran és hősiesen küzdjön.

A MOB alapítója a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, régi és lojális tagjai vagyunk a nemzetközi olimpiai közösségnek. Természetesen a párizsi olimpia bokszversenyének megvannak a maga tanulságai, ezeket a tanulságokat a játékok után elemezni kell és le kell vonni. A nemzetközi olimpiai család lojális tagjaként teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a NOB meg fogja hozni a szükséges döntéseket, és jó döntéseket fog hozni” – fejtette ki, és szimbolikusan felemelte Hámori Luca kezét.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőElfogták és már ítélet is született a siófoki strandolók rémeinek ügyében..
KövetkezőAmerikai szakértő: az oroszok hamarosan elveszíthetik a Krímet
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás