Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Hamis pénzzel fizetett a kábítószerért, fegyverrel kérték rajta számon

Fegyveresen elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást a rendőrség szombaton egy győri férfi feljelentése alapján.

A feljelentő elmondta a rendőröknek, hogy még pénteken este fegyverrel megtámadta két ismerőse egy üzlet mögötti útszakaszon.

A sértett, H. Roland korábban kábítószert vásárolt a győri H. D. Dánieltől, akinek hamis bankjeggyel fizetett a drogért. Ezt nehezményezte a 19 éves fiatal, és másnap társával, a 20 éves K. Patrikkal együtt megkeresték a sértettet. Az elszámolási vita során H. Rolandot a földre lökték, majd H. D. Dániel a fejéhez tartott egy gáz- és riasztófegyvert, megfenyegette, valamint számon kérte rajta, hogy hamis pénzzel verte át őt. A férfi miután kiszabadult támadói kezei közül, befutott egy közeli üzletbe, a két garázda pedig elhagyta a helyszínt – közölte a rendőrség oldalán.

A rendőrök szombaton 13 óra körül elfogták a lakásán H. D. Dánielt, és a nála tartott kutatás során megtalálták a támadáshoz használt gázpisztolyt, melynek tartására engedéllyel rendelkezett. A drogkereső kutya a lakáshoz tartozó tárolóban kábítószergyanús növényi származékot talált, valamint előkerült egy digitális mérleg és egy dohányőrlő is.

Az egyenruhások szintén a lakásán fogták el a másik garázdát, a 20 éves K. Patrikot.

Mindkettejüket előállították, a velük szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pedig pozitív eredményt mutatott.

A nyomozók a két győri fiatalt gyanúsítottként hallgatták ki fegyveresen elkövetett garázdaság bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

rendőreinkFotó: police.hu

A sértett H. Roland az eljárás során elismerte, hogy korábban ő is fogyasztott kábítószert, illetve vásárolt, valamint a lakásán tartott kutatás során a rendőrök kábítószergyanús növényi származékot találtak. A helyi rendőrkapitányságon a vele szemben alkalmazott drogteszt szintén pozitív eredményt mutatott, ezért őt külön büntetőeljárás keretében, gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás