14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
Home18+Hamarosan újra indul a szexhajó!

Hamarosan újra indul a szexhajó!

A kéj hamarosan vízre szálló bárkáján tényleg bármi megtörténhet. Te bevállalnád?

Elképesztően kecsegtető, és egyben kissé botrányos ajánlattal rukkolt elő egy amerikai házaspár. Bob és Tess Hannaford évente megrendezi a világ egyik legmámorítóbb hajókirándulását, a Couple Cruise-t, amire azonban nem csak párok jelentkezését várják.

Bárki részt vehet az ötnapos túrán, aki nemcsak az égszínkék vízben, de az élvezetekben is szeretne elmerülni.

A Daily Star szerint a Los Angelesből Mexikóba tartó hajó fedélzetén általában 1000 pár bulizik, az átlagéletkor pedig 46 év.

„A párok imádnak hajókázni az érzékiség hullámain. Sokan úgy jönnek, hogy azt hiszik, szerelmük már kihűlt, de az 5 nap után újra úgy turbékolnak, mintha most jöttek volna össze”

– magyarázta lelkesen Bob Hannaford.

Ez persze nem is csoda, hiszen az utasok több vágyfokozó szolgáltatás közül választhatnak, és ha úgy kívánják, még a textilt is ledobhatják.

Az egyik legnépszerűbb helyiség az úgynevezett tantra szoba, ahol a szexuális játékok nagymesterei tanítják meg arra a párokat, hogyan merülhetnének el még jobban az élvezetekben.

A még bevállalósabbak kipróbálhatják a játszószobát is, ahol még némi párcsere, vagy csoportos orgia is elképzelhető. Ám ezt már csak a bátraknak ajánlják!

A szingliként érkezők pedig kipróbálhatják a rapid randit is, persze ruha nélkül!

Ha érdekel az érzéki lehetőség, jegyezd meg, hogy a következő járat október 3-án indul Los Angelesből!

Most népszerű

Hasonló hírek