Home Tudástár Tudástár - minden érdekesség HAMAROSAN KÖVETKEZIK: A VALÓDI ÉHEZŐK VIADALA

HAMAROSAN KÖVETKEZIK: A VALÓDI ÉHEZŐK VIADALA

A világ 62 leggazdagabb embere mára akkora vagyonnal rendelkezik mint a Föld lakosságának szegényebbik fele, mintegy 3,5 milliárd ember együttesen, miközben a szuper gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek lettek – állapította meg hétfőn az Oxfam nemzetközi segélyszervezet.

A szakemberek szerint ez a szélsőséges egyenlőtlenség olyan válsággal fenyeget, amely felemészti az elmúlt negyed évszázad minden társadalmi előrelépését, amennyiben nem történik sürgősen változás.
A szerdán kezdődő davosi világgazdasági fórum elé időzített Oxfam-jelentés szerint, a globális lakosság leggazdagabb 1 százalékának több vagyona van, mint a fennmaradó 99 százaléknak összesen. Mindez azt jelenti, hogy a jóléti szakadék gyorsabban mélyül mint azt bárki feltételezte, s az 1 százalék egy évvel hamarabb utasította maga mögé a 99 százalékot mint azt az Oxfam tavaly jósolta.
A leggazdagabb 62 ember vagyona 2010 óta 44 százalékkal gyarapodott, míg a világ szegényebbik felének jövedelme 41 százalékkal csökkent. A szuper gazdagok közül 53 férfi, közel felük az Egyesült Államokból való, 17 Európából, a többiek pedig olyan országokból, mint Kína, Brazília, Mexikó, Japán és Szaúd-Arábia.

“A világ vezetőinek aggodalma a növekvő egyenlőtlenség jelentette válság miatt, mindeddig nem eredményezett konkrét lépéseket – a világ egyre nagyobb egyenlőtlenségekkel szembesül, és ez a trend csak gyorsul”

HAMAROSAN KÖVETKEZIK: A VALÓDI ÉHEZŐK VIADALA

– írja Winnie Byanima, az Oxfam igazgatója a jelentéshez fűzött nyilatkozatában.
– teszi hozzá.
A kiváltságosok vagyonából mintegy 7,6 billió dollár offshore adóparadicsomokban csücsül, holott ha megfizetnék az adót a vagyonuk által generált jövedelem után, évente 190 milliárd dollárral több állna a világ kormányainak rendelkezésére
– idézi Gabriel Zucmannak, a kaliforniai egyetem adjunktusának becslését.
Ugyanakkor a szabadkereskedelmi egyezmények pont ezt az egyenlőtlen berendezkedést próbálják bebetonozni, amely törekvést viszont a globális földrablások csak tovább erősítenek.
Az elszegényedő milliárdnyi embertömeg így nemcsak anyagi jövedelem nélkül marad, de óriási élelmezési válsággal is fenyeget ez a trend. Arról nem beszélve, hogy ezt az embertömeget élhetetlen városokba terelik, amely folyamat már most is tart.
“A multinacionális vállalatok és a gazdag elitek azonban (…) elutasítják azoknak az adóknak a befizetését, amelyekre a társadalom működtetéséhez szükség van. Az a tény, hogy az élen lévő 201 vállalatból 188 legalább egy adóparadicsomban jelen van, azt mutatja, hogy ideje cselekednünk”
– hangsúlyozza Byanima.
Adókötelezettségeik behajtása – fűzi hozzá – létfontosságú lenne, ha a világ vezetői teljesíteni akarják azt az ígéretüket, hogy 2030-ra felszámolják a szegénység szélsőséges formáit, s ez csak az egyike annak a 17 célkitűzésnek, amelyet az ENSZ tavaly szeptemberi fenntartható fejlődési csúcstalálkozóján fogadtak el.
A növekvő egyenlőtlenség mögött meghúzódó legfőbb tendenciák egyike az Oxfam szerint az, hogy a nemzeti jövedelemnek szinte az összes fejlett és fejlődő országban egyre kisebb része kerül a dolgozókhoz, s egyre nő a szakadék a legnagyobb és a legalacsonyabb fizetések között.
Forrás: Netbulvar

 

Exit mobile version
Megszakítás