A videót itt tudod megnézni!

A párizsi olimpiára érkező sportkedvelők még csak kívülről csodálhatják meg. A katedrális 2024. december 8-an nyílik meg a nagyközönség előtt.

Több mint 5 évvel a pusztító tűzvész után az utolsó simításokat végzik a Notre-Dame-székesegyház újjáépítésén – de a történelmi katedrális még nem nyitja meg kapuit a párizsi olimpiára.

A műemléképület belső tere most pompásabb, mint valaha.

Jelenleg a kövezetet és a márványpadlókat restaurálják. Az első kimérákat és vízköpőket már felállították. A mesteremberek pedig 33 méter magasan, a boltozatok tetején a torony burkolatának befejező szakaszánál járnak.

A Szűz Máriát és Gyermekét ábrázoló, 19. századi vászonfestményt újraalkották és a napokban került vissza eredeti helyére.

Még magasabbról a Notre-Dame sziluettje is formát ölt. Az ólommal bevont tetőgerendákra a tetőfedők elhelyezték a virág- és gerincdíszeket, impozáns és nagyon nehéz cizellált szerkezeteket, amelyeket milliméterre pontosan kellett igazítani.

„Ez az elem mintegy 270 kilogrammot nyom. És hát több ilyen elemünk van” – mondja a tetőfedő csapat vezetője. „Még négy záróelem van hátra, szóval tényleg a meló végén járunk.”

A Notre-Dame idén december 8-án nyílik meg újra a nagyközönség előtt.

A 2019 áprilisában bekövetkezett tűzvész után Emmanuel Macron francia elnök azt ígérte, hogy a történelmi épület 5 éven belül elkészül.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMark Rutte lesz a következő NATO-főtitkár
KövetkezőLetícia spanyol hercegné nem foglalkozik a spanyol királyi ház vagy más paloták öltölködési szakásaival, a divatját maga alakítja..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza