Home Uncategorized Halpogácsa

Halpogácsa

Halpogácsa

Hozzávalók 4 db pogácsához:

30 dkg krumpli
1/2 evőkanál dijoni mustár
3 evőkanál majonéz
3 szál újhagyma
petrezselyemzöld
1 db tonhalkonzerv (15 dkg-os sós lében)
1/2 citrom reszelt héja

őrölt bors

Panírozáshoz:

1 db tojás
liszt
zsemlemorzsa
kevés olaj a sütéshez
Elkészítése:

A krumplit megpucolni, kockára vágni, és enyhén sós vízbe puhára főzni. Amikor már megfőtt, leszűrni, majd néhány másodpercre visszatenni a tűzre, hogy teljesen leszáradjon.(közben kevergetni kell, nehogy leégjen)

Ezután krumplinyomón átnyomni, vagy villával jól összetörni.

Az összetört krumplihoz ezután hozzákeverni a mustárt, a majonézt, az apróra felvágott petrezselyemzöldet, a vékonyra lekarikázott újhagymát, a reszelt citromhéjat, és a halat, majd ízlés szerint sózni, és megszórni őrölt borssal
Ezután kézzel alaposan összekeverni a hozzávalókat, majd négy pogácsát formázni a masszából.

A megformázott pogácsákat először lisztbe, majd felvert tojásba, végül pedig zsemlemorzsába óvatosan beleforgatni.

Egy serpenyőbe kb. 2 dl olajat hevíteni, majd belehelyezni a bepanírozott halpogácsákat, és mindkét oldalukat 4-5 percig sütni, hogy arany barnára, ropogósra süljenek. Ezután papírtörlőre kiszedni, és a felesleges olajat leitatni a pogácsákról.

Tálaláskor ízlés szerinti salátát kínálhatunk hozzá.

Forrás: KGizi; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;
Cím: Nem köthető városhoz Halpogácsa
Tel: 0036705322177
E-mail: szerkesztoseg@hirmagazin.eu
Web: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás