Település elnevezésének eredete
Az Abák birtokában lévő települést először 1234-ben említi oklevél. Az 1332-es tizedjegyzékben Holme, Holmoy néven szerepel, mint plebániás község.
Halmaj történelme
Halmaj a Hernád menti tájban
Az Alföld északi beöblösödésében, a Hernáddal párhuzamosan folyó, abból kiszakadó majd visszatérő Bársonyos csatorna mentén húzódó síkságon települt Halmaj község.
A szeszélyesen kanyargó délnyugatnak tartó Hernád folyó völgye Halmaj magasságában egyre jobban kiszélesedik nyugat felé. A völgy északi, csapadékosabb és hűvösebb jellegét itt már az alföldies, szárazabb, napsütésesebb és egyben csapadékban szegényebb éghajlati zóna váltja fel.
A Hernád és a Bársonyos közti vidék Halmaj térségében a XVIII. század utolsó harmadában még erdőfoltokkal tarkított. A múltszázad második felére azonban az erdők helyét már szántók, legelők, rétek foglalták el.
Bár Halmaj határa jelenleg nem terjed a Hernádig, mégis alapvetően ez a folyó határozta meg a település jellegének alakulását.
A múlt századi szabályozásokig a Hernád meglehetősen szeszélyesen kanyargott, medrét gyakran változtatta. A folyó a bal part magas oldalát szaggatta a jobb partot, pedig áradásai pusztították. Az alacsonyabb fekvésű jobb parti síkságon holtágak sokasága bizonyítja a Hernád mederváltozásait. Halmaj határa egyébként a múlt században még a Hernádig terjedt, sőt azon át is nyúlt, míg manapság nem ér el a folyóig, amelyen viszont átnyúlik Nagykinizs és Szentistvánbaksa határa. A múlt században Halmajnál még híd is volt a Hernádon, jelenleg Hernádkércs és Kiskinizs között épített hídon zajlik a közúti járműforgalom.
A Hernádból ágazik ki a Bársonyos-csatorna, amely a Hernáddal párhuzamosan halad, s abba Bőcs mellett folyik vissza. Jelenleg szabályozott, kiegyenesített mederben folyik a Bársonyos, amely a Hernádhoz hasonlóan szeszélyesen kanyargott. Valaha vízimalmok sorát hajtotta. A régi malmok közül megmaradt egy Halmajon is.
A folyók – Hernád és a Bársonyos – elsősorban a halászat szempontjából jelentettek hasznot. Árvizek után a holtágakban, fokokban visszamaradt vízben különösen sok volt a hal. A halállomány azonban a múlt századi iparosítás miatt rohamosan csökkenni kezdett, és pusztán halászatból megélni a Hernád mentén már a századfordulón sem igen lehetett.
A megye középső részén elhelyezkedő település közúton és vasúton is jól megközelíthető.
Az ember megtelepedésétől a magyar honfoglalásig
Halmajon és környékén mindezidáig nem került sor sem régészeti ásatásra, sem terepbejárásra. Ezek hiányában a magyar honfoglalás illetve államalapítás előtti évezredek települési képéről jószerivel alig-alig tudhatunk valamit, hiszen csak a véletlenszerűen előkerült, szórványos régészeti leletekre vagyunk utalva. Ráadásul a sors szeszélye folytán ezek is több múzeumban (Miskolci Hermann Ottó Múzeum, Nyíregyházi Jósa András Múzeum, Tiszafüredi Kiss Pál Múzeum) találhatóak.
A legkorábbi ismert régészeti lelet, amely biztosan Halmajhoz köthető, a Széchenyi utcában, pinceásásnál került elő 1960-ban: egy avar sir, csontvázas temetkezéssel. A csontokon kívül találtak még a sírban egy bronz csatot és egy agyagedényt is. Mindebből azonban téves lenne azt a következtetést levonni, hogy az i.sz. VI.- VII. század avarjai voltak a halmaji határ első emberi lakói.
Annyi bizonyosnak látszik, hogy az őskőkor és az átmeneti kőkor éghajlata még nem tette lehetővé, hogy olyan földrajzi adottságokkal rendelkező tájon, mint amelyen Halmaj feküdt, megtelepedjen az ember.
Akkor még a bükki barlangok és védett völgyek jelentettek csak biztos menedéket a gyűjtögető, vadászó életmódot folytató elődeink számára. Az újkőkorban már az ember élelemtermelő gazdálkodásra tért át, később a fémeszközök használata révén még fejlettebb gazdasági szintre jutott. A vaskor lakói, az ezen a tájékon is feltehetően az i.e. I. században megtelepedett kelták nyomait a Halmajhoz közeli Szikszó határában találták meg. A keltákat felváltó szarmatákra utaló leleteket eddig a Sajó- Hernád összefolyásától északra nem találtak s egyelőre hiányoznak a szarmatákat támadó germánokra utaló régészeti nyomok is a térségből. A hun, majd az avar uralom időszaka után az itt esetlegesen megtelepedett szlávság tárgyi hagyatékáról egyelőre nincsenek ismereteink. A honfoglaló magyarság a X. század végén megszállta a Hernád völgyét, így megtelepedhettek a mai Halmaj határában is. Rendszeres és tervszerű régészeti kutatás hiányában nem csodálkozhatunk azon, hogy eddig nem akadtak Halmajon honfoglaló őseinkre utaló tárgyi anyagra. A szomszédos Aszalón viszont találtak honfoglaláskori leletet.
A középkori falu
1234-ben kelt az az oklevél II. Endre király adománya az Aba nemzetségbeli Demeter mester számára, amelyben először látjuk leírva Halmaj falu nevét: „Holmoy” alakban. Bihar és Abaúj vármegyében kapott birtokokat az említett Demeter mester számos érdeme elismeréséül a birtokba iktatáson, mint hivatalos királyi kiküldött.
Valójában a falu neve a „halom” főnév kicsinyítő képzős származéka. Halomra utaló, azzal kapcsolatos helynév jó néhány más is akad az országban. Sőt még Halmaj nevű község is van, – Heves megyében; mai neve egy községösszevonás következtében Halmajugra. Ásotthalom, Bodroghalom, Hegyeshalom, Szeghalom, Szihalom neve is halomra utal.
Az, hogy Halmaj nevét 750 esztendővel ezelőtt írták le először még nem jelenti azt, hogy a község valóban pontosan ekkor keletkezett. A Hernád és a Bársonyos menti települési lánc már a X.században kialakulhatott, s ennek egyik tagja lehetett a mai Halmaj község őse is. Az 1234-es első említést tartalmazó oklevél IV. Béla király 1242. november 26-án kelt átíró oklevélben maradt fönn. Arról is tudomásunk van, hogy az okmányt bemutatták 1300-ban István alországbíró előtt is.
Az első említést követő több mint fél évszázadon keresztül semmi újabb adat nem maradt fel Halmajról. 1292-ben az egri káptalan, mint hiteles hely előtt megjelent Halmaji Both fia Jakab fia László és Halmaji Baylud fia Lőrinc egyfelől, másfelől Halmaji Bogyiszló fia Bálint. Előbb említettek kinyilvánították, hogy átengedik halmaji birtokaik felét Bálintnak. Halmajt (Halmay) terra illetve possesio megjelöléssel illették, s mint Hernád menti települést (prope – fluvium Hernad) emlegették. Ez az oklevél Garai Miklós nádor 1406-ban kelt átíró oklevelében maradt fönn.
Mindezekből az adatokból világossá vált, hogy Halmaj község egy magát a településről Halmajinak nevező család birtoka. Az 1332/34. évi pápai tizedösszeírásból kiderül, hogy Halmaj templomos hely, papja évi 16 garast fizetett jövedelméből a pápának. Mekkorának számít ez az összeg? Viszonyításul megjegyezzük, hogy a szomszédos Csobád átlagosan 12, Nagykinizs 8, Kázsmárk pedig mindössze 10 garast fizetett. A környékbeli Aszaló és Szikszó más nagyságrendbe tartozott. Előbbi 32, utóbbi két templom után 40 garast fizetett évi átlagban. Ha hozzátesszük mindehhez ugyanekkor Miskolc 18 garassal szerepel. Akkor kiviláglik, hogy Halmaj az akkori időkben viszonylag népes és gazdag település lehettet. Mint a Kassáról dél- délnyugat felé vezető országos fontosságú út közelében fekvő település kedvező adottságúnak számított.
A későközépkorból is alig akad Halmajra vonatkozó adat. Az 1427. évi adójegyzék szerint 11 adózó portát írtak össze benne.
A XV. század utolsó harmadában a Bor és Bolcsárdi családokat említik halmaji birtokosokként. A Halmajról származó családoknak, mint például a Trochan vagy a Bor családnak voltak a környező falvakban is földjeik. Halmaj szomszédságában Abaúj leghatalmasabb birtokosainak a Perényieknek uradalmai húzódtak.
A XV. század közepén évtizedeken keresztül zűrzavaros időszakot élt át Abaúj vármegye. Az 1440-es évek elején Jagelló Ulászló ellenében megválasztott csecsemő V. László király zsoldosvezére, a cseh Jon Giskra zsoldos csapataival együtt elfoglalta az északkeleti vármegyék jelentős részét s arra törekedett, hogy hatalmát dél felé a Tisza vidékéig kiterjessze. Ulászló, majd Hunyadi János kormányzó, később Mátyás király seregeivel vívott harcokban milyen szerepet játszott Halmaj és környéke, nem tudjuk, mert erre vonatkozólag semmiféle írásos följegyzés nem maradt ránk. A fontos kassai út mentén fekvő Halmaj aligha kerülhette azonban el a hadak járását. Annyi bizonyos, hogy Giskra zsoldosainak sem Halmajon, sem a környékén nem volt táborhelye, erődítménye.
Nem kis megrázkódtatást jelentett a környék számára az 1514. évi parasztháború. 1514. április 9-én hirdették ki a török elleni keresztes hadjáratra felszólító pápai bullát s hivatalosan a ferences szerzetesek kaptak megbízatást arra, hogy a fegyvert fogó, keresztes zászlók alá gyűlő embereket megszervezzék.
Április 25 körül már Kassa környékén és Abaúj más részein is jelentős keresztes hadak gyűltek a táborokba. Ezek egyik legfőbb szervezőjének Kecskés Tamás aszalói plébános számított. Mivel Aszaló délről közvetlenül szomszédos Halmajjal, ezért valószínű, hogy halmaji jobbágyok is sereglettek a keresztesek közé, akik toborzását a szikszói plébános is támogatta.
Május 15-én váratlanul érte az a királyi parancs a kereszteseket, amelynek legfontosabb intézkedése a következő volt „e hadjáratot más alkalmasabb időpontig felfüggesztjük, és a jelen irat erejével elhalasztjuk”. Május 24.-én újabb okirattal kötelezte hazatérésre II. Ulászló király az összegyűlt seregeket. Külön levelet küldött Bakócz Tamás esztergomi érsek a szikszói plébánosnak, aki felhatalmazás nélkül hirdette a keresztes hadjáratot, szervezett gyűléseket s az általa feltüzelt emberek – a levél szerint – „a legkülönbözőbb gaztetteket és szörnyűségeket követték el”. Bakócz személyes kihallgatásra maga elé rendelte a plébánost s kötelezte, hogy az összegyűlt népet oszlassa fel s figyelmeztesse az embereket, hogy aki nem engedelmeskedik arra a keresztény ember a középkorban érhető legszörnyűbb büntetés vár, – a kiátkozás.
A hadjárat leállításáról és a seregek feloszlatásáról terjedő hírek nem kis zavart okoztak a keresztesek között s bizonyára voltak, akik engedelmeskedtek is a királyi – érseki parancsoknak.
Ezek ellensúlyozására Abaújban a megyaszói Mészáros Lőrinc és az aszalói Kecskés Tamás kiáltványt terjesztettek a nép között, amely szerint a szent hadjárat folytatódik, s aki ezt meg akarná akadályozni, azt érje a nép büntetése.
A királyi – érseki parancsok és a keresztesek kiáltványai is eljutottak Kassára. A fallal körülvett, jól megerődített királyi város polgársága rendkívül óvatos volt az egyre forróbbá váló légkörben. Igyekeztek sokfelé tudakozódni a dolgok állása felől, a keresztesektől pedig elhatárolták magukat, nem engedték őket a falaik közé. A szikszói plébános május 30-án Kassán bemutatta a feletteseinek az érsek dorgáló levelét, jelezve ezzel, hogy hajlandó engedelmességet fogadni. A lavinát azonban ez már nem állíthatta meg, az abaúji keresztes tábor nem oszlott föl.
Közben a nemesség is fegyverkezett. A borsodiak Bebek János vezérlete alatt gyűltek össze, majd, júniusban – királyi megbízatásra – Perényi István a legnagyobb hatalmú abaúji birtokos látott neki az ellentámadás megszervezéséhez. A hevesi felkelőkkel Bebekék Debrő mellett csaptak össze, Abaújban nem tudunk ütközetről. Valamikor június végén lényegében rend és nyugalom volt a megyében, eloszlott a nemesi tábor is. Székely (Dózsa) Györgynek az a levele, amely a nemesek elleni hadjárathoz való csatlakozásra szólította fel a mezőváros lakóit, már későn érkezett Szikszóra.
Az alföldi mezővárosok polgársága és a szegény sorsú nemesek által vezetett, jelentős falusi jobbágytömegeket megmozgató parasztháború elbukott. Halmajon és környékén sem jelentősebb pusztításról, sem későbbi nemesi megtorlásról nincsenek adataink.
„Két pogány közt”
A mohácsi csata után török veszély még közel két évtizedik nem fenyegette Halmajt és környékét. Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd ellenkirályok háborúskodását azonban Abaúj és a környező megyék erősen megsínylették és nemigen lehetett kivétel Halmaj sem.
A törökök a tájon először 1544 augusztusában jelentek meg. Rabló csapataik Miskolcig jutottak. A Hernád völgye ekkor még megmenekedett. 1522-ben az újabb hadjáratot Eger hősies védelme akasztotta meg. A Halmajhoz közeli Szikszón tanácskozott az ostrom előtt az északkeleti vármegyék nemessége s az erőkhöz mérten tisztes segítséget küldtek a fenyegetett vár védelmére.
1554-ben Fülek várának török kézre jutása után az egri magyar őrség nem volt képes megakadályozni a török hódoltatást és rablást, Borsodban és Abaúj déli vidékein. Másfelől Diósgyőr, Ónod, Szendrő rosszul fizetett végvári vitézei sarcolták a lakosságot. A falvak népe szinte teljesen védtelen volt ezekkel az erőkkel szemben. Sokan elvándoroltak, biztonságosabb tájékra, a nagyobb mezővárosokba – Aszalóra, Szikszóra, Göncre – húzódtak vagy egyenesen föl Kassára. A helyben maradottak bujkáltak az arra vonuló csapatok meg az adószedők elől s éltek, ahogy tudtak.
A füleki, szolnoki, hatvani törökök ellen Eger, Ónod, Diósgyőr és Szendrő őrsége védte elsősorban a Hernád völgyet. A települések lakossága, ha török csapat közeledtéről hírt kapott, vagy a környék erdeiben, nádasaiban keresett menedéket, vagy a település legerősebb épületébe, a templomba húzódva próbált védekezni. Olyan jelentős mezőváros, mint Szikszó, erős fallal körülvett temploma, jó menedékhelynek bizonyult két ízben is. 1577-ben és 1588-ban addig védekeztek a vásárra összegyűlt emberek, míg az egri, kassai, szendrői és más környező várak őrsége meg nem érkezett, és véres csatában meg nem szalasztotta a törököket. Ezt megelőzően 1573-ban is próbálkozott a török Szikszóval szintén eredménytelenül. 1596-ban elesett Eger vára, a magyar végvári vitézek képtelenek voltak az ellenség nyomasztó túlerejével szemben Abaújt, Borsodot, Gömört, sőt Zemplén déli részét megmenteni a török hódoltatástól. Más Hernád- völgyi falvakhoz hasonlóan, a halmajiak is arra kényszerültek, hogy adót fizessenek a török számára.
A XVI. – XVII. század fordulóján zajló 15 éves háborúban sokat szenvedett a Hernád-völgye is, elsősorban az itt elvonuló zsoldos csapatoknak köszönhetően. A rosszul, vagy egyáltalán nem fizetett, kellően nem fegyelmezett katonák ott raboltak, s ott erőszakoskodtak, ahol csak lehetett. A vármegye tehetetlen volt, panaszai Bécsben süket fülekre találtak. A királyi kincstár gyakran üres volt, katona viszont kellett, s a fizetetlen zsoldosok a nép nyakán élősködtek. A lakosság egyet tehetett: tűrt és várt. A pattanásig feszült helyzetben robbant ki Bocskai István Habsburg ellenes felkelése. Két héttel az álmosdi csata után már Kassa tornyain is Bocskai zászlóit lengette a szél. Ezzel a Hernád-völgy egy időre megszabadult a vonuló, fosztogató, itt szállásoló zsoldos hadaktól, helyettük viszont megjelentek a hajdúk, akiknek jelentős részét Szabolcs vármegyébe telepítette le Bocskai. Halála után azonban kiváltságaikat vonakodott elismerni mind a nemesség, mind a Habsburg királyi udvar. A Tisza vidékéről Miskolcon át a Hernád-völgyében vonultak északnak a hajdú seregek tízezresnél nagyobb tömegben. 1607 december 31-én Ináncson előbb fegyverszünetet kötöttek velük, majd 1608 február 6.-án megegyeztek Báthori Gáborral – a későbbi erdélyi fejedelemmel – s többségük az Alföld keleti peremére költözött, ahol Báthori letelepítette őket.
1607-ből van olyan adatunk, hogy a Halmajhoz közeli Szikszón is megtelepedtek a hajdúk, de sem Szikszó, sem a környező Hernád jobb parti települései nem váltak a későbbiekben kiváltságolt hajdúvárossá. A Rákóczi birtokokat védő hajdútelepek láncolata a túlparton húzódott Megyaszótól a Sajó – Hernád összefolyásáig.
A XVII. század első évtizedeiben a Hernád-völgy mindkét oldalán részben elnéptelenedtek a falvak, s a hajdútelepítések a lakosság pótlását is célozták.
Az 1620-as évektől egymást érik a falvak panaszai Abaúj vármegyéhez a török rablások, fosztogatások, erőszakos cselekmények miatt. Tudjuk, hogy Halmajról is állatokat hajtottak el, elrabolták a mezőn dolgozó jobbágyokat és csak súlyos váltságdíj ellenében voltak hajlandók őket szabadon engedni. 1635-ben például 7 embert hurcoltak fogságba. 1640-ben teljesen puszta, lakatlan helységként tartották nyilván Halmajt.
Részben a töröknek hódolás, részben a nemesi birtokosok követelései miatt egyre inkább megnehezedett a halmaji jobbágyság élete. Az 1620-as évekből több adat is fennmaradt halmaji jobbágyok más földesúrhoz való szökéséről. 1623-ban Horváth Mihály és felesége követelték vissza bizonyos szökött jobbágyaikat, név szerint Végh Miklóst s bizonyos Mátyás deákot. Három esztendővel később Mosdósi Imre – szintén halmaji birtokos – kérte Borsod vármegye segítségét szökött halmaji jobbágyai Diczházi Péter és Csorba Tamás kézrekerítéséhez. Utóbbi ügy még 1629-ben is napirenden volt. Egy akkori megyei iratból kiderül, hogy Diczházi a Forgách – család bírtokára, Aszaló mezőváros Bécs nevű útcájába költözött. 1656-ban Szuhay Mátyás követelte vissza a Borsod megyei Nyárádra szökött halmaji jobbágyát, bizonyos Molnár Istvánt.
A Szuhay – család egyébként jelentős szerepet játszott Abaúj életében a XVII.század második felében. Szuhay Mátyás részese volt a Habsburg ellenes Zrínyi – Nádasdy féle összeesküvésnek és sok más nemessel együtt az ő javait is elkobozták. 1671/1672-ből, majd 1686-ból maradt fenn kincstári összeírás az elkobzott javakról. Ezekből kiderül, hogy Szuhay Mátyásnak zsindelyes kúriája volt Halmajon, három kőre járó malma a Bársonyos folyón, szőleje, kertje, halastava, magtermő erdeje. Az összeírás részletesen felsorolja többek között a lóállományt feltüntetve, hogy mely része volt ménesben, melyik fuvarban s mennyit használtak lovaglásra.
Bethlen Gábor és I. Rákóczi György majd Thököly Imre Habsburg ellenes harcai során a Hernád- völgy gyakran vált hadak felvonulási területévé, elsősorban Kassa kulcsfontosságú erődített városa miatt. A török ellenes felszabadító háborúk időszakában a legtöbbet Halmaj és a környező községek népe a katonák a beszállásolásától, a hadsereg számára követelt fuvartól és élelmiszerszállítmányoktól szenvedett. Minden bizonnyal örömmel fogadták 1703-ban Halmaj sokat sanyargatott jobbágyai is II. Rákóczi Ferenc kurucait és ott harcoltak a fejedelem seregében. A nagy remények azonban az évek során illúziókká váltak. A szabadságharc utolsó esztendejében már egyre többen húzódtak a katonaságtól, a lelkesedés alábbhagyott. A gazdaságilag és katonailag összeomlott szabadságharc számára a végpontot a fegyverletétel jelentette.
A feudalizmus alkonya
A XVIII. század elejének hosszú, véres háborús korszaka 1711-ben, a szatmári békével lezárult. A népességet és a gazdaságot nemcsak a háborúk pusztították, hanem az 1711-ben dühöngő pestisjárvány is, amely Abaúj vármegye lakosságának jelentős részét kiirtotta. A községek több mint 10%-a lakatlanná vált. A háborús és járványos évek pusztításai után a vármegye – hogy felmérje megmaradt gazdasági erejét, életképességét – összeíratta a pestisben elhalt 12 éven felüli lakosságot. A szikszói járásból – amelybe ekkor Halmaj is tartozott – ilyen adat nem maradt fenn, de elképzelhetetlen, hogy csupán ez az egy közigazgatási egység, mint egy sziget maradt volna érintetlen a gyorsan terjedő halálos betegségtől. Valószínűsíti a háborúk s a járvány pusztításait az a négy évvel később, 1715-ben készült országos összeírás, amely számba veszi az adózó lakosságot, így segítségével képet rajzolhatunk a község XVIII. század eleji helyzetéről. Az összeírást végző Liptó megyei küldöttek három adózó családfőt találtak Halmajon, akik közül kettő magyar és egy „tót” nemzetiségűnek vallotta magát. Sem nemes ember, sem jobbágy nem lakott ekkor a községben az összeírt három családfő zsellérsorban élt. Az általuk művelt szántóföld akkora terjedelmű volt, hogy 46,5 köböl (3859-5115 liter) gabonával lehetett bevetni. A szántóföldön kívül kilenc kaszás (körülbelül 10800 négyszögöl) rét után adóztak.
Halmaj határában – amely ekkor átnyúlt a Hernádon – szőlő művelés is folyt. A bor jó minőségére utal, hogy 1772-ben már 34 olyan idegennek van dézsmás szőlője Halmajon akik nem a községben laknak. Az extraneus szőlőbirtoknak pedig csak ott volt értelme, ahol értékes bort adó szőlő termett. A szőlőterület másik részét hét helybeli örökös jobbágy, három szabad költözésű jobbágy és hat zsellér művelte, akik – az idegenekkel együtt – a bor mennyisége után hegyvámot fizettek, ami a termés nagyságától függetlenül megállapított állandó hányad volt. Általában azoknak a jobb módú jobbágyoknak volt dézsmás szőlőjük, akik egész telket, mellé 11-30 holdas szántóföldet és 4-6 kaszás rétet birtokoltak. Nevüket egy 1772-es összeírás őrizte meg számunkra. Vozár István, id. és ifj. Tóth András, Tóth Jakab, Réti János, ifj. Réti István, Molnár János, Kis István, Szabó János, Terebesi István, Virrasztó Kelemen, Dol István, Kocsis András, Dornyai Mihály, Majoros András.
Mivel a szántóföldeken a szikes talaj és a réteket gyakran elborító víz nagy károkat okozott, eléggé elterjedt pénzkereseti lehetőségként kínálkozott, a hegyaljai és a szomszédos szőlőkben végzett kézimunka és szekerezés.
A szőlőtáblák szélén kiterjedt gyümölcsöskerteket gondoztak. A közeli Kassa árumegállító joga, a még közelebb eső Szikszó évi 4 országos vására, Miskolc piacközpont szerepköre meghatározó volt a környék kereskedelmi forgalmára, a következő másfél évszázadban az út – és vasútépítés irányát is megszabta.
A kereskedelmi forgalom elsősorban a hegyaljai mezővárosok felé irányult, amelyek 1-4 óra járásnyira feküdtek Halmajhoz és ahol mindent el tudtak adni.
A Bársonyos patakon 1720-ban már a földesúr malma őrölte a gabonát. A malmot a községben birtokos Andrássyak bérbe adták s a bérlő a bérlet fejében az őrlemény mennyiségének a harmadát adta, ami Halmajon 120 köböl gabonát jelentett. Ettől nagyobb kapacitású malmok ebben az időben csupán Felsődobszán, Bőcsön és Csányban működtek.
Földművelési módja a XVIII. század első felében fejlettnek számító háromnyomásos rendszer volt. Gabonát, árpát és zabot termesztettek vetésforgóban, a határ harmadik részét pedig az aratás után felszántott ugarként legeltetésre használták. A zabtermesztés a lótenyésztés feltétele volt, amit az Andrássyak erősen szorgalmaztak. 1873-ig mind a szántóföldek, mind a rétek közös használatúak voltak.
A XVIII. század első felében a természeti adottságok következtében bőséges kender áztató helyek voltak a környéken. Len – és kenderdézsmát azonban a halmaji jobbágyok nem adtak a földesúrnak, helyette lenből és kenderből készült késztermékekkel adóztak. Az 1846-os összeíráskor viszont kenderföldet már nem találnak a falu határában ezért elrendelik annak kihasítását.
Az 1773-as úrbérrendezés előtt semmiféle írásos szerződés nem volt a földesúr és a jobbágyok között. Így a szolgáltatásokat – ami szekerezésből, kézimunkából és évi tíz forint fizetéséből állott – szokásjog alapján követelte a földesúr. Búzából, gabonából, árpából, zabból és tökből kilencedet adtak, a szabad emberek készpénzben 4-4 rhénes forinttal, ketten egy lúddal, 10-10 tojással, egy meszely vajjal tartoztak. A marhás örökös jobbágyok hetenként három napot dolgoztak az uraság földjén, a szabad emberek évente 60 napot gyalog és szekérrel, a házas zsellérek pedig 20 napot szolgáltak. Tűzi – és épület-favágási, valamint makkoltatási joga nem volt a jobbágyoknak.
Az 1773-as úrbérrendezés előtt kilenc kérdőpontra kellett választ adni a falu lakosai képviseletében az örökös jobbágyok közül választott bírónak, Juhász Jánosnak és Vozár István, Réz János örökös jobbágyoknak, valamint Szabó János és Hegedűs János szabad költözésű jobbágyoknak. Valamennyien írástudatlan emberek voltak, a jegyzőkönyvet nevük mellé tett kereszttel hitelesítették. A XVIII. század vége felé a bírói tiszt már egyre terhesebbé vált. A bíró feladatai közé tartozott a földesúri szolgáltatások beszedése, az uraság által kibocsátott rendtartás betartása, a jobbágyok beosztása úrdolgára. Az 1770-es években Halmajon bírói tisztet betöltő Juhász János ugyan a szabad költözésű jobbágyok közül került ki, de telki állományát és jövedelmét tekintve közelebb állt a zsellérekhez.
A XVIII. század folyamán országszerte egyre nagyobb méreteket öltött a majorsági gazdálkodás, vagyis a földesurak elvették jobbágyaiktól saját használatukban levő földjüket és majorságaikhoz csatolták. Ezeket a földeket továbbra is a jobbágyok művelték saját szerszámaikkal, haszonvételük viszont nem volt a föld után. Az állam is növekvő igényekkel lépett fel a parasztsággal szemben, adóbevételeinek tetemes hányada az úrbéres földön élő jobbágyok adózásából származott. A parasztság fizetőerejének védelme érdekében az állam maximálni kényszerült a jobbágyoktól követelhető földesúri szolgáltatásokat, s az állami adózás alá eső jobbágyföldeket meg kellett védeni a majorsági kisajátításoktól. Ezért indította el Mária Terézia az úrbéri szabályozást 1766-ban a Dunántúlon, ami 1774-ben fejeződött be országosan. Halmaj urbáriuma 1773-ban készült el. Ekkor már 14 örökös jobbágy élt a községben, akik közül 8 egésztelkes és 6 családfő féltelkes belsőségen és tartozékain gazdálkodott. Kilenc szabad költözésű jobbágy és 11 házas zsellér családfő alkotta még a faluközösséget. A szabadon költöző jobbágyok közül hatnak volt egész és háromnak fél telke.
Az 1773-as úrbérrendezés egy egész házhelyes gazdának két pozsonyi mérő (egy hold) belső funduson (telken) kívül 24 hold szántó és 6 szekér szénát adó rét kimérését rendelte el. A belső fundushoz a házhely, annak udvara, csűrös és veteményes kertje tartozott.
A falu határában két korcsma is állt, az egyik a Miskolc – kassai út mellett, a másik a község keleti részén. A jobbágyok itt árulhatták boraikat Szent Mihály naptól Szent György napig. Pálinkát is főzhettek, de ezért évenként 2 forintot kellett fizetni.
Az urbárium szabályozta a földesúr által megkívánható szolgáltatások, valamint a készpénzfizetés mennyiségét és módját, amely szerint minden egész házhelyes jobbágy két marhával és szekérrel, szántás idején négy marhával, boronával és ekével hetenként egy napot az uraság földjén dolgozik napkeltétől napnyugtáig. A nyári hónapokban beszámították az utazás idejét is a munkaidőbe, novembertől februárig azonban napkeltére már a földeken kellett lenni a jobbágynak és onnan csak napnyugta után távozhatott.
A roboton kívül az egész házhellyel rendelkező gazdák esztendőnként két csirkét, két kappant, tizenkét tojást és egy icce vajat adtak a földesúrnak. Az uraság esküvője alkalmával a konyhára valókkal tartoztak szolgálni. A földesúr szabad akaratától függött, hogy természetben kérte-e az élelmet vagy azt megválthatta-e a jobbágy 48 krajcárért.
Annak ellenére, hogy a Mária Terézia féle úrbéri rendelet a jobbágyok által használt föld nagyságától kezdve a földesúrnak nyújtott szolgáltatásokig aprólékosan szabályozta a falu életét, mégis előfordult, hogy a földesúr továbbra is elfoglalt úrbéres területeket, amelyeket majorságához csatolt. Ezért vált szükségessé 1836-ban törvényben kimondani, hogy „a jobbágyok úrbéri illetősége soha meg nem fogyasztathatik, s az egyszer úrbéri szolgálatok teljesítése mellett úrbéri elbánás alá bocsátott földeket vissza nem lehet venni.”
Halmaj lakosai túlnyomórészt római katolikusok voltak, de templomukat csak 1800-ban kezdték építeni, Andrássy István földesúr költségén.
Egy év múlva már állt az egyhajós épület, tornyában három haranggal. A templomban tágas orgonakarzat és szentélykupola épült, tornyán a kapu felett fűzérdíszes ablak látható.
A templomhoz sekrestyét nem építettek. Copf oltárképét, amelyen Szent István felajánlja Magyarországot, Bécsben festették. Halmaj egyébként 1938-ig Aszaló leányegyháza, a pap is innen járt ki a községbe.
Katolikus temolom ma
Református imaháza már a XVIII. század elején is volt, azt 1709-ben a hívek építették az akkori földesúr Andrássy György engedélyével. Bár az imaházra 1766-ban tornyot is építettek, református vallásgyakorlat a XVIII. század végén csak rendszertelenül volt benne, amikor a lelkipásztor más faluból ide is ellátogatott. 1769-ben 449, 1804-ben 502, 1826-ban 424, 1835-ben 459 lakója volt Halmajnak.
A XIX. század eleji népességcsökkenést nagy mértékben befolyásolta a községeket 1813-ban romba döntő árvíz. Így írja ezt le Edelényi István halmaji tanító az egri érsekhez intézett panaszlevelében, 1813 szeptemberében: „mivel Excelentiádnak ezen iskolát (melyet ennek előtte a kálvinisták kormányoztak, tanítottak) legelőszőr Gróff Andrássy István öexcelentiája írása által is állandóvá méltóztatott tenni, mindazonáltal ezen (1813. évi ) augusztus 26-ba éjszaka érkezett hallatlan nagy árvíz, mely csak egy házat sem hagyott veszedelem nélkül úgyannyira, hogy sem magoknak, sem marhajoknak akiknek valami még megmaradt, eleségek nintsen, egész helység a külső helységekbül küldött, vagy önkint való alamisnával él .
Ami kevés életkém volt, a víz a kertemben beiszapolta, némely részben haszonvehetetlenné tette, melynek egész summája sem sok volt. A szénámat a rétrül egy szálig elvitte, házam mellett levő kert sövényeit elszaggatta, méhecskéimet béfolytotta elvitte. Minden kert veteménytül – beiszapolván – megfosztott. Egy lovam a vízbe fúlt. 36 esztendős nőtlen fiam, aki öregségemben kenyeret keresett a vízbe fúlt, e is temetetett. Már nints, aki rajtam segítene”
Iskolájáról bővebb adatunk 1829-ből van, amikor az egyházlátogatási jegyzőkönyv tudósít, arról hogy az iskolaépület a Paksy Pál jobbágytól kibecsültetett parasztházból alakították át. Az egyúttal kántori tisztet is betöltő iskolamester, Manzel János csak elemi iskolát végzett. Ebben az időben a 6-12 éves korú gyerekek száma Halmajban 63 volt, de közülük mindössze 27 járt iskolába: 20 fiú és 7 lány.
Kapitalizmus útján
A kapitalista viszonyok létrejötte hosszú történelmi folyamat, amelynek előfeltételei már az 1830-as években kialakulóban voltak. Az 1848-as forradalom a feudális viszonyok felszámolásával jogilag hozzájárult a földbirtok szabad forgalmához, a munkaerő felszabadításához, megteremtette a jogi kereteket a szabad versenyen alapuló piaci lehetőségekhez az ipari forradalom kibontakozásához.
A halmaji emberek életkörülményeit legalapvetőbben egészen az 1945-ös földosztásig az 1848-as jobbágyfelszabadítás nyomán kialakuló agrárviszonyok határozták meg. A jobbágy felszabadítás törvénybe iktatása után még hosszú időnek kellett eltelnie a volt jobbágyok gazdasági kötöttségeinek tényleges felszámolásáig. A feudális szolgáltatásokat több helyütt továbbra is teljesítették, amit bizonyít, hogy a tagosítási per során a községi bíró és a jegyző igazolják, hogy az úrbéresek 1848. május 1.-től 1869. május 13-ig még tettek úrbéri szolgáltatásokat, mert hajtották őket. Egy évre még a dézsmát is megadták, ami két köböl gabonát, hat véka árpát és tizenkettő kéve zsúpot jelentett.
A jobbágy-felszabadító törvény értelmében a majorsági jobbágyok csupán személyükben szabadultak fel, az általuk használt föld nem lett a tulajdonuk. A jobbágyok tájékozatlanságát használta ki a földesúr, amikor a szolgáltatásokat beszüntető jobbágyokkal szemben azzal lépett fel 1852-ben, hogyha az elmaradt ötévi szolgálatot pótlólag nem teljesítik vagy nem váltják meg, elvesztik jogukat a föld további szabad használatához.
27 éven át tartó pereskedés indult 1846-ban, a községben birtokos Andrássy György gróf és Halmaj telkes jobbágyai és zsellérei között, a határ tagosítása iránt. A pert Andrási gróf indította 1846. április 14-én az úriszék előtt, amelynek ítéletét Abaúj vármegye törvényszéke 1847. június 26-án felülvizsgálta, majd felküldte a Magyar Királyi Helytartótanácshoz, ahonnan az igazságügy-minisztériumba, majd a bécsi Legfőbb Úrbéri Törvényszék elé került, innen a Cs. Kir. volt Úrbéri Törvényszékhez küldték. Közben eltelt 7 év. Az 1846-ban indított per célja a jobbágyok telki állományának egységesítése, az osztályba sorolt szántóföldek, a korábban közösen használt legelők elkülönítése a telkes gazdák, zsellérek, a jegyző és a tanító között. Újból meghatározták ekkor a teljesítendő szolgáltatásokat.
Mivel a tagosításkor az eredetileg használt határból az úri szántóföldek nem teltek ki, terjeszkedni kellett Kázsmárk felé a Felső hosszú dűlőt ekkor kezdték művelés alá venni.
Alig zárult le a tagosítási per első szakasza, megszületett a jobbágyfelszabadítás törvénye, amely merőben új helyzetet teremtett. A pereskedés tárgya egykor annak az öt jobbágynak és 24 zsellérnek a felszabadítás utáni földjárandósága, akiket az 1813. évi árvíz után – az uradalom szerint – majorsági földre telepítettek le. Csakhogy a jobbágyfelszabadítás előtt ezek a jobbágyok és zsellérek is az úrbéresekkel egyenlő szolgálatokat teljesítettek és egyenlőképen adóztak, ezért nem tartják jogosnak, hogy az uradalom a jobbágyfelszabadítási törvény után majorságinak mondja őket, hiszen így minden földjárandóságuktól elesnek. A per befejezése elhúzódott, mert az időközben, 1853-ban kiadott úrbéri pátens elveihez kellett igazítani az ítéletet. Ezért az egész per anyagát visszaküldték a kérdéses telkek eredetének további bizonyítása végett.
Az első ítélet 1862-ben születik meg amely kimondja, hogy Halmajon 15 egész úrbéri telek található, a zsellérségek száma 44. A bizonyítási eljárás során kirendelt küldöttség megállapította, hogy az extraurbariálisok bel- és külilletőségei mindenütt az úrbéri földek sorában vannak és korábbi szolgáltatásaik alapján őket is úrbéreseknek nyilvánították.
1863-ban, a tagosítási per elkészülte után a per új szakasza kezdődött. A tervezetet a község hátrányosnak találta, mert a volt úrbéreseknek kiosztott szántóföldet keresztülszeli a Kassa – pesti országút a Kázsmárki patak, amely esős időben elönti a környéket. A kanyargós Bársonyos a vasút töltése, a Kázsmárk – halmaji út az egész tagot keleti és déli irányban kettészeli, de itt terülnek el a Bársonyos árok déli oldalán levő kanyarulatok, amelyekhez hozzáférni sem lehetett.
Az ítélet nyomán a határt felosztó tagosításra csak 1873-ban a per megindítása után 27 évvel került sor. A falu birtokosa ekkor már Andrássy Dénes gróf. Birtoka V alakban vette körül a falut a volt úrbéresek szántóföldjén ment át a vasút, legelőjük csak a Kis Szög éles kanyarjánál érintkezett a Bársonyossal, ahol magas a part és nehéz az itatás. Az úriszéki osztályozás így minősíti ezt a területet: „a Korcsma szögi és a Temető környéki legelők szép és jó fekvésűek, de székes (erdős) voltuk miatt nem jó használatúak, csak gyakori esőzések tehetik használhatóvá.”
Andrássy gróf legelőjének minősítése: „A Királyhíd közi legelő mély, láposabb, száraz időben használható, a Hernád gyakran elönti. A Kertaljai gyep (a falu alatt) a halmaji legelők között a legjobb, mindenkor használható.”
Az ítélet szerint Halmaj minden úrbéresét minden telek után 8 hold legelő illeti meg, vagyis 15 úrbéri telek után 120 hold. 44 hold jár a római katolikus lelkész és a tanító számára, a református lelkész egy 1 telek után 10 hold legelőt kap. Bár a község lakói a szükségletekhez képest kevésnek tartják a legelőt, megnyugszanak az ítéletben.
A XIX.század utolsó harmadában Halmajon a legfontosabb mezőgazdasági ág a marhatenyésztés. Ezért nyugtalanította a gazdákat a közös legelő területének csökkenése az által, hogy az uradalom azt részint rétté, részint szántófölddé alakította. A Kertaljából 30 holdat, a Király hídja közöttiből 3 holdat, a Szállás mellékéből 6 holdat rétté alakítottak, a csűr melletti táblához a közlegelőből 6 holdat csatoltak és a vasút is a legelőn ment keresztül. Régen a legeltetés nemcsak a legelőnek nyilvánított részeken illette meg a telkeseket, hanem a majorsági bírtok közötti úgynevezett székes helyeken és egyéb sovány területeken is. A tagosítás során a temető nagyobbítására és faiskolának 1-1 holdnyi területet adott a földesúr.
A több mint negyedszázados per során keletkezett térképek, földkönyvek, földek osztályba sorolási iratai igen becses forrásai a falu történetének. Nyomon követhetjük segítségükkel a község terjeszkedését, az új építkezéseket, tulajdonosokat, folyószabályozásokat, vasútépítést. A dűlőnevek egy-egy terület természeti adottságairól, a jellemző határhasználatról, az ott szokásos termelvények milyenségéről mesélnek.
Így 1865-ben készült halmaji térképről a következő kép tárul elénk: a község déli részén épült kastélyt 4284 négyszögöles kert, 3420 négyszögöles füzes övezi, ettől délkeletre 16000 négyszögöles szilvás és gyümölcsöskert terül el. A római katolikus templomtól ÉNy-ra 22 holdas majorság, a Kázsmárki patak és a Bársonyos összefolyása közötti öbölben 3 holdas csűrkert. A Kázsmárki patak kanyarulatában állt a Bacsólak (juhászház) egy holdas telken a kondás a falu legszélső házában lakott, szintén egy holdas belsőségen. A falu két iparosa közül az egyiknek, a kovácsnak a háza a lakott helyektől távol, a község északi részén, a Korcsma rétnek nevezett uradalmi kaszáló és a korcsma mellett épült fel. Nevét is ismerjük 1825-ből, amikor a községi híd építésének költségéről nyújt kimutatást. Darvas Antalnak hívták.
A Bársonyoson bérbe adott uradalmi vízimalom működött, nem messze tőle állt a molnár háza.
Még egy ú.n. kiskorcsma is volt, túl a Hernádon, a baksi kukoricás és a szőlőskertek között.
A bársonyos két partját – a kenderföldek és a szilvás kivételével – nyárfasorok és füzesek szegélyezték. A Hernád jobb partját széles sávban kísérték a füzes ligetek, mellettük kiterjedt tölgyes erdő. A DNy-i területeket 1845-ben lecsapolták és 53 holdnyi erdőt kiirtottak. Így 1860-ban már csak 26 holdnyi erdőfolt és 4 holdnyi nyárfás terület található Halmaj határában. A jobbágyok panaszolják 1846-ban, hogy a Bársonyos lecsapolt DNy-i kanyarulatai tökéletesen még nem iszapolódtak be, esőzések és hóolvadás alkalmával a víz megáll bennük. A régi meder torkolatánál a szilvástól nyugatra a kukoricaföldeken áradás idején kicsap a víz. 1860-61-ben szabályozták a Kázsmárki patakot és a Bársonyos további szakaszát, amelynek a falun átfolyó kanyargós, több ágra szakadó medrét egy ágba terelték, meghagyták viszont a községtől északra eső Kis Szögnél, Középső Szögnél és a Korcsma Szögnél helyenként 330°-os kanyarulatait. Levezették a vizet a Király hídja a Kertaljai gyep és a Tölgyesnek, Karjasnak, Nagyerdőnek nevezett déli részekről egy csatornával, amely megye árka néven szerepel a térképen. Az egykor erekkel sűrűn szabdalt terület a tagosításkor uradalmi kaszáló lett.
A község határától ÉNy-ra érinti a szántóföldeket a Miskolcról Kassára vezető országút, a Szikszó irányába haladó út párhuzamosan a Bársonyossal kettéosztja a régi és az új települést. 1845-ben még két temetőt tüntet fel a térkép: a község ÉNy-i részén, a Kázsmárki-pataktól nyugatra, a temető környéke dűlőben volt az egyik, a szikszói út mentén a másik. Húsz év múlva ez utóbbi már nincs meg, viszont a temető környéke dűlőben levő római katolikus temetkező hely bővült, és mellette létesítették az iskolakertnek nevezett faiskolát azzal a céllal, hogy a falu lakói megismerjék az újabb művelési módokat. A Szilvás mellett, a Bársonyos jobb partján ekkor kezdtek temetkezni az izraeliták.
Az építkezéseknél oly fontos vályogvető hely a Kázsmárki patak bal partján, az új sor déli házainál és a házsor elején, valamint a római katolikus templomtól nyugatra helyezkedett el.
A feudális viszonyok megszűnte a tagosítás befejezése 1873 után lehetővé vált az 1200 kat. holdat valamivel meghaladó uradalom termelésének modernizálása a művelési viszonyok, a gazdaság felszereltségének, eszközeinek átalakítása. Megteremtődtek a feltételei a bérmunkával dolgoztató nagyüzem kialakításának. Az uradalmat a grófi család bérbe adta. 1897-ben Szűcs József 1925-ben Szűcs Ede halmaji és Szomjas János budapesti bérlő kezén van a bírtok. A tőkésbérleti díj lehetővé tette a gazdaság felszereltségének modernizálását, mezőgazdasági bérmunkások alkalmazását. 1897-ben 28 cselédet foglalkoztatott az uradalom.
A tőkés fejlődés legfontosabb mutatója a gazdaság gépesítettségi foka. Az egyik legnehezebb mezőgazdasági munkát, a cséplést igyekeztek elsősorban gépesíteni. 1897-ben a halmaji uradalomban már gőzgépet alkalmaznak, de a felszereltséghez tartozott még négy vetőgép, 26 lóvontatású eke, nyolc borona öt henger, valamint magtisztításra és osztályozásra használatos triőr.
A szántóterület nagyságában a századfordulóig lényegében nem történt változás. A 687 katesztrális holdnyi szántó viszont 1925-re – ekkor már Széchenyi Aladár az új tulajdonos – 1014 holdra növekedett a kert, a rét, és a legelő rovására. 1897-ben még kimutatható 9 hold erdő, 1925-ben már nem. A XVIII. század végén még jó minőségű bort adó szőlőterület 1897-ben már nem szerepel a bírtok statisztikában. Az 1880-as évek közepének filoxérajárványa pusztította ki a szőlőket és ellentétben a Miskolci és hegyaljai területekkel – nem telepítették újra.
Az állattenyésztés egészen a XX. század elejéig fontos jövedelmi forrása volt a halmaji embereknek. Az Andrássyak birtokaik nagy részén szorgalmazták a lótenyésztést, amely az igásállatokon kívül a versenylovakra is vonatkozott. A halmaji uradalomban 1897-ben 80 ló, 306 sertés, 110 szarvasmarha és 600 juh képezte az állatállományt. A juhtenyésztésnek azért is volt különös jelentősége, mert egyrészt takarmányozása nem jelentett különösebb gondot, másrészt gyapja által olyankor biztosított tulajdonosának jövedelmet, amikor a mezőgazdaság egyéb ágaiban a terméseredmények még bizonytalanok voltak.
A halmaji uradalom birtokosa 1925-ben gróf Széchenyi Aladár, aki elődeihez hasonlóan nem lakott Halmajon. Birtokai voltak még Bekecsen, Görgetegen (itt lakott), Megyaszón, Monokon (ez a bírtok volt a legnagyobb, 3910 kh.), Szerencsen és Taktaszadán. A görgetegi bírtok kivételével valamennyi haszonbérben működött.
A termelés fellendülésének alapvető feltétele az infrastruktúra kérdése volt. Utak, vasúthálózat, posta nélkül ugyanis lehetetlen lett volna bekapcsolódni a modern kereskedelembe, a megtermelt áruknak piacot, a gazdaságnak megfelelő felszerelést biztosítani. A nagy vasútépítkezések – amelyek Halmaj környékén az 1850-es évek végén zajlottak – a jobbágyfelszabadítás után nincstelenné váló embereknek biztosítottak megélhetési forrást. A községben akkoriban birtokos Andrássy György angliai utazásai során tanulmányozta, többek között – a vasúti közlekedés megteremtésének feltételeit. Nem véletlen tehát, hogy a tiszavidéki vasút Pest – Miskolc – kassai fővonala áthaladt halmaji birtokán és ott állomás is épült. A vasutat, amely Ongától Kassáig végig a Hernád jobb oldalán haladt, 1860. augusztus 14-én helyezték üzembe. Postahivatalt 1883-ban kapott a község, a századfordulón távírdával, az 1930-as évek elején távbeszélővel szerelték fel.
Az egyházi schematizmusok pontos képet adnak egy-egy település lélekszámáról, mert nemcsak az adózó családfőket, hanem valamennyi lakost számba vesznek. E források majd később a hivatalos népszámlálások alapján Halmaj lakosságának alakulása az alábbi képet mutatja:
1845: 482, 1860: 489, 1869: 504, 1875: 462, 1885: 665, 1890: 507, 1900: 540, 1910: 633, 1930: 738, 1936: 911, 1941: 989, (2000: 1820)
A kor egészségügyi viszonyai, elemi csapásai, a megélhetési lehetőségek mindenkor erősen befolyásolták a népességszámot. 1848-tól 1869-ig lassan, de egyenletesen emelkedik a lakosság száma, ami a hetvenes évek kolerajárványának hatására esik vissza ismét. A járványt követő években magához térő község fejlődésének legdinamikusabb szakaszát élte az 1890-es évekig. Ekkor viszont öt év alatt 158 fővel csökkent a lakosság, amit a nagyarányú kivándorlási hullám idézett elő. A századfordulót követő években nagyobb arányú telepítés indult meg, amelynek eredménye nemcsak a lakosság számában nyilvánult meg, hanem a faluképen ma is magán viseli nyomait. Típusterve alapján ekkor épültek azok a tornácos, sugaras fa oromzatukon 1903-as évszámot viselő parasztházak, amelyek ma is láthatók.
A település képe magán viselte lakóinak társadalmi tagozódását. A falu legősibb magját a templom köré félkörívben épült házak képezik az egykori uradalmi épületcsoporttal, amelyben ma művelődési ház, könyvtár kapott helyet. Újabb építésű, de még mindig a jobbágyfalu időszakában alakult a mai Kossuth utca vonala, ahol a volt jobbágy – és zsellérlakókat a mesteremberek váltották fel, innen ered egykori Mester sor elnevezése. A Dózsa György utca házai 1920 és 1930 között épültek és jellemzően Új sor volt az utca neve. A mai Széchenyi utca (régi nevén Proletár ) cselédlakások sorából állt. Egy-egy cselédházban 4-5 lakást alakítottak ki, ami lakásonként egy 4X5 méteres szobából és egy éléskamrából állt. Közösen használták a pitvart és a konyhát. A lakások berendezése többnyire karos ládából, komódból és dikóból ált. A cselédeknek saját földjük nem volt, de kommencióba kaptak 1200 négyszögöl kukoricaföldet és 200 négyszögöl kertet; még mellé külön vállalhattak kisbérletet, ahol a bérlő kívánsága szerint gabonát, kukoricát, dohányt vagy répát termesztettek. A cselédek sem alkottak egységes réteget, különbséget jelentett, hogy havibéresek, kommenciósok vagy ezen felül még kisbérlők is voltak – e. A havibéres felnőtt cseléd 30-50 pengőt, a gyermek 10-20 pengőt kapott bér fejében. A kommenciósok járandósága egy évre 16q vegyestermény, 20q szén, 30q fa és 20 pengő. Ezen felül még egy tehén és egy anyakoca tartásra volt lehetőség. Ezek a cselédek nem fizettek pásztorbért a legeltetésért.
Korszakunk végén 1941-ben a lakosság 79%-a élt a mezőgazdaságból, 7%-ot az ipar foglalkoztatott (túlnyomó részük önálló iparos volt), az építőiparban talált megélhetést 1%-uk a közlekedésben 6%, a kereskedelemben 4%, szolgáltatásban 1% és közszolgálati alkalmazott volt Halmaj lakóinak 2%-a.
A mezőgazdaság tehát a kapitalista korszak lezárulásakor is meghatározó volt a lakosság megélhetése szempontjából. Az önállóan gazdálkodók többségének 0-10 holdas birtoka volt, vagyis voltak olyan parasztemberek is, akiknek egy holdnál kevesebb föld jövedelméből kellett eltartani családjukat. Mindössze hárman voltak, akik 50 holdnál nagyobb területet műveltek.
Halmaj iskolája 1868-ig római katolikus felekezetű elemi, 1868-tól elemi népiskolaként működött. Míg 1829-ben egy parasztházból átalakított osztályteremben folyt a tanítás, egy 1852-ben készült iskola-összeírás arról tudósít, hogy az új iskola felépítéséhez Andrássy György gróf adta a telket és az építési anyagot, pénzért. A község lakosai építették fel, de 1852-ben már falai repedezettek, tetőzete rossz. Padjai rozogák, nincs falitáblája, sem a tanítónak széke s asztala. A tanító az iskolában lakott egy szobában. A tanítás heti 20 órában folyt, amelyet a 60 tanköteles korú gyerekből télen 43-an, nyáron 30-an látogattak, akik hittant és erkölcstant, bibliai történeteket, katolikus szertartást, számtant, olvasást és írást tanultak. A tanító egyúttal kántor is volt, és ezen felül a jegyzői hivatalt is ő látta el. Az uraságnál ellenőrködött, aki ezen felül más megbízatásokkal is ellátta. Ezek után elgondolhatjuk, mennyi ideje maradt a tanulókkal való foglalkozásra. Az összesített hivatalokért 1/6 hold belső telek, 4 hold szántó, 3 hold rét, 30 iskolás után évi 12 forint, párbér és 3 szekér széna illette meg.
1887-ben Gáspár János, 1901-ben Mihályi László a tanító, akik egyedül látják el az 1-6. osztályok tanítását és a 12-15 éves, tovább nem tanuló gyerekek számára a továbbképző oktatást.
1929-ben már két tanítója van az iskolának, Nyvelt Gyula és felesége, így megosztható az 1-2. és a 3-6. osztályok tanítása. Ekkor már két épületben, két tanteremben tudják elhelyezni az egyre növekvő számú tanulóifjúságot. Míg 1885-ben 50, 1937-ben már 122, 1942-ben 144 gyerek oktatásáról kell gondoskodni a pedagógusoknak, akik a tanításon kívül mesedélutánokat is tartanak. Igazi lámpásai voltak ők a falu szellemi életének. Iskolán kívüli népművelő, és közművelődési előadásokat tartottak az iskolában és a községben énekkart vezettek, műkedvelő előadásokat rendeztek, de ők voltak a vezetői a Katolikus Ifjúsági Egyesületnek is, amelynek 1930-ban 58 tagja volt. A tanító házaspár szervező munkája nyomán 1932-ben Katolikus Dalkör alakult 27 taggal. A községben működő különféle egyházi egyesületek és az Actio Catholica vezetésében is tevékenyen közreműködtek.
A második világháború utáni korszak
Az utolsó német csapatok 1944. december 13-án hagyták el Halmajt. A II. Világháború befejezése az 1050 lakosú község életében gyökeres fordulatot hozott. A nagybirtokrendszert felszámoló 1945-ös földreformtörvény 820 földdel nem rendelkező embert talált Halmajon, vagyis a lakosság 78%-ának egyáltalán nem volt megművelhető földterülete, de a gazdasággal rendelkezők 46,6%-ának is csak 1-5 katasztrális holdja volt. Halmaj lakosságának ekkor 62,4%-a élt a mezőgazdaságból és mindössze 9,9%-a valamilyen iparból.
A 200 lakóházból és 46 egyéb épületből álló községben a háború hadműveletei során 52 megsérült, de ezeket 4 év alatt majdnem teljes egészében helyreállították és ez idő alatt még 5 új házat is építettek. A háború előtt – általában pince nélkül – épült házak több mint 2/3-a vályog, a szobák 90%-a vert föld. Többnyire egyszobás lakásokat építettek a községben: nyolc olyan lakóház volt, amelyikben 3 szobánál többet alakítottak ki.
1950 a községi tanács megalakulása és 1966 a közigazgatási körzetesítés között eltelt 16 év mérsékelt fejlődést hozott a község életében. A háborús megrázkódtatás kábulatából magához térő lakosság a földosztás első öröme után egyéni kisparcelláin nehezen tudott megélni, a munkaképes lakosság 50%-a Miskolcon és a környék nagyobb településein kapott munkát. A beszolgáltatási kötelezettség nagy terhet rótt a gazdálkodókra, akik az adót is csak rendszertelenül tudták fizetni. A község tönkrement, útjainak, hídjainak kijavítására a tanácsnak nem volt pénze, hiszen egész évi költségvetési kerete – 1953-ban – mindössze 500 forint és volt időszak, amikor a községi alkalmazottak bérének kifizetése is gondot okozott.
Nagyobb arányú társadalmi munkára lett volna szükség, bár a helyi DISZ-szervezet a kultúrház helyreállításában tevékenyen közreműködött. A helyzet lassan konszolidálódott és 1953 decemberében a kastély helyreállítására – amelyben ekkor a művelődési ház, az orvosi rendelő és a tanácsháza működött – 21000 forintot biztosított az állam. A művelődési ház ekkor kapott először rádiót és lemezjátszót, amely egyúttal a község összes szórakozási lehetőségét is jelentette.
Az államosított iskola 4 tantermében – amely több épületben kapott helyet – 179 gyerek tanult, öt tanulócsoportban.
Nagyobb léptékű fejlődésre az 1966. október 1.-én létrejött közigazgatási körzetesítés adott lehetőséget, amikor Halmaj körzetéhez csatolták a 3695 főnyi lakosság gyarapodást jelentő Kiskinizs, Hernádkércs, Nagykinizs és Szentistvánbaksa községeket. A körzetből ez utóbbi három település 1973. április 15-én kivált s közös tanácsot alakított, Halmaj körzetéhez csatolták viszont Csobádot, Léhet, Kázsmárkot és Rásonysápberencset.
Az 1966-os körzetesítés lehetővé tette az intézményhálózat bővítését. Három tantermes iskola épült, amely 1970-ben további két tanteremmel bővült és egy óvoda kialakítására is sor kerülhetett, amely már közel hetven gyerek ellátását is biztosítja. Az iskola vonzáskörzetének növekedése újabb négy tantermes iskola építését tette szükségessé 1977-ben. A nők munkába állásával meg kellett oldani a gyerekek napközis foglalkoztatását, amely öt csoportban folyt.
1971-ben orvosi rendelő épült és két szolgálati lakásban tudják elhelyezni az egészségügyi dolgozókat. A község vezetői hiszik és vallják, hogy szakemberek letelepítése nélkül egy terület fejlesztése irreális állom csupán, ezért arra törekszenek, hogy szolgálati és tanácsi bérlakások építésével Halmajhoz kössék a fiatal szakembereket. Az ifjúság sportolási lehetőségeit biztosítja az új futballpálya és sportöltöző megépítése.
A tanács községfejlesztő politikájának és az itt élő emberek szorgos munkájának köszönhetően nőtt az életszínvonal. Az, hogy az emberek szívesen telepedtek itt le más vidékről is és hogy a helyben lakók is egyre igényesebbek lettek, mutatja az 1970-es évek elejétől kialakult hat új utcasor, amelyen több mint 150 új lakóház épült fel.
Utolsó húsz év
A lakosság ellátását javította az 1976-ban a korábbi vegyesbolt helyett épült ABC áruház és a Bársonyos bisztró. A település természeti adottságai miatt egészséges ivóvíz nem volt a községben ezért 1984-ben egy 224 méteres mélyfúrású kutat létesítettek, amely a későbbi fejlesztések során egy újabb fúrt kúttal a vezetékes ivóvíz ellátást is megoldotta, annyira, hogy napjainkban „exportra” is jut belőle. Ma Aszaló is halmaji vizet iszik.
Termelő szövetkezete 1960-ban alakult Aranykalász néven, majd 1970-ben egyesült Kiskinizs, Csobád, Kázsmárk és Rásonysápberencs mezőgazdasági szövetkezeteivel. A kedvezőtlen adottságú környezetben növény-és állattenyésztéssel foglalkozó szövetkezet 1981-től iskolaszerek gyártásával is foglalkozik. 1983-tól a TAURUS gumigyár gazdasági társulásban is részt vesznek. A szövetkezet jelentős szerkezet átalakításokon ment át, többször a piaci igényekhez alkalmazkodva módosította stratégiáját.
1992-ben az Aranykalász Termelő Szövetkezet Agráripari Szövetkezetté alakult át. Az állattenyésztés lett a fő vonal, és ennek rendelődött alá a növénytermesztés, az ipari termelés aránya pedig kb. 5%-ra csökkent.
Ma sikeresnek mondható a szarvasmarha ágazat, mely napi 6-8000 liter tejet termel, a baromfiágazat, melynek 10 000-es, Ross308-as szülőpárokból álló állománya évi 1 600 000 húshibrid tenyésztojást ad, a közben felfejlődött juh ágazat 600-as merinó anyajuh állománya és a mangalica sertések 1000-es nagyságú állománya, mely igen keresett exportcikk, külünösen, mert a hagyományos módon való tartása biológiai értelemben sok pozitívummal rendelkezik.
2001 január 16-tól részvénytársasággá alakult az Agráripari Szövetkezet, mai neve HAGISZ Rt.
Ma kis számban található jónéhány őshonos magyar fajta állat is a Hagisz Rt. Telepein, bár ezek ma még inkább turisztikai, mintsem tenyésztési célokat szolgálnak. Ezek: bivaly, ló (mezőhegyesi, gidrán, nóniusz, magyar félvér), magyar szürke szarvasmarha, racka, komondor, kuvasz, puli, pumi, mudi
Halmaj ma
Abaúj sok elnéptelenedő, sorvadó községével ellentétben Halmajra napjainkra a dinamikus fejlődés jellemző, szaporodnak és erősödnek a vállakozások, lakói jól érzik magukat az immáron teljessé vált infrastrukturális környezetben. Ma a Halmajra látogató, mindenütt aszfaltozott utat talál, a lakások kb.90%-ában egészséges vezetékes vizet, mely mentes minden káros összetevőtől, szennyvíz elvezetést, tisztítóművel, gázfűtést, telefont, jóminőségű kábeeltévés hálózatot, mely nemcsak a tizenvalahány tv csatornát de az Internetet is eljuttatja minden házba.
Ma a Halmajra látogató szép középületeket, új és felújított templomokat, villamos vontatású vasutat, pár év múlva pedig a falu mellett elfutó Miskolc-Kassa gyorsforgalmi utat látja. Aki az emberekbe néz, az bizakodást, lendületet, munka- és tanulási kedvet, nyitottságot, az új iránt fogékonyságot tapasztal. Ha intézményeit szemléli, jó iskolát és egészségügyi ellátást, élénk és sikeres sportéletet talál, előre tekintő és bátor polgármestert és képviselőtestületet, szakszerű köztisztviselői kart, kik szolgálják a falut, ahogy esküjük és becsületük kívánja.
Összességében Halmaj lakói olyan emberek, kik megbecsülve a múltat, az elődök nehéz, áldozatos munkáját bizakodva tekintenek a jövőbe.
Cím: HalmajKossuth út 1.
Tel: +36 (46) 474-122
E-mail: [email protected]
Web: http://www.halmaj.hu
