A huszadik század végén egy házaspár a a welsi Carn Ingli megalitikus kőoszlopai mellett autózott, amikor hirtelen olyan élményben volt részük, hogy ha a sofőr lélekjelenléte hiányában lett volna, elmodhatnánk, mindketten szőrnyű autóbaleset áldozataivá váltak, és soha nem derül ki, mi okozta/okozhatta azt.
Mindketten ugyanazt látták, ősi kastélyokat, anzok udvarán a kornak megfelelő ruhákban pompázó királyokat, hercegeket, és a földeken robotoló parasztokat, egy másik fényvillanában – amely azt egy nagy élmény töredéknyi élményjépe lehett csupán -, bányákat, kormos arcú bányászokat a korabeli szersztámokkal, aztán megint egy másik villanásban lángoló kereszt mellett álló fehér csuklyás embereket, ábrázatokat smegint egy milliomodpillanatnyi tér.időben a vágtázó kereszteslovagokat! … De vajon hogyan lehetséges ez?
Másoknak is hasonló élményben volt része a Stonehenge környékén, másoknak a Grand Canyon egyes területein, de lehetett hallani a Sagrada Familia közvetlen közelében, de valójában az összes megatikikus építméány hajlamos ilyen élményképek produkálására, azonban tényként ezt mégsem kezelhetjük, mert nem minden alkalommal és nem mindig ugyanazon a helyen történik, és minidg mással történi.. Ugyanazok az emberek, amikor elmentek ugyanarra a helyre, ahol ezt korábban látták, az élmény sem a régi-, sem hasonló forműájában nem improvizálta önmagát.
Ugyanezen tér-idő kapszulákban rejtett élményképek megjelenése volt jellemző a Nagy Piramis környékén utazókra, de nem csak a jelen korban, hanem annak térténelmi valóidejében is, amit az akkor ért emberek fel is jegyeztek. Az arab utazók, akik a piramis mellett tevegeltek el, imákat mormoltak mentükben, nehogy a piramis nagy varázslója vagy szelleme egy másik voilágba ragadja őket!
Volt akiknek azonban nem volt ilyen szerencséjük, legalábbis korabeli feljegyzések arra engendek következtetni, hogy valami rejtélyes dolog történt akkor.. – folytatjuk –
