Hat sportágban versenyeznek magyarok az olimpia kilencedik versenynapján. A továbbjutásért játszik a férfi kézilabda-csapat, éremben reménykedik a kalapácsvető Halász Bence.

ATLÉTIKA. Gyurátz Réka a női kalapácsvetés, Takács Boglárka a női 200 m síkfutás selejtezőjében vesz részt délelőtt 10 órától. A 19.05-kor kezdődő esti programban Molnár Attila a 400 m síkfutás elődöntőjében érdekelt. A vasárnap éppen születésnapos Halász Bence a férfi kalapácsvetés döntőjében dobhat.

KERÉKPÁR. Vas Kata Blanka 14 órakor indul az országútnak a mezőnnyel a női mezőnyversenyben.

KÉZILABDA. Délután négy órakor kezdődik férfi válogatott a franciák elleni mérkőzése, a győzelem, de csak az, továbbjutást ér.

ÚSZÁS. Betlehem Dávid a férfi 1500 méter döntőjében úszik (18.37), a nyolcadik helyen került a döntőbe.

VITORLÁZÁS. Vízválasztó lehet a vasárnap Érdi Mária számára, ha nem tud nagyon sokat javítani a mostani helyzetén, elveszíti a reményét az éremfutamban való részvételre. Vadnai Jonatán esetében más a helyzet, neki meg kellene tartania a helyét az elitben, s ha lehet, még egy kicsit előrelépni. A tervek szerint délben kezdődnek az első futamok.

VÍZILABDA. A női válogatott az ausztrálokkal játszik, reálisan, ha nyer, második, ha nem, akkor harmadik lesz a csoportban. A mérkőzés 14 órakor kezdődik.

Az olimpiai éremtáblázatot itt, az eddigi érmeseket, eredményeket pedig itt tekinthetik meg.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőUniós tiltólistára tettek sok kedvelt gyógynövényt
Következő.. Ha Balatonföldvár, akkor Kultkikötő ..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza