A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett miatt folytat eljárást egy 35 éves férfival szemben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába 2021. október 28-án 23 óra után érkezett bejelentés, hogy a XXI. kerületi Görgey Artúr téri parkban megvertek egy 49 éves férfit.

A bántalmazott férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A forrónyomos intézkedések során a rendőrség fél órán belül azonosította és a helyszín közelében elfogta a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 35 éves B. Zoltánt.

A nyomozás adatai szerint a két férfi már korábbról ismerte egymást, 2021. október 28-án is együtt ittak. Később szóváltásba keveredtek, amit tettlegesség követett. A fiatalabb férfi többször ököllel arcon ütötte a 49 éves ismerősét.

Az esettel kapcsolatban egy másik férfit is elfogtak a rendőrök, aki jelen volt a bűncselekmény elkövetésekor, a 47 éves B. Zoltán azonban nem nyújtott tőle elvárható segítséget a sértettnek, így ő segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt felel.

A 47 és 35 éves férfiakat a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

police

Hirmagazin.eu