18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldHalálra verte 92 éves apját, mert az hitte róla, hogy egy vámpír

Halálra verte 92 éves apját, mert az hitte róla, hogy egy vámpír

Az amerikai férfi ezután két napon át volt a holttest mellett. Ügyvédje szerint arra várt, hogy feléledjen, és újra megölje.

Egy amerikai bíróság tíztől harminc évig terjedő börtönbüntetésre ítélt egy férfit, aki a Pennsylvania állambeli Hempfield városában található otthonában agyonverte 92 éves apját, mert azt hitte róla, hogy egy vámpír – jelentette a helyi sajtó. Douglas Novak még tavaly novemberben vallotta bűnösnek magát a 2018-ban elkövetett gyilkosság vádjában, de azzal védekezett, hogy nem volt beszámítható elmeállapotban.

A rendőrök két nappal a gyilkosság után találták meg a holttestet, miután egy tűzhöz vonultak ki a házhoz. A hatóságok közlése szerint a tűz akkor keletkezett, amikor egy vámpíros rituáléhoz használt gyertyák felgyújtották a padlót.

Ügyvédje a büntetésről szóló csütörtöki bírósági tárgyaláson közölte, hogy a férfi nem szedte a gyógyszereit, amikor egy fából készült szék karfájával agyonverte az apját. Az ügyvéd elmondta azt is, hogy Novak a gyilkosság után két napon keresztül volt a holttest mellett, mert attól félt, apja feléled, és végleg meg akarta ölni egy, a szívébe döfött fakaróval.

Az ügyészség kételkedett ebben, mert Novak a letartóztatáskor még azt mondta a rendőröknek, hogy azért verte meg az apját, mert az idős férfi eldugta a mobiltelefonját.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Gettyimages

24 / Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner