17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóHalálos temetői gázolás miatt emelnek vádat Zalában

Halálos temetői gázolás miatt emelnek vádat Zalában

Temetőben gázolt el egy idős asszonyt egy férfi, a rendőrség vádemelést javasol ellene, miután az asszony belehalt sérüléseibe – közölte a rendőrség honlapján vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A 42 éves csurgói férfi tavaly októberben Nagykanizsán a Tripammer Gyula utcában lévő temetőben tolatott teherautóval, és elütötte a mögötte gyalogló idős nőt. A baleset következtében a sérült januárban a kórházban meghalt.

A nagykanizsai rendőrök a sofőr ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, amelyet vádemelési javaslattal zártak le.

mti, police

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek