11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldHalálos járvány jön, "ez a legsürgetőbb fenyegetés az emberiség számára"

Halálos járvány jön, „ez a legsürgetőbb fenyegetés az emberiség számára”

Újabb MERS-vírussal fertőződött embert kellett kórházba vinni.

Két hete Nagy-Britanniában tört ki a pánik, mert MERS-vírussal fertőzött embert kellett kórházba szállítani. Most Dél-Koreából jelentették a vírus felbukkanását. Egy 61 éves férfi került kórházba.

A beteg pénteken érkezett vissza Szöulba az Egyesült Arab Emírségeken keresztül egy kuvaiti üzleti útról, és vélhetően Kuvaitban fertőződött meg a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) vírusával.

A fertőző betegség 2015-ben 38 áldozatot követelt Dél-Koreában, széles körű pánikot keltve az országban.

„A dolgok jelenlegi állása szerint húsz ember, köztük légiutas-kísérők és orvosi személyzet tagjai kerültek szoros érintkezésbe a pácienssel, és vannak jelenleg elkülönítve otthonaikban” – közölte Dzsong Eun-jong, a KCDC igazgatója.

A MERS-vírus (amelynek a neve a Middle East Respiratory Syndrome coronavirus rövidítésből ered) köhögéssel, lázzal, légzési nehézségekkel járó légúti megbetegedést okoz, vírusos tüdőgyulladáshoz vezet.

A vírust 2012-ben mutatták ki először. Elsősorban a Közel-Keleten regisztráltak eseteket: Szaúd-Arábiában több mint 500 embert fertőzött meg a kórokozó, közülük 160-an elhunytak a fertőzés következtében.

A WHO kiadott jelentése szerint a MERS-be minden harmadik ember belehal, ezért „az egyik legsürgetőbb fenyegetés az emberiség számára”.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work