7.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeSzabadidőBulvárHalálos fenyegetést kaptak Galambos Lajosék: „Szét lesztek b*szva!”

Halálos fenyegetést kaptak Galambos Lajosék: „Szét lesztek b*szva!”

Budapest – Már nincsenek letartóztatva a Lajcsit zsarolók – tudta meg a Blikk.

Galambos Lajos megdöbbenve értesült a hírről, miszerint kiengedték a rácsok mögül azt a három férfit, akik – mint arról korábban elsőként beszámoltunk – megzsarolták őt, s 200 millió forintot kértek azért, hogy az ellene folyó eljárást kedvezően befolyásolják. A zenész természetesen nem ment bele az üzletbe, sőt, azonnal jelezte a nyomozóhatóságnak, hogy zsarolni próbálják. A közreműködésével leleplezték a csaló bandát, amelynek tagjai később beismerték a bűncselekményt.

Lajcsi elmondta lapunknak, hogy egyáltalán nem érzi magát biztonságban most, hogy szabadultak az elkövetők, főleg annak fényében, hogy nemrég fenyegető üzeneteket is kapott az ügyvédjével együtt.

– Nagyon meglepődtem. Nem tudom, ez mit jelenthet, talán hamarosan vádemelésre kerül a sor, elképzelésem sincs – kezdte lapunknak a trombitás.

– Már egyeztettem a Nemzeti Védelmi Szolgálattal, amellyel korábban a nyomozás során is együttműködtem, és kértem egy személyes találkozót.

Lajcsi ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián a csalók lebuktatása után több fenyegető sms-t is kapott, amely őt, a családját és az ügyfelét is érintette.

Tévé- és sajtó nyilatkozás nincs, szét lesztek b*szva Lajcsival. G*ci, kaptok a pofátokra is! Lajcsit figyeljük, ráb*szik, meg te is doktor. Lajcsi mondja majd a szembesítéskor, hogy ő akarta az egészet – állt az elütésektől és helyesírási hibáktól hemzsegő üzenetben.

– Már a kapott üzenetek után felvetődött a lehetősége annak, hogy jogosult vagyok a tanúvédelmi programra, amely azt jelenti, hogy folyamatosan vigyáznak rám a nyomozók, nehogy bajom essen. Elgondolkoztam azon, hogy igénybe veszem. Akkor a gyerekeimmel egyeztettem, hogy ők mit gondolnak róla, de azt mondták, nem érzik úgy, hogy erre szükség lenne. Ők Budapesten élnek, a védelem pedig csak rám vonatkozna, így akkor úgy határoztam, nem kell – folytatta Lajcsi. – Most, hogy tudom, szabadlábon van a zsarolóm, fokozott óvatossággal élem majd a napjaimat, és az biztos, hogy jobban figyelek mindenre.

Lajcsi egyelőre nem tudja, indult-e nyomozás az ügyben, illetve ki küldte az sms-eket, ahogyan azt sem, a csalók elleni eljárás hol tart.

– Nemrég jártam Sukorón. Ott lakik az ügyvéd, az akció során az ő présházban tárgyaltunk. Nem volt felemelő érzés a környéken járni, eszembe jutott, hogy milyen szörnyű helyzetbe kerültem pár hónapja, amikor megpróbáltak zsarolni.

Lapunk megkereste a fent említett ügyvédet, akit szintén gyanúsítottként hallgattak ki, ám egyik megadott számán sem értük el. Az ügyvédi kamara oldalán található adatok szerint aktív a státusza, ami azt jelenti, hogy dolgozhat, fogadhat ügyfeleket.

Tájékoztatást kértünk a Központi Nyomozó Főügyészségtől is, hogy a korábban beismerő vallomást tevő gyanúsítottakkal szemben van-e érvényben bármilyen kényszer intézkedés.

A hivatalos közleményből megtudtuk, hogy a nyomozás folyamatban van. A vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel és más bűncselekménnyel gyanúsított személyek közül kettőnél bűnügyi felügyeletet rendeltek el – ami lehet házi őrizet vagy lakhelyelhagyási tilalom –, a harmadik pedig szabadlábra került.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem