10.8 C
Budapest
2022. október. 4. kedd

Halálos ellenségre figyelmeztet a rendőrség – videók! Nézd meg a videókat és oszd meg!

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Stand-uposokat nyert meg legújabb közlekedésbiztonsági sorozatához az ORFK. Rengetegen mobiloznak a volán mögött.

Halálos ellenség vezetés közben a mobilozás – terjeszti az eszközök között nem válogatva a rendőrség. De nem csak a sofőrökre, az önfeledt járókelőkre is érvényes veszély, ha a külvilág hangos ingereit kizárják; sok esetben vasúti átjárókba gyalogolnak bele vagy lelépnek a járdáról figyelmetlenül.

Az országos sajtó is sokat foglalkozott a kilenc ember halálával végződött kisbusz esetével, amelynél a sofőr fészbukozott vezetés közben. Azóta sincs megállás, újabb és újabb emberek halnak meg az utakon hasonló körülmények között.

Az ORFK az Aegon biztosítóval közösen 500 ember megkérdezésével felmérést készített az utcai, közúti mobilozás veszélyeivel kapcsolatban – dokumentációkban ugyanis nincsenek nyomok, a balesetek résztvevői nem szívesen vallják be, ha mobiloztak a baj megtörténtekor.

Vezess.hu oldalon megtalálható ismertetés szerint a sofőrök 40 százaléka bevallja, nyúlkál mobiljához a volán mögött is, de inkább férfiak, mint nők, és inkább városiak, mint kistelepülésiek. Jellemzően telefonálásra, navigálásra használják a készüléket, de

“kiemelkedő gyakoriságú” a facebookozás a 40 év alattiaknál.

Sokan a szabályt sem tudják, mit szabad a telefonnal, és mit nem, a portál röviden leírja: nem lehet kézben a telefon vezetés közben.

A felmérést követően kampány is indul az érintetteket címezve, két humorista, Kovács András Péter és Janklovics Péter bevonásával, íme a csak formájukban mókás, tartalmukban igen is komoly videók!

infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Indonézia után – a futballtörténet legszörnyűbb stadionkatasztrófái

A hétvégi indonéziai, szurkolók okozta katasztrófa, amely már az eddigi ismeretek szerint is legalább 174 halálos áldozatot követelt,...

Milyen pozitív hatásai lehetnek a kaszinóknak a gazdaságra?

A szerencsejáték egyre nagyobb iparággá válik, és ma már általánosan elfogadott tény, hogy a kaszinók számos szempontot figyelembe...

Kiraboltak egy gyereket Kaposváron

Fiatal felnőtt rabolt ki egy kiskorút Kaposváron. Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen tettes szeptember 29-én délután...

Orbán Viktor: Épségben át kell vinni a hazát a túlpartra..

Ki kell bírni a próbatételeket és "épségben át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra, egymásba kapaszkodva és bízva...