Halálos baleset Szeghalomnál

Nyitókép: MTI/Donka Ferenc

Öten sérültek meg.

Egy ember meghalt, öten megsérültek egy balesetben, a 47-es számú főúton, Szeghalom közelében – közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint délután a főút Körösladány felé vezető szakaszán egy személygépkocsi frontálisan ütközött egy kisbusszal. Az autóval egyedül közlekedő férfi a helyszínen életét vesztette.

A kisbuszban ülő öt ember közül a vezető és az egyik utas súlyos, míg a másik három utas könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset okát és körülményeit a Szeghalmi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőArnold Schwarzenegger és Orbán Viktor – videó
KövetkezőFigyelem! Itt a végső határidő sok régi Windows-verziót használónak
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás