Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Halálos baleset a Miskolc Rallyn

A szombati második gyorsasági szakaszon történt balesetben a navigátor meghalt.

A szombati Miskolc Rally második szakaszán (Bánkúti elágazás-Mályinka) a Rally1 kategóriában versenyző Dudás Gergő, Tóth Zsolt páros versenybalesetet szenvedett, és a sérülések következtében a navigátor tragikus módon életét veszítette.

Zsolt régóta tagja a rally társadalomnak, halála óriási veszteség mindannyiunk számára – olvasható a szövetség közleményében.

Az MNASZ vezetősége, versenyzők, csapattagok és a ralis társadalom minden tagja együtt érez a versenyző hozzátartozóival, és ezúton is őszinte részvétét fejezi ki Tóth Zsolt családjának.

A baleset pontos körülményeinek vizsgálata a rendőrség bevonásával még zajlik. Dudás Gergő a baleset következtében nem szenvedett sérüléseket.

infostart, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás