Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Halálos baleset a 6-oson

Baracsnál egy autó fának csapódott.

A jelenlegi adatok szerint 2022. július 8-án 0 óra 25 perc körül a 6-os számú főút 81-es kilométerszelvényében egy Dunaföldvár irányába haladó járművezető – eddig tisztázatlan körülmények között – elvesztette uralmát a gépkocsi felett, lehaladt az úttestről, majd fának csapódott. Az elsődleges információk szerint a gépkocsiból kizuhant egy 18 éves férfi, aki a baleset következtében olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A helyszíni szemle idejére a forgalom félpályán halad.

Kérjük a járművezetők figyelmét és türelmét!

police

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás