Legalább tizenkét ember halálát okozó buszbaleset történt szerdán a szlovákiai Nyitragerencsér közelében, a sérültek száma tizenhét

– jelentette hivatalos közlésekre hivatkozva a szlovák média. Áder János köztársasági elnök Zuzana Caputová szlovák államfőnek írt táviratában fejezte ki őszinte részvétét.

Cikkünk frissül.

A tragikus kimenetelű balesetben teherautóval ütközött egy többségében iskolásokat szállító távolsági autóbusz, amely az ütközés következtében az árokba szaladt és felborult. A balesetet az első vizsgálatok szerint az okozta, hogy a dombról lefelé haladó, vélhetően túlterhelt teherautó irányíthatatlanná vált és nekiütközött a szemben haladó autóbusznak.

A tragédiának eddig tizenkét halottja van, közülük négy kiskorú gyermek, a sérültek száma tizenhét, közülük hárman válságos állapotban vannak ”– közölte Denisa Saková szlovák belügyminiszter, aki a helyszínen nyilatkozott a sajtónak.

(Fotó: MTI/EPA/Szlovák rendőrség)

A sérültek állapotára, valamint arra való tekintettel, hogy még a roncsok alatt is lehetnek további emberek, hivatalos források egyelőre nem zárták ki annak lehetőségét, hogy az áldozatok száma tovább emelkedhet.

A helyszínen, ahová a baleset után több tucat tűzoltó és több mentőhelikopter is érkezett, még mindig zajlik a mentés és a helyszínelés. A kimentett sérülteket a közeli nyitrai, érsekújvári, tapolcsányi és lévai kórházakba szállították.

(Fotó: MTI/AP/HaZZ-Presidium)

A szerencsétlenség hírére megszakította ciprusi látogatását és azonnal hazautazott Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök. A tragédia az ország eddigi történetének legtöbb áldozatot követelő buszbalesete lehet.

Áder János részvéttáviratot küldött szlovák kollégájának a tragikus buszbaleset miatt

Áder János köztársasági elnök Zuzana Caputová szlovák államfőnek írt táviratában fejezte ki őszinte részvétét a szlovákiai Nyitragerencsér közelében szerdán történt tragikus buszbaleset miatt.

A köztársasági elnök honlapján olvasható részvétnyilvánításban az államfő úgy fogalmazott, mély megrendüléssel értesült arról, hogy Nyitragerencsér község közelében egy autóbusz sok kiskorú halálát és sérülését okozó, tragikus balesetet szenvedett.

Magyar részről mély fájdalommal osztozunk gyászukban, a baleset sérültjeinek pedig mielőbbi teljes felgyógyulást kívánunk” – írta Áder János.

Orbán Viktor Miniszterelnökünk: Imádkozunk a gyászoló családokért 

Levélben fejezte ki részvétét Orbán Viktor miniszterelnök Peter Pellegrini szlovák kormányfőnek a Nyitragerencsér közelében bekövetkezett tragikus buszbaleset miatt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerda este.

„Magyarország kormánya és a magyar emberek nevében szeretném kifejezni együttérzésünket és támogatásunkat ezekben a nehéz órákban. Imádkozunk a gyászoló családokért és a sérültek felépüléséért” – írta szlovák kollégájának Orbán Viktor.

Kövér László gyásztáviratot küldött szlovák kollégájának

Kövér László, az Országgyűlés elnöke Andrej Danko szlovák házelnöknek küldött gyásztáviratában fejezte ki részvétét a szlovákiai Nyitragerencsér közelében szerdán történt tragikus buszbaleset miatt.

A levélben Kövér László azt írta: mély megrendüléssel értesült a Nyitragerencsér közelében történt tragikus autóbusz-balesetről.

A magyar Országgyűlés és a maga nevében együttérzését fejezte ki a szerencsétlenségben elhunyt áldozatok hozzátartozóinak és egész Szlovákia lakosságának.

„Kívánjuk a sérültek mielőbbi teljes gyógyulását” – tette hozzá a házelnök.

Hirmagazin.eu