20.3 C
Budapest
2023. szeptember. 29. péntek

Halállistát készítettek a terroristák, híres politikusok a kiszemeltek

Dátum:

Megosztás:

A német hatóságok több mint ötezer nevet tartalmazó célpontlistát találtak.

Több mint ötezer nevet tartalmazó célpontlistát találtak két terrorgyanúba keveredett férfi otthonának és munkahelyének átkutatásakor a rendőrök Mecklenburg-Elő-Pomeránia szövetségi tartományban- írta meg a Die Welt. A listán több mint száz politikus neve is szerepel, a teljes német politikai palettáról.

A biztonsági forrásokra hivatkozó Die Welt azt írta, hogy az egyik gyanúsított egy állásából felfüggesztett rendőr, aki munkahelyi számítógépe segítségével derítette ki a politikusok lakcímét. A másik gyanúsított egy rostocki ügyvéd-politikus. Az ő ingatlanjának átkutatása során találták az ötezer nevet tartalmazó két mappát.

A német rendőrség azzal gyanúsítja a razzia érintettjeit, hogy politikusok túszul ejtését és meggyilkolását tervezték a migrációról vallott nézeteik miatt. A gyanúsítottak élelmiszert, illetve lőszert halmoztak fel otthonukban, valamint támadásokat is terveztek – mondta el korábban a helyi ügyészség.

A Die Welt úgy tudja, eddig semmi sem utal arra, hogy megfigyelték volna a listázott embereket vagy konkrét terveket szőttek volna valamelyikük meggyilkolására.

Forrás: Ripost

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

How to see the Harvest Moon, the final supermoon of 2023, rise this weekend

The famous Harvest Moon — the final supermoon of 2023 — will be the first full moon of...

Erősemberek: Kontás Csaba élete első világbajnokságán bizonyított

A 14. helyet szerezte meg élete első világbajnokságán az U105 kilogrammban versenyző komáromi erősember, Kontás Csaba. A sportoló...

Szeptember 29. – A Szív világnapja

Tegyen azért, hogy megóvja szíve egészségét! A szívünknek is szüksége van a törődésre és a szeretetre. Ezért ugyanúgy ahogy...

Hizlalnak-e a sós nassolnivalók?

A legtöbb esetben értékes alapanyagokból készülnek a legkedveltebb nasik Budapest, 2023. szeptember 29.  – A sós nassolnivalókat előszeretettel fogyasztják...