Hirmagazin
Image default
Külföld

Halállistát készített egy 25 éves tanár: több diák neve is szerepelt rajta

Letartóztatták az Indiana állambeli St. Stanislaus iskola egyik tanárát, miután állítólag azt mondta egy diákjának, hogy készített egy halállistát, amelyen több diák és iskolai dolgozó is szerepel.

Angelica Carrasquillo-Torres állítólag szerdán említette egy ötödikes diáknak, hogy egy úgynevezett „halállistát” készített, amelyre diákok és tanárok neveit is felírta. A diák a tanácsadójának továbbította a hallottakat, elmondása szerint a tanárnője arról beszélt, hogy megöli magát a diákokkal és a személyzettel együtt.

A legfrissebb hírek itt!

A 25 éves tanár az igazgatói irodában beismerte, hogy a diák állításai igazak. A beszélgetés során megnevezett egy konkrét diákot, a listát azonban nem adta át. Ezután az igazgató megkérte őt, hogy hagyja el az iskolát, és ne térjen vissza. A rendőrök még aznap késő délután kivonultak az iskolához, azonban a tanárnőt, aki már addigra elhagyta az iskolát, csak másnap reggel vették őrizetbe. Még folyik a nyomozás, de egyelőre nem emeltek vádat a tanárnő ellen.

A diákok szülei csalódottságukat fejezték ki az ügyben amiatt, hogy az igazgatóság hagyta, hogy a tanár távozzon, és nem hívták azonnal a rendőrséget – írja a Fox.

blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Külföld: Megdöbbentő számokat közöltek a bűnöző migránsokról.. – képek, videó

Géza

Trump: Hamarosan napvilágra kerülhetnek a Biden-adminisztráció csalásai – videó

Géza

Február 9-én, vasárnapra virradó éjjel Oroszország újabb masszív dróntámadást indított Kijev és környéke ellen.

Géza
Megszakítás