14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekHalálhírét keltették Törőcsik Marinak, így búcsúzott tőle Lakatos Márk..

Halálhírét keltették Törőcsik Marinak, így búcsúzott tőle Lakatos Márk..

Törőcsik Mari halálhírét keltették az interneten, amely valótlanságnak Lakatos Márk is az áldozata lett.

Törőcsik Mari / Fotó: Grnák László

Törőcsik Mari / Fotó: Grnák László

Ahogy médiánk is megírta, ismét kórházba került Törőcsik Mari. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt velemi otthonában már rég nem látták a szomszédok, akik úgy tudják, hőemelkedés miatt vitték be, most pedig megfigyelés alatt tartják.
Az egyik szomszéd elárulta, Törőcsiket nem merték otthon hagyni, nehogy tüdőgyulladás legyen belőle, ezért inkább bevitték a kórházba. A szokott vizsgálatokat elvégezték rajta, sőt, úgy volt, hazamehet, ám ismét volt egy kis hőemelkedése, ezért nem engedték haza. Már két hete kórházban van.

Mindenki ezt olvassa most!

Úgy tűnik azonban, hogy az interneten egy olyan álhír kapott szárnyra, miszerint Törőcsik Mari elhunyt. Erről tesz tanúbizonyságot az is, hogy Lakatos Márk a Facebook-oldalán egy fotót osztott meg a színésznőről, amihez ezt írta: „Jó utat, Drága Marika”. A bejegyzést viszont nem sokkal a kikerülése után le is törölte.

A Blikk megkereste Törőcsik Mari családját az ügyben, az egyik családtag pedig elárulta, bár Törőcsik Mari nincs jó állapotban, nem igaz a halálhír.

Az esettel kapcsolatban a Nemzeti Színház is megszólalt. A hivatalos oldalukon megosztottak egy közleményt, amelyben a következőről tájékoztattak:

„Törőcsik Mari és családja, illetve a Nemzeti Színház arra kéri a közvéleményt és a rajongókat, hogy ne terjesszenek valótlan híreket. A színművésznő kórházban van, állapota kielégítő. Kérjük Önöket, tartsák tiszteletben magánszféráját, hogy teljes nyugalomban tudjon gyógyulni”.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem