Halálában vált jelképpé Mansfeld Péter
Éppen hatvan éve, 1959. március 21-én, a tizennyolcadik születésnapja betöltése után néhány nappal kivégezték Mansfeld Péter. Az ipari tanuló fiú az 1956 utáni megtorlások legfiatalabb áldozata volt. Akár ma is élhetne, ezekben a napokban töltötte volna be a 78. évét.
Mansfeld Péter Budapesten született 1941-ben. Családja férfitagjait a második világháború végén a szovjetek kényszermunkára vitték, nagyapja nem tért haza soha. Fodrászként dolgozó szülei tízéves korában elváltak, ő testvéreivel az édesanyjánál maradt.
Az általános iskola után esztergályos ipari tanuló lett Csepelen, ahol megtanult gépkocsit vezetni, és a szakma legjobb ipari tanulója versenyen a második lett, később a MÁVAG-ba helyezték át.
Elzavarták a Széna térről
Az 1956-os forradalom kitörése után az október 25-én megalakult Széna téri csoporthoz csatlakozott. A felkelők parancsnoka, Szabó bácsi – az 1957-ben kivégzett Szabó János – először elküldte, mert túl fiatalnak találta, de később mégis befogadták. A harcokban nem vett részt, csak fegyvert és élelmiszert szállított gépkocsin és összekötőként járt az óbudai Schmidt-kastélyban, a Margit Kórházban és a Szabad Nép-székházban.
A következő napokban barátaival fegyvereket gyűjtöttek, ő maga bejutott Piros László volt belügyminiszter rózsadombi villájába is, de az innen elhozott gépfegyvert és gránátot az utcán egy rendőr elvette tőle.
A börtönben lett igazán rendszerellenes
A forradalom bukása után a MOM-ban folytatta az iskolát, közben egy barátjával kisebb-nagyobb lopások sorozatát követte el, több gépkocsit is eltulajdonítottak. A letartóztatásból egyszer megszökött, összességében három és fél hónapig volt vizsgálati fogságban. Az itt töltött idő és a rabtársaitól hallott elbeszélések a politikailag addig nem tudatos fiút a rendszer ellenségévé tették. 1958 januárjában egy év felfüggesztett börtönre ítélték, de fiatal korára és szorgalmára való tekintettel tovább dolgozhatott a munkahelyén.
1958 februárjában Blaski József nevű barátjával bandát alakítottak, amelybe több fiút is bevettek. Mansfeldnek a pénzszerzés mellett politikai céljai is voltak, a forradalom újraélesztése, a megtorlásokkal szembeni ellenállás és a forradalom alatti tevékenységéért elítélt sógorának kiszabadítása is cselekvésre ösztönözte.
Fegyverhez rendőrök és munkásőrök lefegyverzése révén akartak jutni, 1958. február 17-én az osztrák követség előtt posztoló rendőrt lopott autójukba tuszkolták, de végül bántatlanul elengedték. Újabb akcióikat csak tervezték, de nem jártak sikerrel, s 19-ére valamennyiüket letartóztatták, akkor még csak egyikük töltötte be tizennyolcadik életévét.
Nem tudták megtörni
A börtönben, ahol lehallgatták őket, és ügynököket is rájuk állítottak, Mansfeld nem tört meg, társaira nem vallott, folyamatosan tervezte a szökést. Az egyik helyszínelés alkalmával, április 30-án sikerült meglépnie, de közben eltört a karja, és a kórházban ismét letartóztatták.
A hattagú „terrorbanda” ügyét 1958 októberében kezdték tárgyalni, a vádiratban a legsúlyosabb vádpont az „ellenforradalmi indíttatásból” elkövetett, a népi demokratikus hatalom elleni szervezkedés, valamint két rendbéli gyilkosságra szövetkezés szerepelt. A rendszer a perrel azt a propagandatételt akarta bizonyítani, hogy a forradalmat a köztörvényes és reakciós elemek összefogása jellemezte.
A vádlottak a gyilkossági szándékot tagadták, s mivel a tanúk – köztük az elrabolt rendőr – nem tettek terhelő vallomást, a vád csak a tapasztalatlan és nagyotmondásra hajlamos fiúk saját magukra nézve terhelő szavaira építhetett.
A cselekmények idején már nagykorú Blaski amit lehetett, tagadott, elmebetegséget színlelt. Mansfeld mindenben védte barátját, büszkén vállalta Széna téri múltját, s ahol csak lehetett, igyekezett bíráit bosszantani.
Halálbüntetésből életfogytiglan, életfogytiglanból halálbüntetés
Az ügyész az első és másodrendű vádlottra halálbüntetést kért, de a bíróság 1958. november 21-én első fokon „csak” életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Vágó Tibor vezette Népbírósági Tanácsa azonban Mansfeldet – aki hiába változtatta meg vallomásait, tagadva a szervezkedést, a gyilkossági szándékot, kényszerítésre és nehéz gyermekkorára hivatkozott – 1959. március 19-én halálbüntetésre ítélte.
A tanács szerint a szervezkedés fő irányítójaként személye nagyfokú veszélyt jelent a társadalomra, megnevelését hosszabb börtönbüntetéstől sem lehet várni. A fiú az utolsó szó jogán kegyelmet és perújrafelvételt kért, amit a kegyelmi tanáccsá átalakult testület elutasított.
A tizennyolcadik születésnapját néhány nappal korábban betöltött Mansfeld Pétert március 21-én végezték ki. Az elterjedt hiedelemmel ellentétben az ítélettel nem a nagykorúságot várták meg, mert már hatályban volt az a törvényerejű rendelet, amely lehetővé tette a fiatalkorúak halálbüntetését.
Halálában jelképpé vált
Mansfeld Pétert a rendszerváltás után, 1990-ben rehabilitálták, az Újköztemető 301-es parcellájában temették újra, neve a megtorlások embertelenségének jelképévé vált. Hintsch György Irgalmatlanul címmel 1994-ben dokumentumfilmet készített róla, 2006-ban mutatták be Szilágyi Andor Mansfeld című kanadai-magyar koprodukcióban készült filmjét és Szilágyi Varga Zoltán Jegyzőkönyv – Mansfeld Péter emlékére című szénrajz-animációját.
1996-ban posztumusz Magyar Örökség kitüntető címet kapott, 2002-ben avatták fel emléktábláját egykori csepeli iskolájában, Poznanban és Csepelen utcát neveztek el róla. A budapesti I. kerületben, a Szabó Ilonka utcában áll a Melocco Miklós által készített emlékműve, a II. kerületi, Gül Baba türbéjéhez közeli Mansfeld parkban pedig Menasági Péter szobra.
hirado.hu, MTI