13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódDivat, szépségápolásHajszíntrendek 2023-ban: ez az öt árnyalat hódít a következő évben

Hajszíntrendek 2023-ban: ez az öt árnyalat hódít a következő évben

A következő évre az az egyik terve, hogy szeretne változtatni a hajszínén? Akkor az alábbi összeállításból kiderül, hogy a wunderweib.de szakértői szerint melyek azok az árnyalatok, amelyek igazán divatosak lesznek 2023-ban

– írja a Blikk.hu

Miért van az, hogy az új év elején mindig vonzanak bennünket a nagy változások? Az óév végével nem csak az elmúlt 12 hónapot hagyjuk a hátunk mögött, hanem általában el is búcsúzunk régi önmagunktól. Azt érezzük, hogy szeretnénk valami újat, valami mást, szeretnénk tovább fejlődni. És igen, végre szeretnénk kipróbálni, hogyan áll az a rövid frizura, amire titokban mindig is vágytunk. De ha egy új fazonnal nem is, egy új hajszínnel azért bátran kísérletezhetünk. Íme a választék!

Fénylő fekete

A következő év egyik népszerű hajszíntrendje a „Glossy Black” lesz, amely leginkább mélyfekete, sötét tintára emlékeztet / Fotó: ShutterstockFénylő fekete / Fotó: Shutterstock

A következő év egyik népszerű hajszíntrendje a „Glossy Black” lesz, amely leginkább mélyfekete, sötét tintára emlékeztet. Ha mesébe illő változásra vágyunk, akkor ez az árnyalat tökéletes választás. Ám amennyiben egy ilyen Hófehérke haj mellett döntünk, akkor fontos, hogy a tincseink mindig szép fényesen ragyogjanak, ehhez a gondos ápolás mellett használhatunk hajfény spray-t.

(A legfrissebb hírek itt)

Rézvörös

Rézvörös / Fotó: ShutterstockRézvörös / Fotó: Shutterstock

Már idén is hódított a rézvörös hajkorona, és ez bizony 2023-ban sem lesz másképp, sőt ez a szín csak egyre népszerűbb lesz. Ha mindig is vörös tincsekre vágytunk, akkor most mindenképpen próbáljuk ki, hogyan áll, már csak azért is, mert az élénk réztől egészen a sötétebb árnyalatokig, végtelen számú lehetőség közül válogathatunk.

A barna melegebb árnyalatai

A barna és annak melegebb árnyalatai / Fotó: Getty ImagesA barna és annak melegebb árnyalatai / Fotó: Getty Images

Amennyiben barna a hajszínünk, és nem szeretnénk teljes színváltást, akkor az is elég, ha csak néhány tincset színezünk át. Ezek a rafinált kiemelések – például lehet bronz, réz, karamell vagy aranyló mézszőke – feldobják és teltebbé varázsolják a frizuránkat.

(A legfrissebb hírek itt)

Fehér szőke

Fehér szőke / Fotó: ShutterstockFehér szőke / Fotó: Shutterstock

Ami a hajunkat illeti, úgy tűnik 2023 a jeges fuvallat éve lesz. Amennyiben szőke tincsek szerelmesei vagyunk, akkor nem biztos, hogy tudunk majd ellenállni a fehér szőke, vagy a ezüst szőke hűvös árnyalatainak.

Ha ilyen világosra szeretnénk festeni a hajunkat, akkor azért vegyük figyelembe a hajszín által támasztott követelményeket – mert ezek az árnyalatok gyakori festést és kezelést igényelnek.

És íme egy igazi különlegesség

És végül egy igazán mesébe illő árnyalat / Fotó: ShutterstockÉs végül egy igazán mesébe illő árnyalat / Fotó: Shutterstock

Már unalmas a szőke, a barna vagy a vörös? Akkor itt egy igazán különleges és feltűnő árnyalat, amely nem más, mint az akvamarinkék. Bár erre az élénk hajszínre váltani határozottan merész lépés, viszont azt nem tagadhatjuk, hogy ez a hajkorona is – a fénylő feketéhez hasomlóan – szintén mesébe illő látványt nyújt, és nem mellékesen 2023 egyik sláger hajszíne lesz.

 blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work