Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Hajdú-bihari férfi hunyt el a szabolcsi balesetben

Egy 45 éves nyíracsádi férfi vesztette életét.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt december 17-én 10 óra 40 perc körül a 4-es számú főút 297. kilométerében, Székely külterületénél, derül ki a police.hu-n megjelent közleményből. Mint írják, eddig tisztázatlan körülmények között egy tehergépkocsi és egy személygépkocsi összeütközött.

A baleset következtében a személygépkocsi sofőrje, egy 45 éves nyíracsádi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette – áll a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság híradásában.

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 14 órakor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

police, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás