Korszakváltás a hadművészetben
A XIV. század közepére egy érdekes átmenet figyelhető meg az európai hadviselésben: a lovagság kora leáldozóban van, s újra felvirrad a zsoldosok napja. Valóságos reneszánszukat élték a bérelhető harcosok, sőt el lehet mondani, hogy többé-kevésbé hegemónnak tekinthető uralmukat a lovagkor csak néhány évszázadra szakította meg. Az ókor görög, makedón, ibériai, stb. származású zsoldosai helyét most főleg itáliaiak, németek, angolok, majd a század végétől kezdve csehek és spanyolok vették át. Ismérveik mit sem változtak az évszázadok során. Továbbra is profi módon elvégeztek bármilyen veszélyes vagy embertelen feladatot, de hűségük biztosítéka a pénz maradt. Nemzeti lojalitás esetükben kizárható, de elmondható az is, hogy a zsákmány és a zsold reménye sokszor jelentett akkora hatóerőt – ha nem nagyobbat – mint az érzelmek.
Magyar vonatkozásban átmenet helyett talán leghelyesebb kettősségről beszélni. Nálunk ugyanis megfigyelhetően mindennemű újítás csak fáziskéséssel nyerhetett teret, és azokat megfűszereztük hazai jellegzetességeinkkel. Ezzel magyarázható, hogy a magyar területeken a lovagi harcmodor és kultúra igazán csak az Anjouk alatt indul virágzásnak, de a hadakozásban az európai átlagnál nagyobb szerepe van az átmeneti- és a könnyűlovasságnak. Az Anjou-kori hadsereg tehát nem lovagi jellegű! A várakban a kor divatjának megfelelően lovagtermeket emeltek. A Nagy Lajos-féle diósgyőri vár lovagterme mintegy 380 négyzetméter, az egyik legnagyobb ilyen helység Közép-Európában.
Az említett zsoldos-reneszánsz viszont gyorsabban hódított teret, elsősorban Nagy Lajos külföldi hadjáratai során. Alkalmazásuknak leginkább az anyagiak szabtak határt. Ehhez is kapcsolódtak azonban helyi jellegzetességek, nevezetesen a banderiális rendszer és a szabad katonáskodó rétegek, valamint a feudális felkelés.
A zsoldosokról általában
A korban reneszánszát élte a zsoldosság intézménye, amelyben tevékeny részt vettek a magyar vitézek is. Arany János irodalmi alkotásaiból jól ismert Toldi Miklós szintén egy zsoldos csapat vezetője volt, mely a magyar legénység mellett angolokat is magába foglalt.
A zsoldosok zárt szervezetet, afféle katonai céhet alkottak, vezéreiket maguk közül választották, vagy pedig egy kapitánynak, condottierének kíséretébe szegődtek, aki a harcosokat szolgálatába fogadta. Egyik hatalom szolgálatából a másikhoz szegődtek, olykor már a vesztes csata után átállhattak, de ők maguk is önálló hatalomként léptek fel, amennyiben meg tudtak erősödni. Akárcsak a népvándorlás kori barbár törzsfők, ők is könnyen fejére nőttek az őket szerződtető uralkodónak vagy városnak. Ezt a kockázati tényezőt tehát érdemes volt fontolóra venni, mielőtt az első lézengő zsoldos haddal szóba állt a szerződtető fél. A condottierékből lett városfejedelmeknek jó része Nagy Lajos szolgálatába állt, de sokkal üdvösebb volt egy olyan zsoldos kapitányi réteggel üzletet kötni, aminek nem voltak politikai ambíciói, hanem megelégedett a zsoldján felüli harácsolási lehetőségekkel. Jövedelmük három forrásból származott. Fizetésükön felül általában ők rendelkeztek a zsákmánnyal, amit maguk közt kisorsoltak vagy igazságosan elosztottak. A zsoldos főtisztek 25-50 aranyat kaptak kézhez havonta, a kisebb tisztek 10-15, a lovas közkatonák 6-8, a gyalogosok 2,5-4-et. A jól felszerelt zsoldosok fegyverzete és felszerelése ennek megfelelően drága: 15-40 aranyra rúgott. A pénz mellett kiegészítésként élelmet és sót kaptak, vagy külön összeget élelmezésükre.
A zsoldos hadak gyalogos vagy lovas, illetve kombinált egységekből álltak. Utóbbi esetben a gyalogság egyharmadát, legfeljebb felét tette ki az egész osztagnak, s nehéz, valamint könnyűgyalogságra oszlott. A nehézgyalogságnak a lovassághoz hasonlóan túlsúlya volt könnyebb fegyverzetű társaik rovására. Az íjászok és számszeríjászok aránya nagyjából 10%.
A harc a könnyűgyalogság támadásával indult. Ez később visszavonulva biztosította a zárt négyszög vagy ék alakban küzdő nehézgyalogság szárnyait és hátát. Ebből is látható, hogy a gyalogságon belül a könnyű fegyverzetűek csak harmadlagos szerepet játszottak, semmi esetre sem csatadöntő tényező. A gyalogság, amikor nagy tömegben vetették be, 2-3-4 dandárra tagolódott. Ez tette lehetővé a harcrend 1-2-3 sorban való felállítását. A lovasság nehéz-, közepes, és könnyűlovasságra tagozódott. A nehézlovasság egyenként 5-6 lovast számláló „lándzsából” vagy kopjaaljból állt. Ezeket általában egy lovagi fegyverzetű, egy fegyvernök, és 3-4 íjász alkotta. Ezek a kis egységek a lovagi hadviselésre emlékeztetnek, bár ott az íjászokat nélkülözték, és a zsoldosok jóval fegyelmezettebben harcoltak. A közepes- vagy átmeneti lovasságot könnyű páncélú lovas íjászok alkották, teljesen könnyűfegyverzetű társaikat felderítésre használták.
A zsoldos vezéreket sokszor nem alaptalanul vádolták meg gazdáik, hogy elhúzzák a háborút, és kerülik a harcot. Mégsem lehet tagadni, hogy ezek a hivatásos katonák nagyban hozzájárultak a hadművészet fejlődéséhez.
Cím: Nem köthető városhoz –
Tel:
E-mail:
Web:
