Home Főhírek Külföld Hadat üzent az Iszlám Állam Törökországnak

Hadat üzent az Iszlám Állam Törökországnak

Fotó: Europress / Yasin Akgul - AFP

Az isz­tam­buli vér­fürdő volt a had­üze­net: az Isz­lám Állam Tö­rök­or­szá­got akarja meg­sem­mi­sí­teni!

Törökország már régóta segíti az Iszlám Állam elleni harcban részt vevő feleket, több katonája is meghalt iraki vagy szíriai területen. A civilek élete sem volt biztonságban, hiszen az országban gyakran hajtottak végre robbantásos merényleteket a terroristák. A szilveszteri mészárlás viszont, úgy tűnik, új fejezetet nyitott az ország életében.

„Ez egy muszlim ország, amely szembefordul az iszlám képviselőivel, amerikaiakkal és oroszokkal szövetkezett. Ennél fogva a legborzasztóbb ellenségnek tartja az Iszlám Állam – ezért robbantják ki az igazi háborút!”

– állítják az Iszlám Állam soraiból kiugrott dzsihádisták.

Hadat üzent az Iszlám Állam Törökországnak
Fotó: Europress / Yasin Akgul – AFP

Az isztambuli támadás jelzésértékű is volt: a NATO-szövetségesek mind Nyugat-Európa védelmére koncentráltak, Törökországot viszont magára hagyták. A terroristák akkor csaptak le, mikor az „áruló muszlimok és a hitetlenek együtt ünnepelték pogány rituáléjukat”, amelyet „egy hős katona vérbe borított”.

Törökország szíriai légi csapásokkal válaszolt az agresszióra, de ha nem lépnek gyorsan mozgásba, megismétlődhet az isztambuli vérfürdő. A határon szinte már átvette az uralmat az Iszlám Állam kitelepített terrorista sejtje, és az ország többi részébe is eljutottak a felbujtók és a toborzók.  A török titkosszolgálat pedig eddig nem bizonyított: szilveszter este 17 ezer rendőr járőrözött, arra készen, hogy kiszűrjék az öngyilkos merénylőket. Egyetlen fegyveres mégis megölt 39 embert, és azóta is szökésben van.

Miért pont Törökország?

A terroristák számára kézenfekvő célpont Törökország. Azzal, hogy muszlim-többségű ország létére csatlakozott a szélsőséges iszlamista szervezet elleni harchoz, már eleve kihívta maga ellen a sorsot.

A földrajzi közelség miatt eleve veszélyeztetettebb ország, mint például Franciaország vagy Nagy-Britannia. A terroristáknak csak egyetlen, jól-rosszul őrzött határon kell átjutniuk, és máris besétálhatnak az ország szívébe. Ha azt nézzük, hogy a terroristák könnyedén eljutottak Párizsba vagy éppen Brüsszelbe, látszik, hogy Törökország megtámadása gyerekjáték.

Emellett a politikai háttér is nekik kedvez. Az ország ugyanis folyamatos harcban áll a kurd kisebbséggel, és a Kurdisztáni Munkáspárt is rendszeresen robbant a török hatóságok közelében. Ráadásul nyár óta, a török puccs hatására Erdogan politikai tisztogatásba kezdett, így a bizalom mindenkiben megrendült. Ha pedig a lakosok már mindenkitől rettegnek, a terroristák úgy érzik, egyetlen lépésre vannak a céljuktól: a rezsim megbuktatásához.

Forrás: Ripost

Exit mobile version
Megszakítás