Home Főhírek Külföld Háborús helyzettel fenyeget az amerikai-orosz ellentét

Háborús helyzettel fenyeget az amerikai-orosz ellentét

Wikipédia

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint háborús helyzettel fenyeget az amerikai-orosz ellentét.

A NATO lépni fog Oroszország ellen, mert az megsérti a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) rendelkezéseit, emiatt pedig egyre bizonytalanabb helyzet alakul ki Európában.

A szakértő az M1 Ma reggel című műsorában hozzátette: úgy látszik, hogy Oroszország harminc év után felmondja a Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő által kötött megállapodást.

Elmondta: tény, hogy Oroszország a megállapodás szerint túl nagy hatótávolságú fegyvert állított fel.

A kihelyezett SSC-8 típusú rakétarendszernek 2500 kilométer a lőtávolsága, ami azt jelenti, hogy Oroszország nyugati részéről Hollandia vonaláig bárhová el lehet lőni vele – fűzte hozzá.

A szakértő arra is kitért, hogy helyes döntésnek tartja Magyarország növekvő koszovói és afganisztáni szerepvállalását.

A magyar katonák számára hamarosan végett ér a ciprusi misszió, de a felszabaduló kapacitást ismét felajánlja Magyarország a NATO számára, ezzel is tartva magát választott politikájához, a nyugat-balkán védelméhez – értékelte Kis-Benedek József.

forrás: MTI, M1

ElőzőVisszatért a tél
KövetkezőA vártnál is drágábbak lesznek a karácsonyra szánt fenyők!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás