Hirmagazin
Image default
Belföldi hírekFőhírekKormányKözéleti hírek

Háborúellenes gyűlés Miskolcon – képek, videók

A miskolci rendezvény szombaton 11 órakor kezdődött, felszólalt Miskolc polgármestere, aki hangsúlyozta: Nem hagyhatjuk, hogy a háború közvetlen veszélyt jelentsen Magyarország és Miskolc biztonságára. Répássy Róbert államtitkár pedig rámutatott: Akik itt a választók bizalmát kérik, azok közülünk való emberek. Cikkünk frissül.

Tavaly ősszel indult el a digitális polgári körök országjárása, amely most Miskolcra érkezik. A kezdeményezés eddigi öt háborúellenes gyűlésén nagy létszámú részvételről számoltak be a szervezők, ami azt jelzi, hogy a magyarok kiállnak a béke mellett. A miskolci rendezvény szombaton 11 órakor kezdődik, és felszólal Orbán Viktor miniszterelnök és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is.

A háború ellenes gyűlések koreográfiájában némi változás állt be de három dolgon nem változtattak – mondta el Rákay Philip műsorvezető:

  • mi magyarok továbbra is hangosan kiállunk a béke mellett nemet mondunk a háborúra
  • folytatjuk a háború ellenes gyűléseket
  • a szlogen sem változott: aki békét akar velünk tart.

A jelmondattal kapcsolatban a műsorvezető közölte:

mi nem szlogeneket nyúlunk le, hanem választásokat nyerünk

– utalva Magyar Péter közelmúltbeli szlogen-levédési kísérletére.

Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere: Amit most felépítünk, azt holnap meg is kell védenünk

A polgármester elmondta, Miskolc az a  város ahol nem szavakból, hanem az elvégzett feladatokból élnek. Amikor ma

a békéről beszélünk, mi miskolciak nem elvont politikai szavakat értünk alatta tudjuk, hogy amit most felépítünk, azt holnap meg is kell védenünk.

A megkezdett nagy beruházásokat ne akasszák meg politikai, vagy globális válságok – tette hozzá.

Digitális Polgári Körök, Miskolc, DPK, DPKMiskolc, DigitálisPolgáriKörökMiskolc, 2026.01.17.,
Miskolcon, a DVTK Arénában folytatódik a digitális polgári körök országjárása
Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály 

Miskolc az elsők között fogadta a Kárpátaljáról menekülőket. Ez az egyik legközelebbi magyar város az ukrán határhoz.

Nem hagyhatjuk, hogy a háború közvetlen veszélyt jelentsen Magyarország és Miskolc biztonságára. Erre ma felelős ember csak nemet mondhat. Nemet mondok apaként, nemet mondok miskolciként és nemet mondok felelős városvezetőként”

A polgármester azt is elmondta, hogy sorsdöntő választás előtt állunk, talán még soha nem volt ilyen nagy a tét.Én a békére és a biztonságra szavazok”

– zárta felszólalását.

Csöbör Katalin: Megakadályozzuk, hogy a borsodi emberek pénzét elvegyék és egy idegen háborúba küldjék

Csöbör Katalin a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltje elsőként a doni áldozatokról emlékezett meg. A politikus elmondta, birodalmak áldozatai voltak a hősök, most is fenyeget minket ilyen veszély, de ahogy fogalmazott:Nem fogjuk hagyni!”

Megakadályozzuk, hogy a borsodi emberek pénzét elvegyék és egy idegen háborúba küldjék – hívta fel a figyelmet. Nem fogjuk hagyni egy brüsszeli bábnak, hogy besodorjon minket egy háborúba.A biztos választás mellett kell dönteni!”

– szögezte le.

Újra eljött az idő, hogy küzdjünk a választási győzelemért. A Fidesz a biztos választás

– hívta fela figyelmet Csöbör Katalin.

Digitális Polgári Körök, Miskolc, DPK, DPKMiskolc, DigitálisPolgáriKörökMiskolc, 2026.01.17.,
Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály 

Répássy Róbert: Akik itt a választók bizalmát kérik, azok közülünk való emberek

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára azzal kezdte felszólalását, hogy

1990-ben nagy eredmény volt, hogy a Fidesz be tudott juttatni képviselőket innen a parlamentbe.

Ez 36 éve volt, mondta el a politikus és arra is felhívta a figyelmet, hogy mi változott:

Miskolc egy depressziós terület volt 36 évvel ezelőtt, az változott, hogy ezt megfordítottuk. Most már az emberek tervezgetik a jövőt, van remény arra, hogy egyről a 2-re jussanak.

Van remény az itt élőknek. Ez az, ami változott.”

Ami nem változott:

Mi nem változtunk. Azért, mert akik itt a választók bizalmát kérik, azok közülünk való emberek. Ezek mi vagyunk”

– mutatott rá.

Kiszámíthatóak, tudjuk, hogy mit tettek le az asztalra és ezt kell elmondani a politikus szerint mindenhol, hogy ezeknek az embereknek nyitott könyv az élete,

nem bujkálnak, nem tagadják el a terveiket.

A mi embereink közülünk valóak, ők lesznek azok akik újból segíteni tudnak mindenkinek, ezért

a Fidesz a biztos választás.

Kocsis Máté: Ukrajna két év alatt háromszor annyi pénzt kapott az EU-tól, mint Magyarország!

Kocsis Máté felidézte, hogy a Zebra Digitális Polgári Kör a múlt héten átlépte a húszezres taglétszámot, amellyel – mint fogalmazott – a tematikus DPK-k közül a megalakulása óta a legnagyobb közösségnek számít.

Digitális Polgári Körök, Miskolc, DPK, DPKMiskolc, DigitálisPolgáriKörökMiskolc, 2026.01.17.,
Miskolcon, a DVTK Arénában folytatódik a digitális polgári körök országjárása
Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály 

A frakcióvezető beszédében egy hatalmas „ütést” is bevitt Magyar Péternek, akiről szerinte egy fesztivált is elneveztek.A kocsonyafesztivált

„Ukrajna két év alatt háromszor annyi pénzt kapott az EU-tól, mint Magyarország 22 év alatt!”

– erősítette meg Kocsis Máté, aki kiemelte, hogy Brüsszel megszüntetné a rezsicsökkentést, az édesanyák SZJA-mentességét és többkulcsos adót vezetne be Magyar Péter támogatásával.

Cikkünk frissül…

Orbán Viktor megszólalt

A miniszterelnök szerint azért fontos a miskolci DPK, „mert a háború csak egy rossz áprilisi döntésre van tőlünk”. Brüsszelben ugyanis most is számolnak. Nem azt, hogyan lesz béke, hanem azt, hogyan fogják finanszírozni a háborút és Ukrajnát – »ameddig csak kell«. Európa fővárosaiban azt tervezik, hány katonát küldenek majd Ukrajnába – »békefenntartónak«. Németországban pedig már azt is tudják, honnan lesz katona – újraindították a sorkatonaságot. Ebbe a háborús örvénybe akarnak a brüsszeliek berántani minket, magyarokat is. Ennek kell ellenállnunk.”

– osztotta meg gondolatait Orbán Viktor.

Facebook-post/videó

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek