19.8 C
Budapest
2023. szeptember. 26. kedd

Hableány-tragédia: akár 300 milliót is kérhetnek az áldozatokért személyenként a hozzátartozók

Dátum:

Megosztás:

Akár élete végig is fizetheti a Hableány áldozatainak kártérítését Jurij C., a Viking Sigyn egykori kapitánya – írja a Ripost.

Csütörtökön emelt vádat az ügyészség a kapitány ellen, az áldozatok ügyvédei pedig már a kártérítés összegén is gondolkodnak. A lap szerint ha nem sikerül a megegyezés, a svájci gyakorlat szerint az áldozatok hozzátartozói személyenként akár 300 millió forintot is kérhetnek a bíróságon. Csupán a Viking cégen múlik, mennyit terhel ebből a kapitányra.

Mint arról korábban beszámoltunk, nem csak halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetés, hanem 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása miatt is felelnie kell a bíróságunk Jurij C.-nek.

A Ripost szerint a kártérítésre való polgári jogi igényt a büntetőeljárástól függetlenül is be lehet nyújtani.

„Egy svájci kolléga segítségét kértem, aki segít kiszámolni, hogy az országban hatályos törvény szerint mennyi kártérítés jár nekünk. Ez tisztán és világosan szabályozva van ott, egy táblázat alapján fogja nekünk kiszámolni, és ezt az igényt benyújtjuk majd a Viking anyacégének” – mondta a lapnak dr. Gulyás Krisztián, aki a Hableány elhunyt kapitányának családját képviseli.

„Amennyiben nem sikerül megegyeznünk, és bíróságra kell menjünk, úgy a helyi gyakorlat értelmében áldozatonként akár 1 millió svájci frank, tehát 300 millió forint is kérhető. Ha ezt mindenkinek ki kell fizetnie, nagy bajban lesz a cég. Az pedig csak Jurij C. munkaszerződésén múlik, hogy mindebből mennyit fognak ráterhelni” – tette hozzá.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Fuszek Gábor

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Megtette első balatoni útját a Komáromban készült új komp +fotók, videó

Bemutatták a BAHART új, Komáromban készített balatoni flottájának két már össszeszerelt darabját: a Tihany nevű kompot és a...

Ezért lehet fontos segítség a konyhában egy okosmérleg

Az SKS 707X konyhai mérleg akár okostelefonnal is párosítható Budapest, 2023. szeptember 25. –  A technológia fejlődésének köszönhetően egyes...

NAPÚT – 6: AZ Utolsó vacsora szereplői – Fülöp

A negyedik apostol Fülöp. A rák csillagjegynek sokszoros jelentése is van! Egyrészt ekkor van a nyári napforduló, vagyis június...

Az energia-tévedés – vagy inkább energia-átverés, és a világ kifosztásának egy remek modellje – 3

További egyszerű tények: A Földön mindenhol van kőolaj, csak a geológiai struktúrák miatt van, ahol sokkal gazdaságosabb kitermelni, mint...