16 C
Budapest
2022. október. 6. csütörtök

Ha van eszed, nem veszel részt benne! A Hundub az álhírek és a tudatos félrevezetés melegágya, méghozzá a jelek szerint az üzemeltetők közreműködésével – részletes bemutatása a közösségi oldalnak.. Olvasd el!

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Hundub: gagyi Facebook-klón ez az új magyar közösségi oldal

Néhány hete startolt el a Hundub névre keresztelt magyar közösségi oldal, ami azon felhasználóknak igyekszik internetes menedéket nyújtani, akiknek – az új portál alkotói szerint – már elegük van a más közösségi felületeken tapasztalható véleménykontrollból, az érthetetlen letiltásokból és a következetlen cenzúrából. Habár a platform a Facebookkal szemben határozza meg magát, a regisztrálókat a Zuckerberg-birodalom gyenge másolata várja, ismerősök és értékelhető tartalom nélkül.

De vannak egyéb gondok is.

A Hundub címét a böngészőbe beírva egy belépő felületre jutunk, ami kísértetiesen hasonlít a Facebook megoldására. Regisztrálni nagyjából két perc, kamu e-mail címmel, bármiféle visszaellenőrzés nélkül is tagokká válhatunk, az automatikus beléptetést követően pedig azonnal otthonosan érezhetjük magunkat, hiszen a magukat vidéki programozók baráti köreként és magyar civilekként jellemző alkotók lemásolták a legnagyobb közösségi oldal mostaninál egyel korábbi külsejét, illetve a platform alapvető funkcióit.

hundub
HUNDUBAzonnal otthon érezhetjük magunkat.

„Lopni, megyünk lopni…”

Felül fut a kék csík a keresővel, a profilra, az ismerős jelölésekre mutató ikonokkal és az értesítéseket jelző csengővel. Középen ott a hírfolyam (vagy hírcsatorna, ezt még az oldalnak sem sikerült eldöntenie), balra pedig akad üzenetküldő, események, oldalak és csoportok listája, illetve van bevásárlóközpont, ahol adni/venni lehet. A tartalmak úgy oszthatók meg, mint a nagy kék óriáson: beilleszthetünk linkeket, tölthetünk fel képeket, és a fejlesztők szemrebbenés nélkül lemásolták a hangulat/tevékenység opciót is, ami Feeling néven fut. Utóbbi elég komikus egy hangsúlyozottan magyar közösségi oldalon, ahol jelenleg semmilyen más nyelv nem érhető el.

Hogy az alkotókat mennyire nem zavarta, hogy szemérmetlenül lopják a Facebook dizájnját, jól mutatja, amikor a posztokra adható reakciókra téved a kurzor. A felugró animált lehetőségek (lájk, szív, nevetés, csodálkozás stb.) egy az egyben lettek átemelve Zuckerbergéktől, csupán annyi az eltérés, hogy van egy hetedik, a többitől jelentősen elütő ikon is, ami a „Nagy Testvér biztos tiltana” névre hallgat. Ezt vehetnénk poénnak, de az oldal üzemeltetői komolyan gondolják, hogy ők az ellenállás a Facebook cenzúrájával szemben.

hundub
HUNDUBA „Nagy Testvértől” lopni persze nem bűn.

Ezt jelzi az is, hogy az alap profilkép mindenki esetében egy stilizált Guy Fawkes maszk, illetve a hivatalos Hundub oldal is rendre beszámol arról, hogy egyeseknek szúrja a szemét a szólásszabadság, és támadásokkal akarják ellehetetleníteni az – amúgy tényleg meglehetősen sokszor elérhetetlenné váló – oldalt. Ahogy az egyik poszt fogalmaz:

Értjük, hogy az amerikai Facebook akar mindent uralni, de mi hiszünk a szabad versenyben. Üzenjük a vádaskodóknak: Nem áll mögöttünk sem Orbán, sem Soros. Saját erőből és közösségi finanszírozással akarjuk működtetni a Hundubot. Magyar civilek vagyunk, akik nem akarnak közszereplők lenni, de akik mindent megteszünk azért, hogy legyen magyar közösségi hálózat is.

A fenti kijelentéseknek az kölcsönöz egyedi ízt, hogy a részben saját erőt vizionáló üzemeltetők Hundub Kereskedelmi és Szolgálató Kft. nevű cégének a jelek szerint egy közép-amerikai offshore paradicsomban bejegyzett másik vállalat, a Murmurati Limited a főtulajdonosa. A magyar civilekhez képest elég homályos tulajdonosi háttérről itt írunk:

Köztartozások és felszámolások állnak a magyar Facebook-rivális hátterében

Kétes üzleti háttérrel startolt el az az új magyar közösségi oldal, amelyet a Facebook cenzúramentes hazai változataként ajánlott a kormányoldali közönség figyelmébe a Magyar Nemzet.

A Hundub névre keresztelt magyar közösségi platform működése nagyobb hírverés nélkül indult el december elején, Orbán Viktort mégis az első felhasználók között regisztrálták. A miniszterelnök oldalán karácsony óta ugyanazok a bejegyzések és fotók futnak, mint a Facebookon. December 25-én itt is publikálták például azt a kormányfőt a legkisebb unokája társaságában ábrázoló fényképet, ami a Facebookon több mint 100 ezer lájkot hozott Orbánnak, a Hundubon egyelőre viszont eddig csak négyszázat.

Az új magyar közösségi oldal a Magyar Nemzet december 27-i cikke után került igazán reflektorfénybe. Az írás azt hangsúlyozta, hogy a Hundub Magyarország válasza lehet a Facebook folyamatos és indokolatlan cenzúrájára: olyan közösségi oldal, amely nem alkalmaz politikai alapú tiltásokat.

A napilap ajánlására reagálva Hadházy Ákos egy nappal később már arról írt: szerinte nem véletlen, hogy a propagandasajtó gőzerővel kezdte támogatni a „mélymagyar pótfészbúkot”. A független ellenzéki képviselő elképzelhetőnek tartja, hogy a Facebookkal gyakran konfliktusba kerülő kormányzat egy idő után erre a platformra váltaná le az első számú közösségi oldalt. Hadházy szerint erősíti a gyanút, hogy a platform mögött egy offshore cég is felbukkant.

Ennek fényében nem zárható ki, hogy kétes pénzt használtak fel az elindításhoz.

A hazai Facebook-konkurens pénzügyi háttéréről valóban nem sok információt adtak az alapítók, ami azért is érdekes, mert nemcsak cenzúra-, hanem reklámmentes – azaz a hagyományos bevételi forrásokat elutasító – oldalként harangozták be a Hundubot.

A közösségi oldal tulajdonosa egy hasonló nevű, alig pár hónapja létrehozott vállalkozás. A Debrecenben szeptember 1-jén bejegyzett Hundub Kereskedelmi és Szolgálató Kft.-t két magánszemély és egy belize-i offshore cég alapította.

Kollár Szabolcs és az ügyvezető-alapítóként több helyen nyilatkozó Pál Csaba az Opten cégadatai szerint nem rendelkezik vállalkozói, pénzügyi háttérrel, korábban semmilyen cégben nem vállaltak szerepet, a harmadik tulajdonos magyar képviselője viszont igen széleskörű, sőt kalandos tapasztalatokat halmozott fel, de üzleti sikereket ő sem nagyon tud felmutatni.

Az új magyar közösségi oldalnak a jelek szerint egy közép-amerikai offshore paradicsomban bejegyzett cég, a Murmurati Limited a főtulajdonosa. A Murmuratit a hódmezővásárhelyi illetőségű Rácz Mihály képviseli idehaza, aki a többiekkel ellentétben tulajdonosként és cégvezetőként is dolgozott több hazai kft.-ben. Az Opten szerint azonban minden cég felszámolás vagy kényszertörlés alá került az elmúlt években.

A cégadatbázis szerint Rácz egy évtized alatt hét cégben szerzett tulajdonosi és irányítói posztot, de 2017-ig mindegyik fizetésképtelenné vált. A bebukott cégek közé tartozott a hódmezővásárhelyi székhelyű Sárvár-Bau Építőipari Kft. is, amelynek kényszertörlését 2016-ban rendelte el a Szegedi Törvényszék Cégbírósága, mert közel 62 millió forinttal tartozott a NAV-nak, és a sárvári önkormányzaton is hagyott egy 678 ezer forintos kiegyenlítetlen számlát. Az ügy kapcsán a bíróság a cégvezetőt is elmarasztalta, és megtiltotta, hogy Rácz más gazdasági társaságban vezető tisztségviselő, kizárólagos vagy többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tag legyen. A tiltás a bírósági döntés 2016-os jogerőre emelkedésétől számított öt évig van érvényben.

A 24.hu által megkérdezett IT-szakértők szerint ráadásul az oldal kezdetben komoly biztonsági problémákkal üzemelhetett. Amellett, hogy egy tisztázatlan hátterű tulajdonos emeli az adatbiztonság terén a kockázati szintet, elemi hibát is elkövettek az üzemeltetők: elfelejtették kikapcsolni a könyvtárlistázási funkciót, így a webalkalmazás fájlstruktúrája egészen addig látható volt, amíg egy jóakaró figyelmeztetést nem küldött.

Az egyik bejelentés alkalmával az is kiderült, hogy a Facebook magyar kihívóját egyetlen fejlesztő igyekszik működőképes állapotban tartani, akit annyira eltemetett a sok munka, hogy sokszor „csak a kávé tartja egyben”.

A 24.hu a Hundub-oldalon megadott e-mail címen és Pál Csaba telefonszámán is kereste a céget, de eredménytelenül, kérdéseinkre nem érkezett válasz.

Úgynevezett szólásszabadság

Az oldal sokat ismételt fő tulajdonsága, hogy az üzemeltetők szerint más közösségi hálózatokkal ellentétben itt nincsenek meghatározva „védett csoportok”: bárki szidhatja a kormányt vagy az ellenzéket, mondhat bármit a koronavírusról vagy bármelyik kisebbségi vagy többségi csoportról. Az oldal a büntető törvénykönyvre hivatkozva tiltja az önkényuralmi jelképek használatát, illetve a bármilyen bűncselekményre felhívást, továbbá – a többi közösségi oldalhoz képest meglehetősen rövid és furán megfogalmazott felhasználási feltételeknél – arra kérik a regisztrált tagokat, hogy kerüljék a rendkívül erőszakos tartalmak megosztását, illetve a meztelenség, a szexuális tevékenységek propagálását.

Arról ugyanakkor nincs szó, ki és miképp ellenőrzi, hogy a felhasználók betartják-e felhasználási feltételeket.

A kusza és sebtében összedobottnak tűnő adatkezelési szabályzat szintén érdekes: böngészve az embernek olyan érzése támad, hogy csak muszájból készítették el, és a felhasználási feltételekhez hasonlóan nagy a valószínűsége, hogy hozzáértő jogász nem látta. Ezt erősíti az is, hogy cikkünk írásakor a Jogorvoslathoz való jog című bekezdésnél egy kipontozott e-mail cím van megadva, ahol jelezhetjük panaszainkat.

Hundub
HUNDUBElég nagy az esélye, hogy ezt a szöveget jogász sosem látta.

A Hundub már 40 ezernél is több regisztrált felhasználóval rendelkezik, ami nem rossz teljesítmény ennyi idő alatt, közösségimédia-mércével viszont harmatos. A regisztrációt követően ismerősnek például csak szintén kíváncsi újságírókat tudtam bejelölni, akik semmit nem osztottak meg a hírfolyamban, így csupán annyi interakcióban volt részem, hogy kipróbáltam a chat funkciót, ami ha kicsit lassan is, de működött.

Értékelhető tartalom más forrásból sem érkezett. A csoportok és oldalak ugyan gombamód szaporodnak, de követővel egyáltalán nem vagy alig rendelkeznek, ennek megfelelően posztok is elvétve születnek egyelőre. A Hundub központi oldalán kívül eddig csak a Vadhajtások tudott nagyobb tömeget maga mellé verbuválni: 4500 felett jár a tagok száma, az ellenőrzött titulust kiérdemlő oldal kezelői pedig örömmel posztolják, hogy végre van egy hely, ahová ki lehet tenni szivárványos/kisbabás képeket „Stop! Buzi-propaganda!” szöveggel.

A Hundub „komolyságát” jelzi, hogy a Telex és Index nevű oldalak is megkapták az ellenőrzött státuszt. Noha ez vélhetőleg a Facebook és a Twitter hitelesítő pipájához hasonlóan azt hivatott jelezni, hogy tényleg az említett lapok szerkesztősége áll mögöttük, ez aligha van így. A napokban például mindkét oldalon megjelent ugyanaz a bejegyzés egy a Világhelyzete.com YouTube-csatornájára vezető linkkel. Ennek fényében talán nem túlzás kijelenteni, hogy

a Hundub nemcsak a „szólásszabadság”, de az álhírek és a tudatos félrevezetés melegágya is lehet, méghozzá a jelek szerint az üzemeltetők közreműködésével.

hundub
HUNDUB: Konkurens lapok ugyanazzal a poszttal, ami nem is a saját oldalukra mutat. Gyanús.

A felhasználó ugyanakkor nemcsak azért nincs biztonságban, mert egy zavaros hátterű cég kezeli az adatait és a közzétett tartalmait, továbbá ellenőrizetlenül ömölhet rá minden az álhírektől a gyűlöletkeltő posztokig, de azért sem, mert a Hundub technikailag sem ér fel az ellenségként kikiáltott Facebookhoz.

December 29-én egy IT-szakember hívta fel a figyelmet arra, hogy az oldalon nem volt kikapcsolva a könyvtárlistázási funkció, így a fájlstruktúrán keresztül minimális hozzáértéssel elérhetők voltak különböző adatok. Az amatőr hibát azóta orvosolták, de ez felveti a kérdést: vajon a Hundub mennyire felkészült a hozzáértőbb támadókkal szemben?

Van jövője?

Habár a Facebook alternatívájaként funkcionáló közösségi oldal ötlete egyáltalán nem az ördögtől való, a Hundub a jelenlegi formájában nem más,

mint egy gagyi klón, ahol a felhasználók nincsenek biztonságban, sőt, pénzügyi “maffia” kezében vannak az adataik,

ami a szólásszabadságot a zászlajára tűzve akar regisztrált felhasználókat toborozni.

A meglehetősen pofátlan másolásnál ugyanakkor fontosabb, hogy az új magyar közösségi oldal a jelek szerint komolyabb elvek, megfelelő infrastruktúra és bármiféle ellenőrzés nélkül, homályos tulajdonosi háttérrel szabadult rá a magyar internetre.

Ennek láthatóan már most is vannak haszonélvezői, azt azonban jelen pillanatban nehéz elképzelni, hogy a Hundub valós konkurenciát jelentene a Facebooknak vagy bármelyik nagyobb közösségi oldalnak.

A magyar koppintás ronda, lassú, azt az érdeklődést sem bírja, ami az elmúlt napokban szakadt rá, és pusztán az elérhető funkciókat nézve a hangzatos és félreértett szólásszabadság ideán kívül semmi olyat nem kínál, ami okán érdemes lenne regisztrálni.

Persze jó eséllyel a felhasználók száma növekedni fog a következő időszakban, viszont a jelenlegi alternatívák mellett a tömeges átvándorlás csak álom, anélkül pedig egy ilyen platformnak nincs esélye a túlélésre – főleg úgy, ha az üzemeltetők akár egy percig is komolyan gondolták, hogy közösségi finanszírozásból akarják eltartani a portált.

24 nyomán

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Nemzeti gyásznap – Ma az aradi vértanúkra emlékeztünk

Országszerte és a határon túl is megemlékezéseket tartanak ma az aradi vértanúk kivégzésének 173. évfordulója, október 6. alkalmából. A...

Bruce Willis connections: A közel 500 db filmből vélhetően lesz pár film, amit még soha nem láttál – videó (3.)

Minden nap este 7-kor felteszünk egy filmet, és hétvégén 2-2 db-ot! Akkor nézed meg, amikor kedved tartja! Jó...

Fogamzásgátló tablettákról röviden

A napokban egy kétgyermekes barátnőm hozzám fordult segítségért, mivel ismét szeretne visszatérni a fogamzásgátló szedéséhez. Sok-sok év után bizonytalan...

Elnöki pozíciót dédelget a mélykeresztény Tóth Gabi?

Az Idea Intézet felmérést végzett Tóth Gabiról. A kutatásban lényegében arra voltak kíváncsiak, hogy miért éreznek oly sokan ellenszenved...