6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódEgészség - betegségHa tanár megfertőződik, csak az első padban ülők mennek karanténba

Ha tanár megfertőződik, csak az első padban ülők mennek karanténba

Horvátországban az új tanévben enyhébbek lesznek a járványügyi szabályok az iskolákban, mint tavaly voltak: csak ötödik osztálytól kell maszkot hordani, ott, ahol nem lehet betartani a kétméteres távolságot, engedélyezik a sportolást, a gyerekek válthatnak osztályt és keveredhetnek a csoportok – közölte Radovan Fuchs oktatási miniszter csütörtökön.

Az MTI tájékoztatása szerint az országban szeptember 6-án kezdődik a tanév, a korábbi bejelentésektől eltérően nem fogják tesztelni a tanárokat, akiknek védettségi igazolással sem kell rendelkezniük a munkavégzéshez. Azoknak, akik nincsenek beoltva, kötelezően maszkot kell viselniük.

HA A TANÁR MEGFERTŐZŐDIK, NEM KELL AZ EGÉSZ OSZTÁLYNAK KARANTÉNBA VONULNIA, CSAKIS AZOKNAK A DIÁKOKNAK, AKIK AZ ELSŐ PADOKBAN ÜLTEK.

A miniszter jelezte: az iskolai dolgozók mindössze fele van beoltva, ezért nem vezethetnek be szankciókat a pedagógusokkal szemben, húszezer embert nehéz lenne helyettesíteni tanévkezdéskor. Hangsúlyozta: ennek ellenére mindenkit arra kér, hogy oltassa be magát. Hozzátette, engedélyezik a szülői értekezleteket, de ebben az esetben is be kell tartani a kétméteres távolságot.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

Eközben Vili Beros egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy nőtt a kórházban kezelt betegek száma, akiknek többsége nincs beoltva. Ismertette, hogy augusztus 16–22. között a kórházban kezelt betegek 78 százaléka nem volt beoltva; augusztus 16–24. között 3216 új fertőzöttet jegyeztek fel, akiknek 86,1 százaléka szintén nem volt beoltva.

A tárcavezető azt is közölte, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) csütörtöki jelentése szerint Horvátország továbbra is narancssárga, kockázatos besorolás alá esik. Azzal, hogy a tengermellék nem került a piros, súlyosan fertőzött régiók listájára, a turisztikai szektor még egy hétig biztosan fellélegezhet.

index

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem