1 C
Budapest
2023. február. 6. hétfő

Ha minden jól megy, újabb világeseményt rendezhet Budapest

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) Budapestet javasolta a 2023-as világbajnokság házigazdájának. A hivatalos döntés decemberben lesz, de a magyar fővárosnak jók az esélyei.

A harmadik helyezett magyar csapat tagjai, Kovács Sarolta és Demeter Bence az öttusa Európa-bajnokság vegyesváltó versenyének eredményhirdetésén a székesfehérvári Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban 2018. július 23-án.

Az IAAF Buenos Aires-i ülésén Budapestet javasolta házigazdának a 2023-as szabadtéri világbajnokságra. Az IAAF elnöke, Sebastian Coe a tanácsülést lezáró sajtótájékoztatón ismertette a 27 tagú vezető testület javaslatát, amely szerint a tárgyalások jelenlegi állása alapján a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) és Budapest a preferált helyszíne a 2023-as atlétikai világbajnokságnak.

„Az IAAF új pályázati rendszerében foglalt magas szintű elvárásainak kell megfelelnünk ahhoz, hogy decemberben hivatalosan is a Magyar Atlétikai Szövetséget hirdethessék ki győztesnek. Addig – és reményeink szerint az azt követő közel öt évben – is csak az a cél lebeghet a szemünk előtt, hogy a valaha volt legjobb világbajnokságot rendezhessük”

– mondta Deutsch Péter, a MASZ Budapest 2023 pályázati bizottságának elnöke. A még mindig fedettpályás országos csúcsot tartó korábbi magasugró hozzátette: hatalmas megtiszteltetés, hogy az IAAF tanácsa méltónak és alkalmasnak tartja Magyarországot arra, hogy 2023-ban világbajnokságot rendezhessen,

„25 évvel a nagy sikerű 1998-as Európa-bajnokságot követően egy újabb mérföldkőhöz érkezhet a sportág, amit az egész régió sajátjának érezhet majd”.

Fürjes Balázs, nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott:

„megtisztelő, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség pozitív visszajelzést ad a pályázatunkat illetően. Jó úton haladunk, fontos mérföldkőhöz érkeztünk, ugyanakkor sok van még hátra a decemberi döntésig. Addig is keményen kell dolgoznunk, hogy a célban is Budapest legyen az első”.

Gyulai Márton, a pályázati bizottság ügyvezetője a tanácsülés előtt az MTI-nek elmondta, az IAAF szakít korábbi gyakorlatával, amikor több kandidáló közül jelölte ki a rendezőt. Ennek oka, hogy a hagyományos pályázat végén több csalódott város volt, másrészt a jelentkezők sok pénzt költöttek arra, hogy meggyőzzék az IAAF tanácstagjait, akik sokszor nem rendelkeztek a szükséges versenyrendezési tapasztalatokkal.

„Az IAAF most partnereket keres, akiket célirányosan választ ki, s akikkel együtt dolgozik, irányítva, segítve a kandidálást”

– nyilatkozott Gyulai Márton, aki az európai szövetség (EAA) vezetőségének is tagja.

Az már korábban eldőlt, hogy a jövő évi katari és a 2021-es eugene-i (Egyesült Államok) világbajnokság után a 2023-as vb Európában lesz.

Forrás: 888.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiro[email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Hamburgert csinált áldozataiból, majd eladta idegeneknek (18+)

Az elmúlt évtizedek egyik legborzalmasabb bűnügyének története a következő: Joseph Roy Metheny 1955. március 2-án született az amerikai Baltimore-ban....

Kína: Meteorológiai kutatásokat végzett az amerikai légtérbe tévedt léggömb

Meteorológiai kutatásokat végzett az amerikai légtérbe tévedt kínai léggömb, amely azért tévedt ilyen messze a tervezett útvonalától, mert...

Lelőtték az amerikai légtérben felfedezett kínai hírszerző léggömböt

Az amerikai haderő szombaton megsemmisítette az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett kínai léggömböt, amely az amerikai...

Eddig is rovarokat ettünk, legfeljebb nem tudtunk róla

Hatalmas felhördüléssel fogadta a hazai közvélemény az Európai Bizottság két januári döntését, melyek értelmében a gyártók az EU-ban...