-0.3 C
Budapest
2023. február. 5. vasárnap

Ha kéri, postázza a NAV az adóbevallás-tervezetet

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Március 19-én éjfélig kérhetik személyi jövedelemadó bevallásuk tervezetének postázását azok, akiknek nincs ügyfélkapus regisztrációjuk, és tavaly nem voltak egyéni vállalkozók – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A NAV idén is külön kérés nélkül, automatikusan elkészíti az adóbevallás-tervezetét azoknak, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik. Az elkészült tervezeteket április 30-áig küldik el postán azoknak, akik igénylik.

A kérelmet be lehet nyújtani sms-ben a 06 (30) 344-43-04-es telefonszámon, a NAV honlapján elérhető webűrlap (www.nav.gov.hu/eszja/eszja) kitöltésével és telefonon a 1819-es infóvonalon. Lehet kérni a bevallás tervezetének kiküldését a NAV előzetes regisztrációt és azonosítást igénylő Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszerén keresztül, az ingyenesen hívható 06 (80) 20-21-22-es telefonszámon, postai úton kötetlen levél formájában és a NAV honlapjáról letölthető BEVTERVK-nyomtatványon, vagy személyesen a NAV ügyfélszolgálatain is.

Budapest, 2014. május 20.
Személyijövedelemadó-bevallásokat adnak fel a budapesti 62-es postán 2014. május 20-án. Ma éjfélkor lejár a bevallás benyújtásának és az adó megfizetésének határideje.
MTI Fotó: Marjai János

Sms-ben az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni. Egy telefonszámról bármennyi adóazonosító jelre igényelhető a tervezet postázása.

Annak sem kell aggódnia, aki lecsúszik a március 19-ei határidőről, mert május 22-éig személyesen a NAV ügyfélszolgálatain is kérheti adóbevallás-tervezetének kinyomtatását. Emellett az adózó bármikor nyithat ügyfélkaput, mellyel adóbevallási tervezetét a www.nav.gov.hu-ról és a www.magyarorszag.hu-ról elérhető “eSZJA Portálon” azonnal megtekintheti.

A személyi jövedelemadó 1+1 százalékának felajánlásáról május 22-éig lehet rendelkezni, a korábbi évekhez hasonlóan elektronikusan és papíron is – emlékeztet a NAV.

Forrás: adozona.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Visszavágott a Ferencváros a Bietigheimnak, és továbbjutott a BL-ben

Továbbjutott a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportköréből a Ferencváros, miután nagyon fontos találkozón begyűjtötte a két pontot a...

Elütött egy embert a metró, nem járt az M2-es

Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar között a baleset miatt pótlóbusz közlekedett. Az Infostart úgy tudja, hogy a...

Örökre eltűnhet az útlevél az életünkből

A biometrikus azonosításé lehet a jövő a papír alapú útlevelek helyett. A technológia és az adatbiztonság fejlődése révén ma...

41 centimétert billent meg a Balaton – fotók

A viharos szél "halmozta fel" a tó vizét az egyik oldalon. Az Időkép vette észre az Országos Vízjelző Szolgálat adataiban,...