.. Ha fáradt, ne vezessen!

Szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi Mezőkovácsháza külterületén. A súlyos sérüléssel járó baleset azért történt, mert a jármű vezetője fáradt volt. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2018. augusztus 12-én, 6 óra előtt néhány perccel Mezőkovácsháza külterületén. Egy fiatal férfi autójával letért az útról és szalagkorlátnak ütközött.

Az autó a tengelye körül többször átfordult, majd a kerekein állt meg. A férfi könnyű, míg a mellette utazó édesanyja súlyos sérülést szenvedett. A 20 éves fiatalember kihallgatásán elmondta, hogy gyakorlatilag 24 órája ébren volt. Horvátországban voltak, napközben kirándultak, majd az esti órákban indultak el haza, Magyarországra.

Egész éjjel vezetett. Édesanyja mellett barátnője is vele volt, de a fiatal nő szerencsére már nem ült az autóban, amikor a baleset történt. Ő előtte kiszállt Battonyán. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a mezőkovácsházi férfi ellen közúti baleset okozása vétség megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat továbbította a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségre.

A történtek kapcsán a rendőrség ismét felhívja a figyelmet arra, hogy nem kellően kipihent állapotban vezetni rendkívül kockázatos. A balesetek elkerülése érdekében fáradtan ne üljenek volán mögé, hosszabb úton pedig tartsanak pihenőt!

… hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: police.hu

ElőzőA nap videója: Senna halálának körülményei (A cikk videókat tartalmaz)
KövetkezőMigránsok tízezrei indulhatnak el a Balkánról Magyarország felé! Oszd meg!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás