Stroke, szélütés gyanúja esetén azonnal a mentőket kell hívni, mert minden elvesztegetett percben idegsejtek milliói pusztulnak el – jelentette ki Vécsei László akadémikus kedden Szegeden, a Stroke-megelőzés éve 2016-2020 kampány keretében tartott sajtótájékoztatón.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) professzora elmondta, a stroke legfontosabb kockázati tényezői a kezeletlen magas vérnyomás, a cukorbetegség és az elhízás.

Kiemelte, szélütésre lehet gyanakodni, ha a beteg arca elferdül, egyik oldala meggyengül, szédülés lép föl és ehhez végtagzsibbadás társul. Ilyenkor érdemes arra kérni a pácienst, hogy emelje fel a két kezét, s ha az egyik süllyedni kezd vagy aszimmetrikussá válik a mosoly, félreáll a kinyújtott nyelv, azonnal a mentőket kell riasztani – tette hozzá a szakember.

Vécsei László közölte, a sürgősségi osztályon a készenlétben álló neurológus szakember vizsgálata után az esetek nagy részében alkalmazható a vérrögoldás. Az így kezelt páciensek hosszú távú felépülése pedig lényegesen jobb azokénál, akik nem kapnak időben megfelelő ellátást.

Forster Tamás, az SZTE kardiológiai központjának vezetője kifejtette, azoknak, akik pitvarfibrillációban szenvednek – a szívben kialakuló vérrögök miatt – ötször nagyobb az esélyük arra, hogy szélütést kapjanak, mint az velük azonos korú más embereknek. A betegség Magyarországon 300 ezer embert is érinthet, előfordulása az átlagos populációban 2 százalékos, ez az arány 70-80 éves korban akár 10 százalékos is lehet.

A rendszertelen pulzus a pitvarfibrilláció egyik fontos jele, ilyenkor mindenképpen kardiológushoz kell fordulni, hiszen gyógyszerekkel kezelhető ez a betegség – hangsúlyozta a professzor.

Zentay Attila, a mentőszolgálat regionális orvosigazgatója elmondta, szélütés esetén legtöbbször nem a beteg kér segítséget, hiszen állapota miatt nem képes erre, ezért fontos, hogy a laikusok ismerjék az egyszerűen felismerhető tüneteket.

Forrás: hirado.hu

Képek: hazipatika, weborvos, nlcafe

ElőzőA migránsok Európába szállítását követeli a görög menekültügy
KövetkezőNapi horoszkóp – 2017. Szeptember 27.
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza