Home Sport Sporthirek Gyurta Dani: nyárra kell a csúcsforma

Gyurta Dani: nyárra kell a csúcsforma

2015 04 14 110153Az olimpiai bajnok mellúszó szerint az idei évben kell megalapozni a riói sikereket is.

Hol tart a felkészülésében?
– Kemény időszakon vagyok túl, de még nehezebb következik. Az időszaknak megfelelő az edzettségi állapotom. A két héttel ezelőtti Budapest Open első két napján el tudtam indulni, az ottani 100 méteres eredményből kiindulva ott tartunk jelenleg, ahol kell. Van még hova fejlődni. Nem vagyok csúcsformában, de nem is most kell, majd elég lesz a nyáron, a kazanyi világbajnokság idején. Azzal, hogy májustól több versenyem lesz, még jobban kell majd a mentális felkészülésre is figyelni, ennek is ugyanolyan fontos szerepe van.

Mekkora kiesést okozott, hogy fő számában, 200-on nem tudott elindulni betegség miatt?
– Semmennyire sem jelent ez gondot. A 100 méterből le tudtunk szűrni mindent, amire szükség volt, jól látjuk, hogy hol tartunk. Azok a dolgok mentek jól, amelyeknek jól kell, és azok nem, amiknek ilyenkor még nem szükséges. Az időeredményem komolynak mondható egy alapozó időszak után. Ilyen jól még nem úsztam a 100-at április elején, tehát a 200 is jól ment volna.

Visszatér az amerikai edzőtáborba. Mire helyezik a hangsúlyt?
– Korábban már négy hetet töltöttem Floridában, most pedig még május elsejéig edzünk kint. Az alapozó munka mellett tovább szeretnénk vinni a minőségi edzéseket is. Kevesebb métert fogok úszni, és olyan elemeket is beveszünk a munkában, amelyekkel már a sebességet lehet megszerezni.

Nem tart attól, hogy ellesik az apró titkokat?
– Floridába nem igazán járnak külföldi csapatok edzőtáborozni, és az interneten már egyébként is fellelhetők, visszanézhetők a versenyek. Nincs igazán titkunk. Az az erősségünk, hogy olyan felkészülést végzünk, amit kevesen próbálnak ki, de nekünk bevált, és ezt fogjuk folytatni.

Ha egészen a riói olimpiáig tekintünk ki, akkor hol tart?
– A négyéves olimpiai ciklusban az idei évnek van a legnagyobb jelentősége Riót illetően, hiszen most kell megalapozni a felkészültségemet, a munkát, hogy erre tudjak majd építkezni.

Egy évvel később pedig Budapesten lesz a vizes-vb. Mekkora lehetőségnek tartja a 2017-es eseményt?
– Nagyon örültem, hogy négy évvel korábban lesz itthon a vb. 2021 kicsit távolinak tűnt, de 2017 belátható időn belül van. Most még Kazanyra és Rióra készülök, de motiváló, hogy utána hazai közönség előtt lehet úszni. Eddig mindig nagy segítséget jelentettek a hazai szurkolók, jó volt előttük versenyezni. Számomra és az egész magyar úszósportnak nagy lehetőség a vb. Remélem, hogy ezáltal a sportág háttere is erősödni fog.

Forrás: metropol;

Exit mobile version
Megszakítás