2.4 C
Budapest
2022. november. 29. kedd

Gyurcsányné ismét hazája ellen: Nem támogatja, hogy az unió kifizesse a határvédelem árának felét

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Gyurcsányné az ATV tegnapi adásában ismét bizonyította, hogy neki és pártjának a magyar érdekek számítanak legkevésbé.

Dobrev Klárát Rónai Egon kérdezte a magyar határvédelmi kiadások megtérítését illetően, hiszen ismert, hogy a magyar kormány méltatlannak érzi, hogy Brüsszel a 2015 óta határőrizetre fordított összeg alig 1 százalékát akarja kifizetni, miközben Magyarország több, mint 500 milliárdot költött erre. Gyurcsány Ferenc felesége azonban hű maradt férje és pártjuk migrációpárti álláspontjához, és nyíltan kimondta a műsorban: NEM TÁMOGATJA,, hogy a magyar kormány megkapja ezt az összeget az Európai Uniótól.

Talán a sokat látott Rónai Egon is meglepődött, amikor megkérdezte Gyurcsánynét arról, hogy támogatja-e a határvédelmi kiadások felének megtérítését, Dobrev azonban politikai maszlagok mögé bújva kezdte el szidni a Fideszt. A műsorvezető próbálta számszerűsíteni, hogy az ország számára ez pénzben mennyit jelentene:

Nem, szerintem ez 250 milliárd forint. Az rengeteg pénz. Ezt a magyar kormány követeli Brüsszeltől. Nyilván önnek európai parlamenti képviselőként erről kell, hogy legyen véleménye.

Gyurcsánynénak volt is véleménye, azonban az egészségügyért és oktatásért aggódó, minden fillérért lobbizó, ám álszentségét most nyílt színen bevalló DK-s EP-képviselő végül csak kibökte, nem támogatja, hogy ez a pénz a magyar államhoz kerüljön, de addig még Rónai kínlódott egy kicsit:

Jól értem, nem támogatja, hogy az ország megkapja ezt az összeget, ha a magyar kormány elkezd erről tárgyalni?

Ez az újabb egyértelmű kérdés sem vezetett azonban sikerre, Dobrev ugyanis mindent megpróbált, hogy ködösítsen, összemosta a plakátkampányt a határvédelemre költött pénzekkel, melyre Rónai is csak annyit mondott, hogy itt határőrizetről van szó, nem más pénzekről. Gyurcsányné számára ekkor is csak az volt a fontos, hogy a plakátkampányról beszéljen, az arra fordított pénzt ő tolmácsokra költötte volna, akik a menekültekkel foglalkoznak. Végül a menekültválságért is Orbán Viktort tette felelőssé, a megoldást pedig egészen másnak köszönhetjük szerinte:

…nem ez állította meg a menekültválságot. A menekültválságot az Európai unió és Törökország állította meg.

Rónai végül nem bírta tovább és egyszerűen azt kérdezte hogy “igen, vagy nem?”. Így végül sokadik próbálkozásra Gyurcsányné hajlandó volt a politikai demagógia mögül kibújni és kimondani a saját hazáját eláruló egyetlent szót:

NEM!

Tehát nem támogatja, hogy a magyar állam 250 milliárd forintot kapjon az Európai Uniótól. Vajon mit várhatunk a jövőben azoktól az emberektől, akik nem tartják fontosnak, hogy a saját hazájuk támogatást kapjon?

Forrás: ATV.hu, a teljes adás ITT nézhető meg.

pestisracok.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Veszélyes, közel sem ártatlan gyerekjátékot hív vissza az egyik nagy kereskedőlánc

Minőségi gondok vannak a KiK egyik íj- ls nyílkészletével A KiK íj és nyílkészletet hív vissza a boltláncban forgalmazott...

Varga Judit szerint már több mint 700 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációs kérdőívet

Eddig több mint 700 ezren töltötték ki és küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet – jelentette ki Varga Judit...

Újrahasznosított fűtőelemeket használhatnak Pakson

Az újrahasznosított nukleáris üzemanyagot tartalmazó fűtőelemek használata összességében olcsóbbá teheti a hazai atomerőművi energiatermelést. Zajlanak az egyeztetések a Paksi...

Apró dolgokról… – About small things…

Úgy tűnik, sokan furcsának találják, ha az ember boldogsága az élet apró dolgaiból fakad, holott az valójában nem...