Handl Tamás válthatja jövő szerdától Pető Györgyöt a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) igazgatói posztján
– derül ki a Fővárosi Közgyűlés jövő keddi alakuló ülésére benyújtott előterjesztésből.
A Karácsony Gergely főpolgármester az általa jegyzett – a budapest.hu oldalon csütörtökön közzétett – előterjesztésben Pető György közszolgálati jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetését javasolja.
A rendészeti igazgatóság élére Handl Tamást, a Főpolgármesteri Hivatal köztisztviselőjét javasolja határozatlan időre a főpolgármester.
A Ripost bemutatja Handl Tamást
Handl a kétezeres évek közepe óta Gyurcsány testőre, sőt már régen több ennél. Közvetlen bizalmas, minden titkok tudója, beleértve magánéleti titkokat is. 2005-től követi árnyékként a bukott miniszterelnököt.
Annak idején Gyurcsányék megyei propaganda sajtójában meglepő módon több cikk is fényezte a Gyurcsány-testőrt, nyilvánvalóan arra utalva, hogy a miniszterelnöknek komoly tervei vannak vele. Leírták, hogy a sorkatonai szolgálat után hogyan lett belőle a Köztársasági Őrezred katonája, hogyan helyezték át aztán az úgynevezett személyvédelemhez. Itt vetett rá szemet, innen emelte ki őt a miniszterelnök, hogy aztán azóta is elválaszthatatlan társak és bizalmasok legyenek.
Gyurcsány a 2006-ban a propagandasajtó embereivel még a kedvenc testőr szüleit is felkerestette. Nagy tervei voltak ugyanis Handl Tamással, úgy hírlett, belügyminisztert akar faragni a hű testőrből.
Aztán másképpen alakultak a dolgok Handl Gyurcsány-cégek biztonsági főnökeként vészelte át a nehéz éveket. De most úgy tűnik eljött az idő…
Karácsony a főváros rendészeti parancsnokává emeli Gyurcsány testőrét. A döntés önmagáért beszél.
A Fővárosi Rendészeti igazgatóságnak az 1-es számű testőparancsnok kinevezésével Gyurcsányék ugyanis egyfajta „ellenrendőrség” szerepét szánhatják. A budapesti rendészet szerteágazó, belügyi, rendőrségi, vagyonvédelmi feladatokkal rokon tevékenysége számtalan ilyen lehetőséget kínál. Hiszen egy „közhatalmi szervről” van szó – ismerteti a portál. Ahogy a jogszabály fogalmaz:
„A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Budapest Főváros Közgyűlése irányítása alá tartozó közigazgatási szervezet. Önálló jogi személy, tevékenységének jellege alapján közhatalmi költségvetési szerv, feladatellátáshoz gyakorolt funkciói alapján önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.”
lokal, ripost