„Szar emberek nem tudnak jó országot csinálni!” – Gyurcsány Ferenc megint beleszállt Magyar Péterbe
Ismét egy Facebook-bejegyzést szentelt Magyar Péternek a Demokratikus koalíció elnöke. Gyurcsány kikérte magának, hogy alkoholista lenne, majd pedig kijelentette, hogy párbajra hívná a Tisza Párt elnökét, ha lenne erre lehetősége.
GYURCSÁNY Ferenc

Fotó: Kovács Tamás

A Demokratikus Koalíció elnöke egy újabb Facebook-posztban ócsárolta Magyar Pétert, számon kérve a Tisza Párt elnökét, aki állítólag lealkoholistázta a korábbi miniszterelnököt. A posztban Gyurcsány kitért arra, hogy Magyar úgy viselkedik, ahogy azt a Fideszben megtanulta.

Szellemesnek vélt mondatkörnyezetben, jópofának gondolt csomagolásban, ilyen-olyan módon azt vágja nyilvánosan a szemembe, hogy alkoholista vagyok

– fogalmazott Gyurcsány, aki szíve szerint párbajozni hívná ki Magyart, de mivel erre nincs lehetőség, marad a szájkarate. 

A DK elnöke kifejtette, véleménye szerint ha egy közszereplőnek alkoholproblémája van, akkor helyes, ha tud róla az ország, viszont ő idén eddig mindössze kétszer ivott. 

Péter, Ön alávaló, mocskos dolgot csinál. Valójában azt, amit a Fideszben megtanult. Talán éppen Rogántól. Milyen szemétség az, hogy politikai riválisára hazug mocskot önt ahelyett, hogy tisztességesen megküzdene vele? Az a megoldás, hogy aki szembemegy Önnel, azt Ön besározza? Ez lenne az Ön által ajánlott új magyar jövő? Vegyük személyesre!

– fogalmazott a DK elnöke, majd pedig pocsék embernek nevezte Magyar Pétert. 

Szar emberek nem tudnak jó országot csinálni, így ha Magyar egyszer ezt az országot vezetni akarja, akkor nem ez a jó hozzáállás a dolgokhoz

– zárta okfejtését a bukott miniszterelnök. 

Facebook-post

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMegtudtuk, mi lesz a Paksra érkező több ezer orosszal
KövetkezőNapi horoszkóp 2024. szeptember 13.: most szerencsét hoz a péntek 13..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza