Home Főhírek Belföldi hírek Gyurcsány lángba borítaná Magyarországot, csak mert nem ő kormányoz! Oszd meg!

Gyurcsány lángba borítaná Magyarországot, csak mert nem ő kormányoz! Oszd meg!

Gyurcsány Ferenc, mti

Itt van ez az ember, a volt miniszterelnök, és már csak azzal tudja magára felhívni a figyelmet, ha utcai zavargásokat szervez abban az országban, amelynek a kenyerét eszi!

Eddigi tevékenysége is hagy elég sok kivetnivalót maga után, azonban ez utóbbi lázítása sok millió embernél kiverte a biztosítékot, így nálam is!

Csak néhány idézet belőle:

Számos nemzetközi példa alapján mondhatjuk, tanulva Tunisz, Kairó, Belgrád, vagy más értelemben Pozsony példáján, hogy önkényuralmi rendszereket a parlamenti ellenzék és az utcai népmozgalom közös ereje sodort el, ahol a végső és döntő szerep az utcáé volt

Az ellenzéki képviselők feladata az ellenállás példájának megmutatása, az ellenállás politikai centrumának szervezése, programjának kezdeményezése, de mindehhez a végső politikai erőt a közvetlen népakarat szervezett, tömeges, hosszan tartó utcai felmutatása adja. Hajlok arra, hogy végül Magyarországon is ez hozhat eredményt.

Felhívjuk minden érdekelt figyelmét, hogy Tunéziában több száz, Egyiptomban több mint 4 ezer halálos áldozata és sebesültje volt az “utcai népmozgalmaknak”.

Feri, ez nem fog menni! Nem hagyjuk, nem hagyhatjuk, a magyar emberek biztonsága nekünk sokkal többet ér 1 elmebeteg embernél!

Forrás: Hirmagazin.eu

ElőzőKihúzom magam, magyar vagyok!
KövetkezőKis templom nagy napja Budapesten, a XVIII. kerületben, a Havannán! Oszd meg!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás