Hirmagazin
Image default
Főhírek

Gyurcsány Ferenc családjából javasolt utódot Orbán Viktor helyére

Megkezdődött a parlement őszi ülésszaka, kemény szócsatával.

Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalására az ellenzéki pártok is reagáltak, majd a kormányfőt a viszonválasz joga illette meg. Ezek egyikében Gyurcsány Ferencet is megdicsérte.

Előtte Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor „háborújáról” beszélt Brüsszel, illetve az egyes országok ellen. Rosszallását fejezte ki amiatt, hogy a kormány kutatóközpontok helyett akkumulátorgyárakat épít.

„De legalább jobban élünk? Ellenkezőleg. A magyar forint értéke rohamosan zuhan. A két évvel ezelőtti 100 forint alig ér ma 70-et. A keresetek nem növelik az orbáni inflációt” – fejtegette.

Szerinte „szociáldemokrata kormány kell, Dobrev Klára kormánya kell”.

Erre reagálva Orbán Viktor arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc felszólalásában imponált, hogy valaki így bízik a feleségében, és kiáll mellette. „Sok sikert kívánok” – mondta, majd leszögezte, nem háborúzik senki ellen. Hozzátette, Magyarország nem kér újabb Gyurcsány-korszakot, akárhogy is hívják.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Kapcsolódó hírek

„Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél „jóval nagyobb” mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak fellépni az amerikai vámok ellen” – közölte Donald Trump amerikai elnök a saját közösségi oldalán csütörtökön.

Géza

Orbán Viktor péntek reggel: Magyarország nem lép háborúba senkivel .. Orbán Viktor békepárti politikája és annak nemzetközi megítélése – videók

Géza

Kiegészítő nyugdíjemelésről döntött a kormány – a nap hírei eddig, rövid összefoglaló..

Géza