A bejegyzése alapján nyilvánvaló, hogy Gyurcsány a minden szempontból megbukott, a 2006-os szemkilövetéshez, majd gazdasági csődhöz vezető politikáját akarná továbbvinni. Hogy ezt bizonyítsa, meglehetősen pimasz és cinikus módon az őszödi hazugságbeszédéből idézett.

„Milliók fogják most azt tapasztalni, hogy vége van eddigi életüknek. Fájdalmas lesz. Nem kicsit, nagyon. Becsukódnak az ajtók. Ezért lesz vége Orbánék uralmának is” – írta Gyurcsány Ferenc, majd hozzáfűzte, „néptámogatás nélkül nincs demokratikus néphatalom. Ez már régen nem demokrácia. A baj akkora, hogy az ügyeskedés már nem segít. Végük van”. A zavaros fejtegetés értelmét nehéz kihámozni, különösen, ha a „néptámogatás hiányára” gondolunk, miközben a valóságban a Fidesz a történelmi kétharmados győzelem után sorra nyeri az időközi választásokat is.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A „Nem kicsit, nagyon” rész az őszödi hazugságbeszédéből származik, a teljes, idevágó rész így hangzik:

Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.

Ezt követően

GYURCSÁNY MÁR MEGINT BEJELENTKEZETT A KORMÁNYZÁSRA, AMIHEZ Ő EGYÉBKÉNT KICSIT SEM ÉRT, AHOGY EZT KORÁBBAN MEGTAPASZTALHATTÁK A MAGYAR EMBEREK – ÉS AMIRE MÉG MINDIG EMLÉKEZNEK.

A bukott miniszterelnök azonban soha nem adja fel, ennek jeléül nevetségesen álpatetikus stílusában így folytatta bejegyzését: „2006 arról akart szólni, hogy új szövetséget kell kötni az emberekkel. Becsületes, igaz szövetséget. A hazáról. Rólunk.

AKKOR NEM SIKERÜLT. ELRONTOTTAM. MOST SIKERÜLNI FOG. ERRE KÉSZÜLÜNK.”

A szövegkörnyezet alapján teljesen egyértelmű, hogy

GYURCSÁNY MEGINT HATALOMRA SZERETNE JUTNI,

a sokszorosan megbukott 2010 előtti világot hozná vissza.

Gyurcsány velük akar kormányra lépni:

Gyurcsány legfőbb bizalmasa

A képeken többször is feltűnik Monlár Csaba, jelenleg EP-képviselő.

Molnár az egyik alelnöke volt az MSZP Magyar Progresszív Társaság Platformjának, amelynek elnöke Ficsor Ádám, 2008 februárja óta volt Gyurcsány kabinetfőnöke, másik alelnöke pedig Oláh Lajos, a párt Hajdú-Bihar megyei elnöke, környezetvédelmi államtitkára volt. A platform 2007-es nyári alakuló ülésén Gyurcsány így méltatta a csapatot:

„Barátaim! Mint egy falat kenyérre, akkora szükség van rátok! Rátok, akik hisznek.”

Molnár Csaba évtizedek óta szolgálja a Gyurcsány-klánt. FORRÁS: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT

Molnár pártbéli karrierje akkor lódult meg látványosan, amikor Gyurcsányt 2004 februárjában az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnökévé választották.

Kálmán Olga

Kálmán Olga végzettségét tekintve általános iskolai tanár. A közszolgálati médiánál kezdett, majd 2003-ban került az ATV-hez. Ezekben az években a balliberális kormányok egyik leghűségesebb propagandistája volt.

Az igaz fordulat Kálmán Olga életében 2016 decemberében jött el, amikor bejelentette távozását az ATV-től, és Simicska Lajos jobbikos tévéjébe igazolt.

KÁLMÁN OLGA AZ ATV KARÁCSONYI PARTIJA UTÁN MONDOTT FEL, ÉS MINT KIDERÜLT, AZ AKKOR ELLENZÉKI, ELSŐSORBAN JOBBIKOS HÍR TV-HEZ SZERZŐDÖTT. KÁLMÁN OLGA 4 MILLIÓ FORINTÉRT VÁLLALTA, HOGY ATTÓL KEZDVE A JOBBIK PROPAGANDATÉVÉJÉBEN KELL DOLGOZNIA.

A Hír TV-ben sok embert felháborított Kálmán Olga mondhatni nevetségesen magas fizetése – és egyáltalán, az érkezése.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Kálmán Olga nézettsége alapján mindenképpen furcsa volt ekkora fizetés. Hiszen például Sas József vagy Hajdú Péter műsora is nézettebb és sikeresebb volt, mint az Egyenes Beszéd Kálmán Olgával. Amikor helyettese, Rónai Egon vezette, többen nézték.

Kálmán Olga mindig is Gyurcsány hű propagandistája volt. FORRÁS: FACEBOOK

Óriási bukás a jobbikos tévében

Miután Kálmán Olga elfoglalta helyét a jobbikos propagandatévében, egy percet sem adott a látszatra, és folytatta azt, amit már korábban elkezdett. Azonban ezt a nézők már nem nagyon preferálták, és 2017-es márciusi indulása után rögtön óriási bukás lett a műsora.

Gyurcsánynak és a Jobbiknak hízelgett mindig is, néha egyszerre

Kálmán Olgát 2018. augusztus 1-jén rúgták ki a Hír TV-től. Mindennek oka többmilliós fizetése és műsorának rekordgyenge nézettsége volt. Kálmán Olga egyébként szélsőséges ellenzéki elfogultsága miatt évek óta gúny tárgya az olvasók, nézők között. Ezek közül kiemelkedett, amikor 2018 márciusában a börtön falai közül egyből Kálmán Olga ölelő karjai közé vetette magát Czeglédy Csaba, Gyurcsány Ferenc ügyvédje.

Kálmán hírTV-s pályafutása 2018 augusztusában ért véget.

Majd pedig elindult a baloldali főpolgármesteri-előválasztáson, de csúfosan leszerepelt Karácsonnnyal szemben.

Kórházbezárások és vakcinaellenesség

A képeken feltűnik Komáromi Zoltán is. Komáromi több tucat kórházat zárna be. A DK országgyűlési képviselője szerint a jelenlegi 164 helyett bőven elég lenne, ha kevesebb mint 90 kórház lenne Magyarországon.

Komáromi arról is elhíresült, hogy hatezer forintos órabért, több százezer forintos megbízásokat kapott a baloldali vezetésű kerületektől.

2020 végén volt olyan időszak, amikor Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakpolitikusa csak a DK-s és momentumos polgármesterek jóvoltából milliós fizetést vihetett haza.

Komáromi Zoltán is alaposan beleállt az oltásellenes kampányba. FORRÁS: MTI/BALOGH ZOLTÁN

Komáromi azzal vált országosan ismert politikai szereplővé, hogy aktív szerepet vállalt a baloldal oltásellenes kampányában. „Én vitatkozom azzal, hogy bármilyen vakcina jobb, mint a betegség” – jelentette ki országos felháborodást kiváltva 2021. február végén egy élő televíziós műsorban.

Megnyilvánulásából akkora botrány lett, hogy még a Magyar Orvosi Kamara (MOK) is etikai eljárást helyezett kilátásba ellene.

Emlékezetes, ekkoriban az ország teljes erejével küzdött a koronavírus ellen: semmi másra nem volt nagyobb szükség, mint az összefogásra, az egyetértésre és egymás támogatására. Komáromi azonban teljesen más utat választott:

A KEZDETEKTŐL FOGVA ERŐTELJESEN TÁMADTA AZ OLTÓANYAGOKAT, AMIVEL NAGYBAN RONCSOLTA A VAKCINÁKBA VETETT TÁRSADALMI BIZALMAT.

Nem véletlenül tette ezt, ugyanis Gyurcsány egészségügyi szakpolitikusaként szimplán követte a bukott kormányfő utasításait. Arra a kérdésre, hogy miért vállalt sok esetben szakmailag értelmezhetetlen szerepléseket („a kínai vakcina kitolás az emberekkel”), a válasz a feltétlen párthűség.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Az árstopok és a benzinárcsökkentés ellensége

Gyurcsány hűséges emberei között láthatjuk Dávid Ferencet is. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének korábbi főtitkára arról várt hírhedté, hogy szerinte nyugodtan az egekbe lehet emelni a benzin árát, a magyarok úgyis kifizetik majd. 

A Gyurcsány-párti politikus korábban arról beszélt, a nyár végéig – lépcsőzetesen és „osztott teherviseléssel” – ki kell vezetni az üzemanyagárstopot.

A Gyurcsány-párti képviselő az ATV-ben azt is mondta, hogy mindenkit be kell vonni az osztozkodásba a terhek tekintetében.

Dávid Ferencnek nem tetszik az árstopok politikája. FORRÁS: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT

Dávid Ferenc korábban az árstopokat is támadta. A balliberális politikus a Szeged Tv adásában azt hangoztatta, hogy nem szabadna benzin- és élelmiszerárstopot bevezetni, hanem inkább a lakosságnak kellene spórolnia.

Dávid önmagával is erős ellentmondásba keveredett, amikor a következő mondatában már bagatellizálni kezdte a „hat” (valójában 11) alapvető élelmiszerre bevezetett ársapkát. Szerinte ezzel nem lehet mérsékelni az inflációt, mivel a fél tucat tétel esetében megállapított fix ár eltörpül ahhoz képest, hogy egyes élelmiszerláncok akár 100 ezerféle terméket kínálnak.

Offshore és sztriptízbár

Meglepő módon Gyurcsány képein feltűnt Földiné Rácz Judit is. Ő azzal került korábban a hírekbe, hogy sztriptízbárt is üzemeltet a hozzá köthető cég, amelynek tulajdonosi háttere miatt az előválasztási komédia fináléjában estek egymásnak a pártok.

A sztriptízbárt egy bizonyos Alba Autómosó Kft. üzemelteti. A cég  ügyvezetője egészen 2021. júniusig a DK helyi politikusa Ráczné Földi Judit volt.

Dokumentumokkal igazolva azzal vádolták a képviselőjelöltet, hogy az Alba Autómosó Kft-ből júliusban szállt ki egy offshore helyszínre bejegyzett vállalkozás, amelynek a hivatalos szlovák nyilvántartás szerint ő a képviselője. A közgazdász végzettségű Ráczné Földi Judit 2013-ban csatlakozott a DK-hoz. 2015 óta önkormányzati képviselőként, valamint a székesfehérvári önkormányzat Gazdasági Szakbizottságának alelnökeként dolgozik, emellett helyet foglal pártja országos elnökségében is.

Niedermüller Péter

Nem maradhatott ki a képekről Niedermüller Péter, erzsébetvárosi polgármester sem. Niedermüller már több botrányt okozott felháborító kijelentéseivel,miközben bőszen üldözi az autósokat. Mindezek mellett Niedermüller lebontaná a hazánkat védő kerítést is. 

Nidermüller az is kiderült egyébként, hogy 100 milliós szerződést kötött Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával.

A polgármester önéletrajzából kiderül, hogy a politikát megelőzően több itthoni és külföldi egyetemen is tanított etnográfiát és kulturális antropológiát, így például a Pécsi Tudományegyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, vagy épp a berlini Humboldton is, ahonnan azonban dicstelenül kellett menekülnie.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Az Origo is megírta, hogy már a híres berlini Humboldt Egyetemen folytatott oktatói tevékenysége is megdöbbentő elemekkel volt tarkítva.

2004-BEN BETEGNEK HAZUDTA MAGÁT, MAJD ADÓSSÁGOKAT FELHALMOZVA, SZÓ NÉLKÜL HAGYTA EL A NÉMET FŐVÁROST, OKTATÓTÁRSAI MEGRÖKÖNYÖDÉSÉRE, AMELYNEK EGY LEVÉLBEN IS HANGOT ADTAK.

Az egyetem a körlevélben mindenkit figyelmeztetett, hogy Niedermüller egyrészt már nem tanít ott, másrészt tartozik oktatótársainak is.

Niedermüller botrányos kijelnetéseiről híresült el. FORRÁS: MTI/MOHAI BALÁZS

„Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből” – mondom csöndesen nektek.

Vágó István

És végül ne felejtkezzünk el a bukott kvízmesterről, Vágó Istvánról sem. A Gyurcsány-család egyik leghűségesebb hívetöbb botrányt is okozott az elmúlt években.

Nem meglepő módon az oltásellenes kampány egyik élharcosa volt. Gyakorlatilag egy álhírgyárat működtetett a saját közösségi oldalán, ahol szinte óránként pakolta ki a nagyobbnál nagyobb hazugságokat a keleti vakcinákról.

2020-ban Vágó István egy fotóval emlékezett meg Friedrich Engels kommunista társadalomtudós születésének kétszázadik évfordulójáról.

Gyurcsány Ferenc bizalmasa azonban nem állt meg ezen a ponton, hanem bemutatott egy újabb fényképet is, amelyen Joszif Visszarionovics Sztálin, a véreskezű kommunista diktátor szobrával pózolt. Mint ismert, az embertelen ideológia következtében több tízmillióan haltak meg.

Vágó István, a bukott kvízmester a Gyurcsány-család egyik leghűségesebb agitátora. FORRÁS: MTI/KALLOS BEA

Vágó azzal is teljesen lejáratta magát, hogy korábban fotókat tett ki Facebook-oldalára a rozsdásodó felújított orosz metrókocsikról, azt állítva, hogy ő maga a BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelőbizottságának másik két tagjával felkereste a rozsdás metrókocsikat. „A látvány szívszorító” – írja Vágó, ám a Blikk BKV-s dolgozóktól úgy tudja, hogy a gyurcsányista politikus – bármennyire is szeretné azt a látszatot kelteni – nem járt abban a műhelyben, ahol szétszerelték az új orosz metrót.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Vágó saját magát buktatta le a felügyelőbizottsági tagtársaival készült közös fotóval. A kép, amelyen két társával van, az Örs vezér téri járműjavító bejáratánál készült.

VAN BENNE VALAMI, CSAK ÉPP OROSZ METRÓ NINCS. AZ ÖRSÖN UGYANIS AZ ALSTOMOKAT TÁROLJÁK, A 3-ASON JÁRÓ OROSZ METRÓK EGYIK ROZSDÁS PADLÓJÚ PÉLDÁNYÁT A KŐÉR UTCAI TELEPEN SZERELTÉK SZÉT.

Utóbbi a BKV üzeme, ott pedig Vágó nem felügyelőbizottsági tag, így oda nincs bejárása.

A Blikk akkor elérte az egykori „kívzprofesszort”, Vágó Istvánt, aki a kérdéseket személyes támadásnak vette. Vágó Istvánt, a Gyurcsány-párt politikusát Karácsony Gergelyék tették a BKV járműjavító felügyelő-bizottságába.

origo