28.6 C
Budapest
2022. augusztus. 13. szombat

Gyurcsány felszólalt a Parlamentben, de igazán nem tudni, miről beszélt…, Kövér László is a fejét fogta – videók

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A mostani ülésszakban az utolsó hozzászólása valószínűleg – mondta Gyurcsány Ferenc a Parlamentben hétfőn, és amit ezután előadott, amellett nehéz elmenni.

Orbán Viktor felszólalása után Gyurcsány felejthetetlen perceket szerzett, 4 alkalommal esett le a mikrofonja a hadonászás közben:

Aztán a napirend előtt is felszólalt az ellenzék vezére:

Karácsonyra – mármint az ünnepre – tekintettel a szeretet hangján szólt és ez a stílus az Országgyűlésben mostanában meglehetősen ritka vendég.

Gyurcsány Ferenc a furcsa, barátkozós, érzelmes beszédében ugyanis arról kezdett beszélni, hogy jön a karácsony, és bár nem a vitákat akarja feloldani közte és a kormánypártiak között, de talán változtatni kellene a párbeszéd stílusán. Gyurcsány szerint ugyanis néha indokolatlanul bántják meg egymást emberi mivoltukban a politikusok, mert bár neki magának, Gyurcsány Ferencnek is sok vitája van a kormánypártiakkal, de nem magánemberként, hanem politikusként. Már csak azért sincsenek ilyen jellegű vitái az ellenoldal képviselőivel, mert nem tudja, milyenek is ők magánemberként. A kormánypártiaknak és az ellenzékieknek is lámpással kell keresniük a másik oldalról olyan embert, akivel magánemberként beszélgetni tud.

Gyurcsány szerint nagyon sokféleképpen lehet boldogan élni, és nekik itt a parlamentben a közügyekkel kéne foglalkozniuk, nem azzal, hogyan éljenek az emberek.

Aztán mindenkinek kellemes karácsonyt kívánt, meg azt, hogy töltsenek el a szeretteikkel pár napot, hogy jövőre kipihenten tudjanak egy “jobb Magyarországot” teremteni. És bocsánatot kért azoktól, akiket emberileg bántott volna meg a kormánypárti oldalról, azt mondta, tudják be a vehemenciájának.

A szokatlan beszédet Kövér László házelnök nem tudta hova tenni, miután Gyurcsány Ferenc befejezte, csak a fejét fogta. A videót érdemes megnézni, nehéz írásban visszaadni a hangulatát:

blikk

Hirmagazin.eu

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij az orosz turisták kitiltását kérte az EU-ból.., de mennyire hiányoznak az oroszok a magyar turizmusból?

Már a háború előtt sem voltak könnyű helyzetben a vendéglátósok, ám idén 30 százalékot drágult a szállodák fenntartása,...

Az egész ország az inárcsi anyukát kereste, a Facebook-on is keresőcsapatokat hoztak létre, aztán váratlan fordulat történt..

Az egész országot megrázta a 49 éves inárcsi édesanya eltűnése. Az asszonyt augusztus elseje óta keresi a rendőrség. Bozsik...

Megrázó képek érkeztek a montenegrói lövöldözésről: 11 embert mészárolt le egy ámokfutó, köztük 4 gyermeket – fotók (18+)

Legalább 11 emberrel, köztük négy gyermekkel végzett egy 34 éves férfi a montenegrói Cetinjében. Most előkerültek a megrázó...

Titoktartásra kérte Hosszú Katinka a násznépet

A szerelmesek számára fontos a magánélet, épp ezért komoly dolgot kérnek az esküvőre meghívottaktól. Mint az már többször megírtuk, Hosszú...
facebook