A török kiűzésétől a polgári forradalomig (1695-1848)
Gyulára csak lassan tért vissza az élet. A várban visszamaradt rác katonaság 1703-ban feldúlta a várost, 1705-ben a kurucok ostromolták a várat Károlyi Sándor vezetése alatt. A végleges visszatelepülés, illetve betelepülés csak a kuruc szabadságharc leverése után vált lehetségessé, s 1714-től számítjuk Gyula török utáni történetét. A visszafoglalt területeket a bécsi udvari kamara kincstári igazgatás alá vette. III. Károly 1715-ben visszaállította a megyei közigazgatást. Az így létrejött kettős (kamarai és megyei) közigazgatás 1720-ban szűnt meg, amikor a megye négyötöd részét Harruckern János György udvari hadiszállító kapta meg érdemei jutalmául. Sok leírás tanúskodik a vidék lakatlanságáról. 1698-ban az udvari kamara tiszttartója bejárta a területet Gyulaváritól Szentandrásig, s csak Békésen talált tíz embert. Két évtized múlva, amikor az aradi tiszttartó elküldte jelentését a megye felértékeléséről, azzal érvelt, hogy a felmért helységek lakosai igen szegények: három-négynek kell összeállnia, hogy egy ekébe vagy szekérbe fogjanak. E rendkívül elmaradott, elvadult vidéken kellett újrakezdeni az életet. Amikor 1714-ben az első települők (körülbelül 20 magyar család) megérkeztek Gyulára, a város legmagasabb pontján, a mai plébánia környékén építették fel házaikat.
A vár katonasága között rácok mellett románok is voltak. A várőrség felszámolása után a rácok eltávoztak, néhány román család a kastélyban vállalt szolgálatot, s a vár környékén telepedett le, megteremtvén a mai Románváros, vagy (a templom védőszentjéről elnevezett) Miklósváros alapjait. 1723-tól a földesúr több hullámban németeket telepített a városba a Rajna vidékéről. Letelepedésüknek helyét saját dinnyés-, és kukoricaföldjein jelölte ki. Kijelölték a település főutcáját, is a mai Jókai utcát. 1734-ben a németek külön bírót választottak maguknak, s elszakadva Gyulától Németgyula néven 123 éven át önálló közigazgatás alatt álló várost alkottak. 1730-ban 250 család, mintegy 1250 lakos, 1783-ban már 6434 lakos élt a városban. Mindhárom felekezet (római katolikus, református és görögkeleti) felépítette magának szerény kis templomát. Maradandóbb templomokat csak a század végén épitettek. 1722-ben még megvolt a mai plébániatemplom helyén a török mecset és minaret, mögöttük állt a kupolás török fürdő, s ugyancsak volt egy minaret a kastély udvarán is.
A város fejlődése a század második felében gyorsult fel. A korai épületekből az 1735-ben épült kántorlak és iskola maradt meg. Az 1738-i pestisben 1308 lélek lelte halálát, a túlélők fogadalomból építették a ma is meglévő Szentháromság-kápolnát. A század második feléből már több emléket tudunk felmutatni. A római katolikus plébániaépület, a római katolikus és református templom, a vármegyeháza, a németgyulai tanítói lakás és néhány polgárház bizonyítja, hogy a város polgárai tehetősebbé váltak.
Az 1790-es években elkészült az első kövezett út is a Kapus-híd és a kastély között (ez volt a megye első kövesútja). A 19. század elején épültek az első kőhidak: a Bárdos-, és a Kapus-híd.
Az alföldi városok nád- és zsindelytetős házait gyakran pusztította tűzvész. 1782-1882 között, száz év alatt hét tűzvész volt a városban. Az 1801. évi pedig minden azelőttit felülmúlt. A Németgyulán keletkezett tűzvész végigpusztított az egész városon, nem kímélve a templomokat és a kastélyt sem. A tűz után a vármegye felújította eddigi rendeletét: ha valakit akár utcákon, akár udvaron pipával találnak, 50 bottal büntessék. A feladat a város újjáépítése volt. Szükségessé vált építési szabályrendelet kiadása, a város mérnöki terv szerinti építése. Akkor szélesítették ki a vármegyeháza előtti teret, s kialakult a mai Petőfi-Erkel-Harruckern tér együttese. A kastély védelme miatt nem engedték az utca jobb oldalának beépítését, ez lesz később a Maróti tér, a mai Groza park. A földesúr által Gyulára hozott Czigler építőmester nagy munkát végzett az újjáépítéskor. Ebből az időszakból több klasszicista épület maradt ránk, s a földszintes polgárházakkal szegélyezett utcák korai épületei ezt az időszakot tükrözték.
A víz volt a másik veszedelem. Mivel a Fehér-Körös átfolyt a városon, s az áradások gyakran elöntötték a települést. 1816-ban Magyargyulán 179 ház dőlt össze, míg 1843-ban 203. A 18. század végén már volt egy kávéház a városban, az uradalomnak öt, Magyargyulának kettő, Németgyulának egy kocsmája. Az uradalom tulajdonát képezte a kastéllyal szemben az Arany Korona fogadó, amely később csak Korona néven szerepel. Nevével gyakran találkozunk útikönyvekben, mert sok kulturális és történelmi esemény színhelye volt. A reformkori társas élet ma is meglévő emléke a Százéves cukrászda. A politikai élet Gyulán is felélénkült a reformkorban. AZ 1832-1836. évi országgyűlési ifjak vezetői között ott találjuk a Békés megyei főorvos fiát Tormássy Jánost is, akit az országgyűlési perek során megvádoltak, s Lovassy Lászlóval együtt börtönbe zártak. A haladó középnemesi erők egyik vezéregyénisége volt Rosty Albert alispán (Eötvös József apósa). 1841-ben pesti mintára Gyulán is megalakult a Kaszinó, a politikai élet fóruma.
A 18. század elején az uralkodó gazdasági ág az állattenyésztés volt. Míg 1715-ben mindössze 91 hold földet művelt az itt élő 29 család, öt év múlva már 900-at, és 1773-ban 3996 holdon folyt növénytermesztés. Az ipar megyei szinten elsősorban Gyulán fejlődött. 1724-ben 57 mesterembert írtak össze. A század vége felé sorra alakultak a céhek, s a 19. század közepén már 17 céh működött a városban. Az iparosodás együtt járt a kereskedelem fejlődésével. 1737-ben mindössze hat kereskedő volt a megyében, ebből kettő Gyulán. 1773-ban a kereskedők száma 32-re nőtt, egyharmaduk (11) ekkor is Gyulán található. Egy 18. századi boltíves üzletház (a megye legrégibb üzletével) ma is áll a harisnyagyár mellett.
Harruckern 1723-ban vásártartási jogot szerzett a városnak. A gyulai vásárok fontosságát növelte hogy az erdélyi hegyekből a Fekete-Körösön úsztatták le a tűzifát és épületfát a vásárokra, az erdélyi faárusok innen szerezték be gabonájukat. A vásárok fénykora a 19. század második felére esik.
A művelődés is ekkor bontakozott ki. 1715-ben még nem találtak írástudó embert, aki a megyei tisztikarban helyet foglalhatott volna. 1716-tól viszont már ismerjük a helybeli tanító nevét, s ettől kezdve folyamatos a gyermekek oktatása. A század végén Németgyulán is felépül a tanítói lak és iskola amiben 1807-től Erkel édesapja tanított. A 19. század első évtizedeiben alakították ki a belvárosi katolikus elemi iskola ma is meglévő, valóban impozáns épületét. A 19. század első fele adta a magyar kultúrának Erkel Ferencet és Pálffy Albert írót. A színjátszás első emlékei a kastélyhoz fűződnek. A korabeli kastélyszínházakhoz hasonlóan főúri műkedvelők itt is tartanak előadásokat, 1821-1845 között 21 német nyelvű előadásról tudunk.
Az egészségügy terén csak 1770-ben teszik meg az első lépéseket: ekkor alkalmaznak először orvost a városban. Ugyancsak 1770-ban nyílt meg Gyulán a megye első gyógyszertára, a Megváltó gyógyszertár. 1826-ban kórház felállítását határozta el a megye, de a kórház végül csak 1846. május 1-én kezdte meg működését a mai kórházi főbejárat melletti épületben.
Forradalom és Szabadságharc (1848-1849)
Az 1848. március 15-i forradalom híre március 20-án érkezett Gyulára. A 22-ére meghirdetett népgyűlés alkalmával a gyulaiak elözönlötték az utcákat, s a megyeháza udvarán tartott népgyűlésen ismertették a pesti eseményeket. Az ügyek intézésére a megye „közbátorsági bizottmányt” választott, és sürgető feladatként elhatározta a nemzetőrség felállítását. Májusban új főispánt neveztek ki a reformkor haladó politikusa, báró Wenckheim Béla személyében. Júniusban a délvidéki zavargások miatt a gyulai nemzetőrséget Makóra vezényelték az ottani átkelőhelyek őrzésére. A nemzetőröket háromhetenként váltották, s a toborzás utcáról utcára haladva folyt. A békési toborzódalt Szakál Lajos költő, Petőfi barátja, a vármegye főjegyzője írta.
Az év őszén, Jelasics támadásakor megkezdődött a szabadságharc. Októberben egy kis gyulai csoport különös módon próbált segíteni az országon. Elterjedt annak a híre hogy J. Radeczkyt küldik a magyar forradalom leverésére. Radeczky lánya viszont a gerlai Wenckheim gróf felesége volt, s épp itthon tartózkodott. Így született meg a Szarvas kocsmában összegyűlt néhány polgár fejében az a terv, hogy el kell fogni Radeczky leányát, s ezzel kell kényszeríteni a tábornokot a visszavonulásra. A grófnő azonban váratlanul elutazott Gerláról, így a tervet elejtették. Az osztrákok decemberi támadása Debrecenbe kényszerítette a kormányt, s az ország védelmében, a tavaszi hadjáratra való felkészülésben Gyula is kivette részét. 1849. február 10-én érkezett meg Damjanich tábornok levele, hogy a 7. hadosztály beteg katonái számára kórházat kíván berendezni a városban, egyet a honvédeknek, egyet a hadifoglyoknak. Más alkalmas épület nem lévén a római katolikus és a közeli református iskolákat adták át a hadseregnek, s március 16-ig 242 beteget ápoltak a kórházban.
Május 2-án a betegeket Nagyváradra szállították ezzel a gyulai hadikórház megszűnt. A haza védelmében a gyulai céhek is részt vettek: nagy mennyiségű hadfelszerelést állítottak elő a honvédségnek. 1849 tavaszán pedig lőszerkészítő műhely működött Gyulán. A szabadságharc végén szomorú esemény színhelye lett a város. A világosi fegyverletételkor a magyar sereg tisztjei megtarthatták oldalfegyvereiket, s az oroszok Sarkadra, majd Gyulára kísérték őket. Az oroszok megszállták a mai Megyeház, Város- ház, Kossuth Lajos és Nagyváradi utcákat, a foglyokat pedig a mai Groza park helyén, sátrakban helyezték el. Anrep tábornok és vezérkara a várban szállásolta el magát. Az oroszok jól bántak a magyar tisztekkel. Eltávolították a grófi kastély elől az osztrák őrséget, együtt mentek a Korona vendéglőbe, ahol a cigánnyal a Rákóczi indulót és a Kossuth-nótát húzatták, senki sem gondolt arra, hogy a foglyok valaha is az osztrákok kezébe kerülnek. A fogolytábort alig őrizték, Vécsey ezredének tisztjei polgári ruhát öltve el is menekültek.
Az aradi tizenhárom vértanú közül (a hagyomány szerint) kilenc volt Gyulán: Aulich Lajos, Damjanich János, Kiss Ernő, Knezich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagy-Sándor József, és Török Ignác. A tábornokokat magánházaknál szállásolták el, csupán Damjanich és Lahner volt köteles a várkapu melletti cellában tölteni az éjszakát. Damjanich felesége már régóta a kastély vendégeként Gyulán tartózkodott, míg férje a táborban volt. Augusztus 21-én Rüdiger tábornok hozta Paszkievics parancsát, hogy a honvédtiszteket le kell fegyverezni, és át kell adni az osztrákoknak.
Augusztus 23-án reggel a kastély és a vár közötti téren megkezdődött az 1300 honvédtiszt lefegyverezése, s tartott körülbelül 10 óráig. Másnap, 24-én az oroszok átadták a tiszteket az osztrákoknak, akik 200 szekérrel szállították őket Aradra.
Az abszolutizmustól a monarchia felbomlásáig (1849-1918)
1849 és a kiegyezés között osztrák önkényuralom következett az országban. Békés megye élére is királyi biztos került. 1851-ben Békés és Csanád megyéket egyesítették, majd 1860 végéig Gyuláról irányították. Az élet csak lassan vált szabaddá. 1852-ben a grófi lovardában színielőadásokat tartottak, egyik előadásukat a nyári szünetben itthon tartózkodó Erkel dirigálta.
A Reinhardt cukrászdának (a mai Százéves cukrászda) csak 1854-ben engedték meg, hogy egy magyar és egy német nyelvű újságot járathasson. 1857-ben újra megnyílt a Kaszinó. Bár az osztrák önkényuralmat a magyarok elítélik, néhány alkotása maradandónak bizonyult. 1857-ben sikerült a német-gyulaiakkal az egyezséget megkötni, s június 15-én aláírták a két város egyesítésének jegyzőkönyvét, amivel németgyula különállása 123 év után megszűnt. Bonyhádi Gyula megyefőnök szorgalmazására építették tovább a kövesutat a Bárdos hídjától a Fehér-Körös hídjáig.
1855-ben minden addiginál pusztítóbb árvizet élt át a város. A tanyákkal együtt körülbelül másfélezer ház került víz alá. A pusztítás borzalmas volt. Ha „… a medrét egyre iszapoló Fehér-Körös folyása ezután is a városon keresztül meghagyatik… Gyula megszűnik lakóváros lenni” ez volt az árvíz tanulsága. EI is határozták a Fehér-Körös új, városon kívüli mederbe terelését, s két év alatt megásták a Körös-csatornát (az abszolutizmus korának legnagyobb földmunkáját), azt a medret, melyben a Fehér-Körös ma is folyik. Az önkényuralom 1859-re meggyengült, majd 1867-ben létrejött a kiegyezés, amely megteremtette a kapitalista fejlődés felgyorsulásának politikai feltételét.
A vidék mezőgazdasági jellege továbbra is megmaradt, de az állattenyésztés helyett a növénytermesztés lett a fő gazdasági ágazat. (1853-ban a város határának 41 százaléka volt szántó, 1893-ra ez az arány 67 százalékra nőtt.) A tőkefelhalmozás és tőkebeáramlás jele volt a bankok és takarékpénztárak megjelenése. 1863-ban megalakult a Békés- megyei Takarékpénztári Egyesület, 1872-ben pedig a Gyula vidéki Takarékpénztár.
A közlekedés azonban elmaradt a kívánt követelményektől. Kövezett országút nem volt a megyében, az 1858-ban megnyílt pest-aradi vasút elkerülte Gyulát, a város csak 1871-ben kapott vasutat a nagyvárad-fiumei vasútvonal megnyitásával. Eközben az új közlekedési csomópont Békéscsaba lett, s ez meghatározta Gyula további fejlődését is.
1887-ben 554 iparosával már csak a negyedik helyen volt a megyében. 1872-ben a céhek megszűntek, és a gyáripar korának jelei kezdtek megutatkozni: 1866-ban megépült az első gőzmalom, amelyet még több követett, a kevés nyersanyagot és sok gyermekmunkát felhasználó gyufagyárak, míg végül a század végén a gyulaiakat is elérte az alapítási láz, mikor egymás után alakultak a szövetkezeti, részvénytársasági vagy magánvállalkozások.
A gyárak közül a legjelentősebb az 1900-ban alapított harisnyagyár, 1908-ra temesvári leányvállalatával a Monarchia legnagyobb harisnyagyárának számított. Az első megyei nyomda 1847-ben kezdett működni Szarvason, Réthy Lipót kezdeményezésére, aki nyomdáját 1856-ben Gyulára hozta át, majd Aradra távozott. 1860-ban kezdte meg munkáját Dobay János nyomdája, amely 1873-ig az egyetlen könyvnyomda volt a megyében. A szerdától vasárnapig tartó négy gyulai vásár ekkor élte fénykorát. A város külső képe is sokat változott. A 19. század második felének és a 20. század elejének jelentős építkezései meghatározók a mai városkép kialakulásában. Amíg a barokk és a klasszicizmus korából csupán néhány épületet tudtunk felsorolni, s a romantika hatása is alig látható Gyula utcáin (legjelentősebb képviselője az 1860-ban épült városháza), a századvégi és 20. század eleji középületek és magánházak sora már megadja egy-egy utca jellegét.
Az elemi iskolai oktatás egyházanként külön-külön folyt: római katolikus, református, ortodox. 1857-ben a rajztanítás bevezetését tette kötelezővé a helytartótanács. A belvárosi iskola rajztanári állását Karl Fischer bécsi festő nyerte el. Három év múlva hozzá járt rajzórákat venni Munkácsy (Lieb) Mihály. 1874-ben nyílt meg a polgári fiúiskola, a gimnáziumi oktatás csak 1903-ban kezdődött s 1904-ben a polgári leányiskola nyitotta meg kapuit. 1868-ban Mogyoróssy János adományával a városi múzeum és könyvtáralapjait vetette meg. A színjátszást vándortársulatok képviselték, akik nyaranként megjelentek a városban. Előbb a Korona vendéglő arénájában, 1889-től a felépült Pavilonban, 1901-től a Nyári Színkörben tartották előadásaikat. 1869-ben jelent meg az első lap Gyulán, de még abban az évben megszűnt viszont megindult a Békés, amely kisebb megszakításokkal 1939-ig létezett, s a leghosszabb életű lap volt a megyében. A könyvnyomtatásban kiemelkedő szerepet játszott a Dobay Nyomda, nem egy író (köztük Bródy Sándor is) itt adta ki első munkáját. A 20. század eleji növekedést viszont megállította a világháború.
A két világháború között (1920-1944)
A trianoni békeszerződés érzékenyen érintette Gyula gazdasági életét. A gazdasági hátteret jelentő 30 község közül csupán négy maradt meg az ország területén, ráadásul nyugati és déli irányban Békéscsaba vonzáskörzete érvényesült. A helyi mezőgazdaság sajátossága volt a bolgárkertészet meghonosodása és továbbfejlesztése. Az első bolgárok az 1890-es években jelentek meg a városban, 100-200 négyszögöles kertekben folytatva az öntözéses gazdálkodást. A gyulaiak eltanulták és továbbfejlesztették a kertészkedést, ekkor váltak országos hírűvé Gyula kertészei. A magyar „bolgárkertészek” nagyobb területet kapcsoltak be az öntözésbe, sőt megjelent a melegházi kertészet is. 1935-ben már 68 gazdaságban 146 holdat öntöztek.
Az iparban általános volt a panasz a gazdasági hanyatlás miatt. Különösen jelentős volt az építőmesterek között, akik közül sokan Herkulesfürdőig eljutottak, s most elvesztették a balkáni vállalkozási területet. Mivel számuk Gyulán igen magyas volt, a munka meg kevés, sokan kivándoroltak. Csak 1930-ban 200 kőműves kért kivándorlási engedélyt Gyuláról. A vármegyei tisztikar erőteljesebben nyomta rá bélyegét a város életére, mint a nagyobb városokban, mert itt az elitet nem ellensúlyozta gazdag tőkés polgárság. A megyei tisztikar jelentette a társadalom csúcsát. A hanyatlás mellett olyan pozitív fejlődést is tapasztalhatunk, mint a Megyei Kórház országos jelentőségű intézménnyé fejlesztése. A városiasodás folytatódott, s a Gyula új városrészekkel bővült. 1920-ban Máriafalván 332, 1921-ben a Krinolinkertben 238, a következő évben a Galbácskertben 103 telket osztottak ki, majd 1927-ben az Aranyági-szőlők s Ajtósfalva házainak száma is gyarapodott.
Az utolsó házhelykiosztás 1942-ben a Kastélykertben történt (242 házhely). A Krinolinkert és a Kastélykert a város egyik legszebb villanegyedévé vált. A városépítés szempontjából szerencsés volt Gerlóczy Gedeon budapesti műépítész megnyerése több épülettervezésére. Az építész, akinek legtöbb vidéki alkotása épp Gyulán található, lényegében biztosította a városkép további egységes fejlődését.
Cím: Gyula Kossuth utca 7.
Tel: +36 (66) 561-680
E-mail: [email protected]
Web: www.gyula.hu
