Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Győri iskolai késelés: megszólalt az igazgató

Győri iskolai késelés: megszólalt az igazgató

Brutális balhé Budapest belvárosában: életveszélyesen megsebesítettek egy férfit / Illusztráció: police.hu

Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a győri késelésről: állítólag a fiú előre megmondta társainak, ha rossz jegyet kap, leszúrja a tanárnőt. Így tett.

Továbbra is hatalmas a döbbenet a győri késelés körül – ahogy arról tegnap a Blikk is beszámolt, egy középiskolás diák megkéselte matematika tanárnőjét, miután hármast adott a dolgozatára, majd a tanári székben megvárta a kiérkező rendőröket. A középkorú hölgyet eszméletlenül szállították kórházba. Azóta javult az állapota, minden bizonnyal fizikailag teljesen felépül majd, lelkileg azonban kérdés, mikorra fogja tudni feldolgozni a történteket, ha egyáltalán valaha sikerül neki.

Az Index információi szerint nem csak számára lesz nehéz feladat ez, az érintett intézménybe ma reggel három pszichológus érkezett. Az első órában ők beszélgettek a szemtanú diákokkal, azonban a jövőben minden olyan tanuló és tanár kérhet segítséget, aki úgy érzi, erre szüksége van. Az igazgató és kollégái még mindig a történtek hatása alatt vannak.

„Semmilyen rendszer nem szűrte ki, hogy a 17 éves diáknak problémái lehetnek. Példás, kitűnő tanuló volt” – mesélte a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakközépiskola vezetője, aki szerint egy hosszadalmas folyamat lesz kitalálni, milyen módszerekkel figyeljék és szűrjék ki a diákok által iskolába vitt tárgyakat.

De nem csak a tantestületet, a diákokat is felkavarta az eset: még mindig első számú téma náluk a támadás. Többen is látták már a kést Bandinál, de csak addig, amíg áttette a táskájából a zsebébe. Visszahúzódó, kissé bulizni ritkán járó tininek ismerték társai a támadót, ugyanakkor azt is elmesélték, néha őket is meglepte a fiú viselkedése.

„Az utóbbi időben egy olyan eset volt, amikor valamivel szívattuk, és ő akkorát csapott az asztalra, hogy csak kamilláztunk” – mesélte az Indexnek egy tanuló. Osztálytársainak egyébként még óra elején leszögezte, leszúrja osztályfőnökét, ha rossz jegyet kap, erre pedig három tanítási órát várt.

„Kivitte a füzetét, hogy szeretne valamit mutatni, a tanárnő mögé állt, és hátba szúrta. Először azt hittük, hogy a tanárnő rosszul lett, mert egy kicsit félredőlt, Bandi meg csak segít neki. Aztán megláttuk a kezében a kést. A mellettem ülő srác kiugrott a padból, de addigra még egyszer megszúrta a kezén. Végül ő csavarta ki a kezéből a kést, egy másik osztálytársunk pedig kirohant a teremből segítséget hívni” – idézte fel a történteket az egyik szemtanú.

A fiú jelenleg viszont őrizetben van, a rendőrök kezdeményezik letartóztatását, de az iratokat még nem küldték meg az ügyészségnek.

(Index)

Exit mobile version
Megszakítás