-1.3 C
Budapest
2023. január. 30. hétfő

Gyógyszertől halt meg a beteg, hamis papírokat adtak át a rendőrségnek

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Sorozatosan megszegték a szabályokat egy 87 éves néni kezelésénél egy budapesti kórházban. Az ügyben ráadásul hamis jegyzőkönyvvel próbálták félrevezetni a rendőrséget.

Megdöbbentő eset történt hazánkban. Az ügyészség vádirata szerint az ápoló anélkül adott gyógyszert a 87 éves asszonynak, hogy konzultált volna az orvosával. Ráadásul az adag dupláját adta be a nőnek, aki a gyógyszer miatt 2015. február 1-jén meghalt a fővárosi kórházban.

Az ügyben az illetékes kerületi ügyészség pár hónapja vádat emelt, a nő kezelése során ugyanis két orvos és az ápoló is foglalkozási szabályt szegett.

A rendőrség megkereste a kórházat, és elkérte a szükséges dokumentumokat. Ekkor a vád szerint a kórházi osztály egyik főnővére az idős nő ápolási dokumentációjában szereplő bejegyzéseket két ápolóval átíratta, ám az újraírt ápolási dokumentumon az általuk alkalmazott gyógyszeres terápiát nem tüntették fel. Ezt az újraírt, hamis jegyzőkönyvet küldték tovább a hatóságnak.

A főnővérrel és az egyik okiratot hamisító ápolóval szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A másik ápoló – a két orvos mellett – a fenti alapügy vádlottja – írja a Fővárosi Ügyészség.

Forrás: Ripost

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Idősotthonra csaptak le a rendőrök Kecskeméten

Illegális idősotthont számolt fel Kecskeméten a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) - írja az infostart.hu A szervezet honlapján vasárnap közzétett közlemény...

Halálos baleset a fővárosban, vasárnap késő este..

Gyalogost gázolt halálra egy gépkocsi Budapest VI. kerületében a Bajcsy-Zsilinszky út és a Zichy Jenő utca kereszteződésében vasárnap...

Ezt mondta Erdogan Putyinról

Recep Tayyip Erdogan török elnök őszintének és tiszteletteljesnek nevezte Vlagyimir Putyin orosz vezetővel való kapcsolatát - írja a lenta.ru. "Az...

Halálos gázolás történt az M3-as autópályán tegnap, késő este..

Egyelőre nem tudják, mit keresett a sztrádán a 29 éves gyalogos férfi, akit egy személyautó ütött el. A...