Cegléd — Hatalmas bajban van a ceglédi férfi, aki brutális módját választotta annak, hogy elintézze, senki ne parkolhasson a háza elé.

A korábban átlagos polgárként élő B. V. Cs. ugyanis pont egy óvodával szemben lakik, és nem bírta elviselni, hogy a szülők, autójukkal mindig az ő ingatlana előtt állnak meg reggel és délután. Problémáját éveken keresztül szinte heti rendszerességgel jelezte a városi képviselőtestület egyik tagjának, a fogadóórákon is megjelent, ahol trágár szavakkal szidalmazta a képviselőt, változás azonban nem történt, a kocsik ugyanúgy a háza előtt sorakoztak.

A férfinál betelt a pohár, és újabb e-mailt küldött a képviselőnek, most azonban már nem finomkodott: több millió forint kártérítést követelt és azt ígérte: ha valaki a kapujába parkol, mindenkit elgázol.

A feldühödött férfi itt nem állt meg, üzenetet küldött a Ceglédi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztály vezetőjének is, onnan már 10 milliót követelt fájdalomdíjként, ellenkező esetben megöli a képviselőjét. Ugyanezt elküldte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság címére is.

A követelés teljesítésére és a pénz átadására nem került sor, a szépen legyártott bizonyítékok hatására április 22-én a rendőrség B.-t előállította.

– Megítélésem szerint ez az ügy valójában nem a zsarolásról szól, hanem egy kétségbeesett ember elhibázott lépéséről. Biztos vagyok benne, hogy ügyfelem soha nem tette volna meg azt, amivel fenyegetőzött – közölte dr. Lichy József, a gyanúsított ügyvédje.

B. jelenleg letartóztatásban van, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt. A Blikk úgy tudja: a férfi tettét megbánta és szeretne bocsánatot kérni. A parkolási probléma megoldását pedig abban látja, ha eladja a házát és elköltözik.

blikk, Hirmagazin.eu

ElőzőKSH – 400 ezer forint felett az átlagkereset… (de csak a KSH szerint – szerk)
KövetkezőHová lettek a rovarok?
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza