Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Gyilkolt Szabolcsban a szökött rab

Két napot tölthetett eltávozáson a férfi, majd úgy döntött, hogy nem megy vissza a börtönbe.

Emberölés és fogolyszökés miatt kell bíróság elé állnia annak a férfinak a Nyíregyházi Törvényszéken, aki a vádirat szerint tavaly júniusban két nap eltávozást kapott a bv. intézetből, ahol büntetését töltötte.

A férfi június 16-án reggel felkereste volt élettársát, és közölte vele, hogy nem akar visszamenni a börtönbe, bujkálni fog, és kérte, hogy tartson vele ő is.

Egy Nagyecsed melletti erdős részen a sértett próbálta lebeszélni a vádlottat arról, hogy elszökjön, bujkáljon büntetése elől, és javasolta, hogy inkább térjen vissza a bv. intézetbe.

Ezen a vádlott feldühödött, elővett egy cipőfűzőt, amelyet a sértett nyakán átvetve olyan erősen meghúzott, hogy ő ma helyszínen meghalt.

A sértett holttestét aznap délután ismerőse találta meg. A férfit másnap egy lakatlan házban fogták el. Az ügyben május 10-én tartanak előkészítő ülést a Nyíregyházi Törvényszéken – írja a Szabolcshír.

Nyitókép: Hirmagazin.eu
infostart

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás